Pilz Olivér: Azokon a helyeken már összeomlott az oktatási rendszer, ahol egy gyerek a tanárhiány miatt nem lehet az, amire képes lenne

Az idei tanévkezdet az előző évekhez képest viszonylag nyugodtnak ígérkezik. Úgy tűnik, most szeptembertől semmi újdonsággal nem készül a kormányzat. Be van fejezve a nagy mű, az alkotó pihen?

Nem lehet tudni. Tanév közben is szoktak remek ötletei lenni a kormánynak, nem mondhatjuk biztosan, hogy ez egy nyugodt év lesz. Egyébként lenne egy kötelességük – szeptember elsején lesz öt éve, hogy bevezették a Nemzeti Alaptantervet, és a jogszabály szerint azt öt évente felül kell vizsgálni. Már tavaly decemberben megkérdeztük, hogy folyik-e már ez a munka, akkor azt válaszolták, hogy még nem kezdték el. Néhány hete ismét levélben kerestük meg a Belügyminisztériumot, hogy hol tart a felülvizsgálat, amire csak annyi reakció érkezett, hogy továbbítják a kérdést az illetékeseknek. Hozzáteszem, hogy az előző NAT-nak sem történt meg a felülvizsgálata, egy ilyen jogsértést a kormány mindenképpen elkövetett korábban is. 2023 év végén alakult a kormányon belül egy tárcaközi Nevelésügyi Kormánybizottság, amelyik tele van oktatási szakemberekkel, mint a miniszterelnök, Orbán Balázs, Pintér Sándor belügyminiszter és mások. Arra is rákérdeztünk, hogy az elmúlt két évben ugyan mit végeztek ők, és hány alkalommal ültek össze, de erre sem érkezett válasz. Nem nagyon látjuk, hogy a bizottság megalakulása óta bármilyen javuló tendencia lenne az oktatásban, hogy akár a diákok, akár a pedagógusok szakmai helyzete pozitív irányt vett volna.

A kormány sikerként tálalja, hogy a pedagógusképzés az egyik legnépszerűbb volt az idei felsőoktatási felvételik során. Balatoni Katalin miniszterelnöki biztos pedig a hét elején azt mondta, hogy idén augusztusban már kétezerrel több pedagógus van a pályán, mint a múlt év ugyanezen időszakában. Ezt sem tartja előrelépésnek?

A kormányzati kommunikáció hurráoptimista szemlélettel állítja, hogy javult a helyzet, de ha jobban megnézzük a számokat, kiderül, hogy ez alaptalan. Valójában 20 százalék alatt van a pedagógusképzésre felvettek között a most érettségizettek aránya. Vagyis a mintegy 15 ezer felvett hallgatóból kevesebb, mint 3 ezren vannak ezek a fiatalok. Ők jelenthetik valójában a jövőben az utánpótlást, csakhogy a tapasztalatok szerint a felvetteknek körülbelül a harmada, negyede az, aki végül pedagógus pályára áll, és egy-két évnél több időt el is tölt ott. Ezzel szemben a nyugdíjba vonulók száma több ezresre tehető minden évben.

De kik a többiek, akik a pedagógusképzést választották, és miért nem lehetnek ők a jövőben a nyugdíjba vonulók utódai?

Nehéz pontosan követni, hogy kik ők, de vannak tendenciák, amikből le lehet vonni következtetéseket. Egyrészt rendkívül népszerű a gyógypedagógus-képzés, és informálisan sok helyről halljuk, hogy sokan azért végzik el, mert a saját gyerekük valamilyen módon érintett. (A pedagógusképzés területén belül a második legnépszerűbb volt idén a gyógypedagógia, a felvettek száma 2728 fő, többségük (1512 fő) 26 évesnél idősebb – a szerk.) Vagyis a saját gyereküket akarják fejleszteni, mert az állam nem látja el ezt a feladatát sem, ami egyébként szintén törvényi kötelessége lenne. Vagy csak papíron kapják meg a fejlesztést ezek a gyerekek és nem szakember végzi azt. Emellett vannak nagyon sokan, akik már eleve pedagógusok, csak lojalitásból, vagy gyengéd kényszerítés hatására átképzik magukat. Gondolok itt arra például, hogy azt mondja nekik a tankerületi vezető vagy az iskolaigazgató: neked csak úgy fog kijönni az óraszámod ebben az iskolában, ha magyar mellett fizikát is tanítasz, úgyhogy hajrá, végezd el a fizika szakot is. Vagyis egészen biztos, hogy összességében nagyon kevés új pedagógus jön ki a képzésből.

Az előző tanévben debütált a pedagógusok teljesítményértékelési rendszere, amit bevezetése óta sok vita övez. Mik az első év tanulságai?

Alapvető gond, hogy ez a teljesítményértékelésnek nevezett valami összekeveri a minőséget a mennyiséggel. (Utóbbiért túlmunkadíjnak kellene járni.) Visszásságokról is hallunk: egyes tanárok elért eredménye utólag, a vezetővel történt megbeszélés, kiértékelés után csökkent 80 százalék alá, ahol már nem kötelező az anyagi elismerés. Információink szerint egyes tankerületeknél szóbeli utasítást adtak arra, hogy ne kerüljenek sokan a „jó” kategóriába. Így egyes igazgatók büntetésre használták ezt az eszközt, sőt voltak pedagógusok, akiket mondván, nem teljesítettek elég jól megpróbáltak – mindenféle jogalap nélkül – eltanácsolni. Még csak most kezd kiderülni az is, hogy konkrétan mennyi az annyi, vagyis mennyi pluszt kapnak a kollégák elért eredményük alapján. Minden intézménynek fejenként bruttó 20 ezer forintot biztosít erre a kormány. Az 50-80 százalék közötti „átlagos” teljesítményt nyújtók ebből havonta 20 ezer illetményemelést kaphatnak, a „kiemelkedő teljesítményűeknek” – 80 százalék felett – pedig 20 és 60 ezer forint közötti összeg jár. A tervekkel ellentétben ez nem pótlék, hanem beépül a bérbe, ami problémás.

