Előbbi az 1997-ben alapított, lényegében kínai állami háttérrel rendelkező CIEC Grouppal azonosítható, amelynek – saját oldala szerint – fő tevékenysége vas- és acélipari termékek, valamint nyersanyagok nemzetközi és anyaországi kereskedelme, ideértve a félkész és kész termékeket is. A cég saját közlése szerint a jegyzett tőkéje 484 millió dollár . Az elmúlt évben a CIEC Group éves kereskedelmi volumene elérte a 111 millió tonnát, míg 38 milliárd dollár éves forgalmat bonyolított. Jelenleg a CIEC Group hálózata a közel 40 egységből álló hazai kereskedőházain túl világszerte 52 országra és régióra terjed ki. A cég kilenc egymást követő évben, 2016-tól 2024-ig a „Kína 100 legjobb acélkereskedelmi vállalkozása” első három helyezettje között szerepelt – írják magukról.
A másik jelentkező Dunaferr Steel Rolling Zrt.-t látszik takarni. A céget a cégbírósági adatok szerint egyedüli részvényesként Jozef Szivák hozta létre idén márciusban. A Hvg.hu a céggel kapcsolatban korábban megjegyezte, hogy az alapító a kétezres évek végén a kassai vasműnek lett az adósa, amiből 2008-ban büntetőügy is kerekedett. Szivák ugyanis az egyik fő gyanúsítottja volt annak az ügyészségi nyomozásnak, amely szerint a hozzá köthető cég nem fizetett a kassai vasmű acéllemezeiért. Utóbb azonban felmentették a vádak alól, mert a vasmű tulajdonosai is tudtak a meghiúsult üzletekről.
Mi lesz a Dunaferr elbocsátott dolgozóival?Ezen felül az is biztosan kijelenthető már, hogy az egykori Dunaferr másik cégéért, a „folyékony üzletágért” felelős, vagyis az acél és a kokszelőállítást végző Duna Furnace Kft. vagyonelemi iránt nem volt érdeklődő. Enne a dokumentumait is közzétették a Cégközlönyben, ahol a felszámoló úgy fogalmazott: „nem nyújtottak be érvényes részvételi jelentkezést, a felszámoló az értékesítési eljárást eredménytelennek nyilvánítja.”
Ezzel az is biztossá vált, hogy utóbbi társaság által foglalkoztatott mintegy 900 ember számára rövid távon biztosan nem lesz lehetőség az acéliparban dolgozni.
A Dunarolling körülbelül 1800 alkalmazottja számára a jelek szerint maradt még esély. Ezen cég esetében a szükséges pályázatokat május elején írhatják ki – közölte Nagy Márton gazdasági miniszter.
Telkekre és épületekre darabolva adnák el a felszámolók újra az egykori Dunaferrt