Nem bocsát el több embert a CATL azután, hogy nyilvánosságra kerültek a kirúgásokkal kapcsolatos információk, és munkaügyi ellenőrzést indított a Nemzetgazdasági Minisztérium - írja a Telex.
Mint korábban mi is hírt adtunk róla, szerdán a portál arról számolt be, hogy a kínai cég egy hét alatt több tucat magyarországi dolgozóját bocsátotta el, helyükre Kínából érkező alkalmazottakat akarnak felvenni. Az elbocsátások indoklás nélkül történtek, és a vállalatvezetés sem közölte egyértelműen az okokat. Ezt követően a Nagy Márton vezette Nemzetgazdasági Minisztérium elrendelte a munkaerőpiaci és foglalkoztatás‑felügyeleti vizsgálat elindítását. A cég tagadta az állításokat.
Nincs csoportos létszámleépítés a CATL-nélVizsgálatot indít Nagy Márton tárcája a debreceni akkugyárat építő CATL ellen, akár a cég engedélyeit is visszavonhatjákA döntés hátteréről többféle magyarázat látott napvilágot. Egyik forrás szerint a CATL elbocsátásait övező keddi-szerdai sajtóvisszhang után kormányzati szintről jelezték a vállalatnak, hogy ez a gyakorlat nem elfogadható. „Nagyon befostak, és leállnak a kirúgásokkal” – fogalmazott az egyik informátor. Három egymástól független forrás szerint a vezetőség csütörtök késő délután válságtanácskozást tartott, ahol úgy döntöttek, hogy a sajtóvisszhang és a hatósági vizsgálatok miatt határozatlan időre felfüggesztik az elbocsátásokat.
Információk szerint a CATL vezetésében az elmúlt napokban jelentős bizonytalanság alakult ki, és előfordult, hogy a vezetői szinteken sem volt egységes tájékoztatás a további lépésekről. Hosszabb távú stratégiai döntés nem született, csak annyi, hogy egy ideig nem folytatják a leépítéseket.
Több, a témában megszólaló munkavállaló attól tart, hogy
a média figyelmének csökkenésével és a hatósági vizsgálatok lezárásával ismét elindulhatnak az elbocsátások. Voltak, akik úgy vélték, hogy szükség lehet a további létszámleépítésre, mert Kínában már kiosztották azokat a pozíciókat, amelyek Debrecenben felszabadultak,
így kérdéses, hogyan helyezik el azokat a kínai dolgozókat, akiknek magyarországi kiküldetést ígértek.
Donald Trump vámháborúja miatt nem bővül tovább a debreceni akkumulátorgyárEzzel szemben optimistább hangok szerint a cég új, kínai vezetése túlbecsülte a helyzetet. Bár elégedetlenek, hogy az ügy országos figyelmet kapott, azonban belátták, hogy ez a stratégia nem eredményes. Információk szerint a CATL több korábbi alkalmazottnak felajánlotta, hogy jelentkezzenek a szintén Debrecenben épülő Eve Power akkumulátorgyárhoz, ahol jelenleg is folyik a toborzás. A volt munkavállalók arról számoltak be, hogy nem kívánnak újra kínai cégnél dolgozni.
Többen azt tapasztalták, hogy a vállalat tervei szerint a mérnökök és szakképzett dolgozók elbocsátása után inkább magyarokat alkalmaznának a fizikai munkára, így középtávon nőhet a magyar munkavállalók aránya.
A Telex szerint a munkaügyi hatóság már hétfőn kivonul a céghez, emiatt a főként magyar munkavállalókból álló HR-osztályon a pánik jeleit tapasztalják.
Ázsiai jelképek, pandák és sárkányok vonulhatnak idén a Szent Korona-kompozíció mellett a Debreceni VirágkarneválonMasszív, 45 milliárd forintos veszteséggel működnek a magyarországi akkugyárak, és ki tudja, hol a vége