Így legalább végre többet kereshetnek, ez miért baj?

Egyrészt az előbbieket nem lehetett előre tudni, vagyis a pedagógusok tavaly ősszel úgy tették a vállalásaikat, hogy nem voltak tisztában azzal, mi és mekkora a „tét”. Szerintem igazságtalan az is, hogy egyetlen éves teljesítménynek egész pályára, megélhetésre kiható következménye legyen. De ennél is nagyobb gond, hogy a mai viszonyok között nem túl merész feltételezés, hogy vannak olyanok, akik azért kapnak jobb értékelést, mert lojálisak a hatalomhoz. Ha így marad a világ, ahogy most van, és ők minden évben megkapják ezt a plusz összeget, akkor többszörös szorzó alakulhat ki az egyes pedagógusok fizetései között – nyilván azok kárára, akik kiestek a pixisből, akik „véletlenül” mindig csak 79 százalékot teljesítenek. Egyébként a „kiemelkedő teljesítményűek” (jelentsen ez bármit) ott járnak a legrosszabbul, ahol sokan vannak: ahol mindenki „jó tanár”, ott senki se fog 60 ezret kapni, ott mindenkinek 20 ezer forint jut. Ez a rendszer rengeteg igazságtalansággal terhelt, és akár elindíthat egy vándorlást is az intézmények között, hiszen nyilván mindenki szeretne többet keresni.

Mindennek ellenére úgy tűnik, a pedagógusok végül belenyugodnak ebbe is. A Tanítanék 2016-ban indult el, ön alapító tag. Ez alatt a kilenc év alatt leginkább az bizonyosodott be, hogy az ellenállás minden formáját képes visszaverni a kormány, akár kirúgásokkal is. Mi viszi előre még önöket?

Azt hiszem, hogy a nagy utcai oktatási megmozdulásoknak, amikkel mi kezdtük 2016-ban, most nincs itt az ideje, nem érezzük azt a közhangulatot. Ez nem azt jelenti, hogy megelégedtek a pedagógusok, hiszen az oktatási rendszer az egy jottányit sem javult. Ami változott, hogy most talán kevesebbeknek vannak napi megélhetési gondjaik, nem kell emiatt elhagyni a pályát. Nem azt mondom, hogy jól élnek, de legalább a hónap végéig ki lehet jönni a pénzből, ez másfél évvel ezelőtt nem így volt. És az is igaz, hogy 10 év alatt belefásultak a tiltakozásba a kollégák, meg is félemlítették őket, tanárokat rúgtak ki, lecserélték az ellenálló igazgatókat, és így tovább. A hálózatépítés most inkább a legnagyobb ellenzéki párt közelében folyik, akik ma aktívak akarnak lenni, azok szigeteket csinálnak. Mi úgy döntöttünk, hogy segíteni szeretnénk a kollégáknak, fórumokat tartunk számukra a nemzetközi jó gyakorlatokról és az érdekérvényesítés lehetőségeiről, a mentális egészség megőrzéséről. Többek között egyfajta segítő szolgálatot működtetünk egyfajta segítő szolgálatot működtetünk. Az elmúlt hónapokban felállítottunk egy oktatási problématérképet 6000 fő válaszai alapján, amiből születni fog két szakmai anyag is. Egy érdekérvényesítő kisokos, és egy szakpolitikai anyag, amit elküldünk majd a választáson induló pártoknak.

Ön két évvel ezelőtt a státusztörvény bevezetésekor majdnem három évtized után felmondott az iskolájában, és elhagyta a pályát. Nem bánta meg?

Mivel a feleségem is pedagógus, nálunk valóban előállt a megélhetési probléma is, és emellé a státusztörvény olyan elvárásokat támasztott, amikkel nem tudtam egyetérteni. A mozgalmi munkát már előtte is majd 8 évig csináltam, így több idő és energia jut erre. De a tanítás, a gyerekekkel foglalkozás mindig hiányzik, a körülötte lévő sok hülyeség az viszont nem.

Történhetnek olyan változások, hogy visszatérjen még a tanításhoz?

Természetesen igen.

Sokszor és sokan beszéltek már a magyar oktatási rendszer összeomlásáról. De ön szerint megtörtént már? Hol van a határvonal?

Ez nem úgy történik, mint mikor egy gyár kéménye összedől, inkább olyan, mint mikor egy nagy vár elkezd rogyadozni, bizonyos részei már ledőltek, más részei még éppen állnak. Ha földrajzilag nézzük, az oktatási rendszerünk bizonyos helyeken lényegében ma már csak gyerekmegőrzőként funkcionál. Ha a gyerekmegőrzést oktatási eredménynek tartjuk, akkor valószínűleg mindig lesz „oktatás”, lesz egy darab pedagógus aki kinyitja az ajtót, amikor reggel a gyerekek megérkeznek, aztán délután bezárja. De létezik ma olyan település, ahol ha egy gyerek orvos akar lenni, ez biztosan nem valósulhat meg, mert nincsen kémia-, fizika- vagy biológiatanára. Ezeken a helyeken már összeomlott az oktatási rendszer, mert az a gyerek már nem lehet az, amire képes lenne.