A CATL magyarországi működéséről szóló sajtóhírekkel ellentétben a vállalatnál nem történt csoportos létszámleépítés, és ilyen intézkedés a jövőben sem szerepel a tervek között – közölte a vállalat egy, lapunk számára is megküldött közleményében.
Szerdán a Telex arról írt, hogy a kínai cég egy hét alatt több tucat magyarországi dolgozóját rúgta ki. Helyükre Kínából érkező, kiküldetésben lévő alkalmazottakat akar helyezni. Az elbocsátások indoklás nélkül történtek. A portál forrásai szerint a vállalatvezetés sem közölte egyértelműen az elbocsátások okát.
Ezzel szemben a cég arról tájékoztatott, hogy elkötelezettek a hazai munkaerő foglalkoztatása mellett, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy a gyártási folyamatokat a lehető legtöbb magyar munkavállalóval valósítsák meg. A debreceni csapat valójában nem csökkent, hanem nőtt, létszáma nemrég meghaladta a 800 főt, és a bővülés várhatóan az év második felében is folytatódik.
Egy év alatt több mint 4600 dolgozótól vált meg a 15 legnagyobb magyarországi gyárTöbb mint 1500 milliárd forintot költött akkugyárakra az Orbán-kormány, Nagy Márton pedig most közölte, hogy harcol, mert más szektorokra kell fektetni a hangsúlytSzerintük a félreértések hátterében legfeljebb annyi állhat, hogy a gyártás elindítását megelőző technológiai és szervezeti felkészülés során ideiglenesen kínai szakemberek érkeznek Debrecenbe. Az ő feladatuk a tudás átadása és a betanítás támogatása, éppen annak érdekében, hogy a lehető legtöbb pozíciót hosszú távon magyar munkavállalók tölthessék be. Ez a cél közös érdeke Debrecennek, a régiónak és a CATL-nek is.
Közleményüket azzal zárták, hogy a beruházás ütemterv szerint halad, a CATL pedig változatlanul elkötelezett a debreceni beruházása mellett, és teljes erővel azon dolgozik, hogy legnagyobb európai gyára hosszú távon is a vállalat és Magyarország közös sikertörténetévé váljon.
Donald Trump vámháborúja miatt nem bővül tovább a debreceni akkumulátorgyár