leépítés;Dunaújváros;munkanélküliségi ráta;Dunaferr;Dunai Vasmű;

Katasztrófa közeleg Dunaújvárosban a vasmű dolgozóinak elbocsátásával

A fejlemények után a városnak országosan a legnagyobb munkanélküliségi rátája lesz. 

Ha nem alakulnak jól a dolgok az egykori Dunaferr utódcégek körül, akkor nagyon valószínűnek látszik, hogy munkaerőpiaci krízishelyzet áll elő a Dunaújvárosban és környékén – mondta a Népszavának Magyar Zoltán, a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke. Ez katasztrófa lenne, azt hiszem nem nagyon van rá jobb szó.

A héten ugyanis immár a „folyékony üzletágért”, vagyis az egykor az acél és kokszelőállítást végző Duna Furnace Kft. mintegy 800 alkalmazottjának is felmondtak. A másik leánycég, az egyebek mellett a hideg- és meleghengerműben is zajló termelésért felelős Dunarolling Kft. dolgozóival együtt – őket már korábban elküldték –

így már körülbelül 2400 ember került nagyon rövid idő alatt utcára. 

Ennyi szabad munkahely pedig egyszerűen nincs a városban és a vonzáskörzetében – folytatta Magyar Zoltán. Fontos, hogy a felmondási idő alatt munkaviszonyban vannak az emberek és végül is nem ellátatlanok.

A kedvező fordulat felé viszont csak elég szűk ösvény vezet. Ehhez arra lenne szükség, hogy a felszámoló által meghirdetett eszközökre legyen vevő és az ismételten alkalmazza a most elküldött szakembereket. Annyi pozitívum akad, hogy ahogy korábban kiderült, a Dunarollingra két vevőjelölt jelentkezett. Az egyik a Hangzhou CIEC Group Ltd., amely Kína legnagyobb acélkereskedelmi csoportjainak egyike, míg a másik egy frissen alapított, szlovák hátterűnek mondott, Jozef Szivák üzletember által jegyzett cég, a Dunaferr Steel Rolling a.s.

Itt jelenleg egyébként az ajánlattételi pályázatra várnak, ám az mostanáig nem jelent meg. Ezzel együtt a remény még él. A Duna Furnace eszközeire viszont sajnos nem jelentkezett vevő, így azt újra meghirdette a felszámoló 

– mondta Magyar Zoltán.

A szakszervezeti vezető hozzátette: lehet arról hallani, hogy megkerestek elküldött embereket munkalehetőségekkel, akár még más városokból is, de nem olyan nagyságrendben, mint amennyien most elvesztették a munkájukat. Ez egyébként is nehéz kérdés,

mert aki ledolgozott 30 vagy közel 40 évet a vállalatnál, annak biztosan nem az a vágya, hogy most az egész életét összecsomagolja és az ország másik felébe költözzön. Amikor katasztrófahelyzetről beszéltem, akkor ezt is figyelembe kell venni, és ezt is értettem alatta 

– fűzte hozzá.

A helyzet valóban kritikus és mindez valóban munkaerőpiaci, akár társadalmi sokkot is okozhat a városban – értett egyet az előzőekkel, Nógrádi József, a Trenkwalder munkaerőközvetítő vállalat stratégiai kapcsolatokért felelős igazgatója. A szakember a Népszavának kifejtette, hogy a régióban – vármegyében -

a nyitott pozíciók száma jelenleg csupán 500-600 állás, a városban pedig alig pár tucat, és azok sem feltétlenül a vasmű dolgozóit célozzák. A munkanélküliek száma eközben pedig már most 1100 fő.

Mindez azt jelenti, hogy a dolgozók egy részének megélhetési kényszerből a régión kívül kell munkahelyet keresnie, és ez sokaknál költözéssel is jár majd. A munkaerő elvándorlása az adott területről viszont további gazdasági visszaesést okoz a régiónak, ami rontja a terület versenyképességét, ami pedig hátrányosan befolyásolja új beruházások idecsábításának esélyét is – fejtette ki a helyzetet hosszútávon is elemezve.

Megjegyezte, hogy a most elküldött mintegy 2400 ember hatalmas állománynak számít egy vármegyében, egyetlen városban pedig különösen. A 26 ezer fő munkaképes korúval rendelkező Dunaújváros a második legerősebb város a térségben a 60 ezres Székesfehérvár után. A korábbi 1100 fős munkanélküli létszáma megegyezett Székesfehérvár hasonló adatával, és most még ehhez jönnek azok, akiket elküldtek a vasműből. Az egész megyében 272 ezer fő a munkaképes korúak száma és 7326 fő a munkanélküli. Ezzel az értékkel a középmezőnyben van a régió.

Ugyanakkor, ha a 26 ezer fős Dunaújvárosban 3000-4000 fő munkanélküli lesz, az bizony komoly problémát jelent majd, mert országosan a legnagyobb munkanélküliségi rátája lesz a városnak.

Összehasonlításul: a 90 ezer fős munkaképes korú lakossal bíró Miskolcon van 4000 munkanélküli, noha Borsod ebben a tekintetben is a kedvezőtlenebb adottsággal rendelkező vármegyék között van. Fontos lenne tehát mielőbb olyan foglalkoztatókat találni, akik képesek a dolgozókat tovább alkalmazni – hangsúlyozta.

A probléma az, hogy a vasmű egy speciális terület utolsó nagy bástyája volt, speciális szaktudással bíró szakembergárdáról van szó, akiket iparági foglalkoztatók híján lehetetlen szakmán belül dolgoztatni. Az átképzés lehetne a megoldás, amire viszont ezeknek a munkavállalóknak sem pénzük, talán már türelmük sincsen, s a családjuk ellátása miatti pénzkereseti kényszer miatt idejük sem nagyon van. Tovább nehezíti a helyzetet a recesszív gazdasági környezet, ami hátrányos helyzetbe hozza azokat a jelentkezőket, akik az adott területen nem rendelkeznek tapasztalattal. Nagyon úgy tűnik tehát, hogy hasonló folyamatok fognak lejátszódni, mint Diósgyőrben másfél évtizede.

A kitartóak járták meg

Azt sem szabad elfelejteni, hogy ezen dolgozók azok, akik valamilyen oknál fogva a végsőkig kitartottak. Tehát jó okuk volt, hogy eddig nem mentek el a cégtől vagy a régióból. Emögött lehetnek személyes okok, vagy egyszerűen csak nem elég versenyképes a tudásuk a nyílt munkaerőpiacon - hangsúlyozta. Mindez azt jelenti, hogy hiába kiváló szakember valaki, de ha legközelebb száz, vagy több száz kilométerrel távolabb van csak számára megfelelő munka, az óhatatlanul költözéssel is járna, amihez talán nincs elég felhalmozott tőke, vagy egyszerűen túl idős már a váltáshoz, de életszerű az is, hogy nincs olyan speciális képesítése, ami a váltáshoz kellene. Pontosan ezért nagyon fontos a dolgozók átképzése vagy olyan képesítés biztosítása számukra, hogy könnyebben tudjanak továbblépni, lehetőleg helyben – tette hozzá a szakember. 

A Mol vezetéke tavaly októberben repedt meg, s csaknem félmillió liter gázolaj folyt a talajba.