Palotás János: A támadhatatlanság hamis mítosza

Ez az írás most nem Orbán Viktorról szól. Őt ismerjük; egy gazember, akinek jellemrajza nem ér annyit sem, mint amennyit az a papír, amire leírnám. Írásom a magyar nemzet jobbik felének szól. Egyszerre szeretném bemutatni, hogy a mára kialakult helyzetben, demokratikus lépések mentén akár hat-nyolc hét alatt végérvényesen meg lehetne szabadulni Orbán rendszerétől és elkezdeni a demokrácia újraépítését; illetve azt is, hogy a demokratikus ellenzék ma egyáltalán nem a demokrácia irányába halad, miközben a demokratikus rendszerváltáshoz szükséges irányváltásnak az emberi gyengeségen kívül semmilyen más akadálya nincs.

Az írásom címeként, annak hossza miatt nem használható összegző megfogalmazásom így szól: „Aki a támadhatatlanságot fontosabbnak tartja, mint az igazságosságot és az emberi tisztességet, annak a politikai programja összeegyeztethetetlen a demokráciával, és ő maga nem demokrata!”. Az én politikai értékrendemben a tisztességes és a demokrácia iránt elkötelezett politizálás nem tűri meg a számítgató igazodást más érdekekhez.

Nap mint nap döbbenten hallom azt a hamis érvelést, amivel a demokratikus értékek mellett elkötelezett emberek egy téma kerülését, egy erkölcsi kötelezettség melletti kiállás mellőzését, vagy éppen a megalkuvó hallgatást azzal magyarázzák, hogy ha a gondolataikat felvállalnák, akkor azonnal belefutnának az orbáni/rogáni propagandagépezett csapdájába. Nem lehet, mert nem tisztességes a megszólalásokat ahhoz igazítani, hogy Orbánék ne tudjanak támadási felületet találni a véleményünk világos kifejtésében. A hallgatás is állásfoglalás, az igazodás pedig az emberek szimpla becsapása azokban az esetekben, amikor valaki vezető politikai vagy más képviseleti szerepet vállal. Azt is írhatnám, hogy akik így taktikáznak, ők nem minket képviselnek, csak pozíciót szerezni vagy megtartani próbálnak a hátunkon taposva.

Bizony oda kellene figyelni George Orwell (1903–1950) brit író, újságíró, kritikus, a totalitárius rendszerek egyik legnagyobb hatású bírálójaként híressé vált, és ma Magyarországon rendkívüli fontossággal bíró mondatára, mely szerint: „Az igazság kimondása egy igazi forradalmi tett egy olyan világban, ahol ma már a hazugság az általánosan uralkodó beszéd.” Az Orwell szavait követőknek nem kell bizonyítanom, hogy

Az emberi tisztességhez az is elválaszthatatlanul hozzátartozik, hogy az ember nem mond olyat, amiben ő maga nem hisz, csak azért, hogy a céljait minél szélesebb körben támogassák.

Lehet valakinek meggyőződése Ukrajna, azaz az áldozat hibáztatása az országgal szemben elkövetett orosz agresszió kapcsán. Az is lehet legitim gondolat, hogy még akkor is ügydöntő népszavazást kell tartani Ukrajna uniós felvételéről, amikor Ukrajna már minden előzetes feltételnek megfelelt, nem foglalkozva azzal, hogy a még ma is 75 ezer főre becsülhető kárpátaljai magyarság számára ez milyen fontos lenne. A lényeg, hogy mi már bent vagyunk, a felzárkózásunkat már 21 éve gigantikus összegekkel támogatják az alapító államok, és mi nem szeretnénk, ha a támogató források szélesebb körben lennének felosztva, hiszen így nekünk kevesebb jutna. Ezek mind legitim vélemények, ugyanakkor a tisztesség és az emberi erkölcs mentén elfogadhatatlanok. Szerintem a társadalomnak kutya kötelessége lenne a fenti vélemények elutasítása, és legalább az egyértelmű magyarázat kikövetelése az érintettektől, akkor is, ha nem szeretnénk beárnyékolni, gyengíteni az általunk privilegizált politikusról alkotott képet.

Sokszor leírtam már, hogy a nyugati demokrácia olyan, átmenetileg sem vitatható emberi alapértékekre, más néven emberi jogokra épül, amely sem az igazságot, sem a tisztességet, mint összetevőt nem nélkülözheti. Ezért ragaszkodom írásról írásra ahhoz, hogy demokrácia kizárólag szabad választások sorozatában létezhet, és ez alól a demokráciát helyreállítani képes első választás sem kivétel. A demokráciával összeegyeztethetetlen az az állítás, hogy a diktatúrát előbb egy, a szabad választás számos követelményét figyelmen kívül hagyó, speciális választás mellett kell megdönteni.

A diktatúra leváltható akár egy párt által is, de az nem eredményez demokratikus berendezkedést, az az első pillanatától kezdve automatikusan egy másik autokrácia lesz. Lehet jobb, megengedőbb, több szabadságot adó, mint az elődje, és lehet rosszabb is annál, de ettől még minden elemében az autokrácia, az önkényuralmi rendszer jegyeinek fog csak megfelelni, míg a demokrácia legfontosabb értékeit tagadni fogja.

Demokratikus berendezkedés kizárólag szabad választással jöhet létre. A szabad választással szembeni elvárás pedig így szól: „Szabad választásnak azt a választást nevezzük, amikor minden ítélőképességgel rendelkező felnőtt választópolgár szabadon választhat és választható, amikor a választást megelőző hosszú időszakban a választópolgár felismerhette a saját, tényleges érdekét, és ezen érdekek alapján adhatta le a szavazatát, és a szavazata arányos súllyal meg is jelenhetett a választás végeredményében.”

 Orbánt 2010 óta sosem választotta meg a magyar társadalom legitim miniszterelnöknek. Bár visszafogottabban ez a 2010-es választásra is igaz, hiszen ott sem érvényesült a leadott szavazatok arányos megjelenése a választás végeredményében. Orbán választási támogatottsága sem 2010-ben, sem azóta semmikor nem járt még a közelében sem a kétharmados értékhez.

De mint azt írtam, a mai írásnak kivételesen nem Orbán ismert gaztetteinek, nemlétező legitimitásának a további erősítése a célja, hanem a karnyújtásnyi közelségbe került demokratikus váltás iránytévesztéseit szeretném a helyes irányra terelni. Bár a tartalom alapján a megszólított kör természetesen beazonosítható, de ez legyen az olvasó saját feladata akkor is, amikor neki szól a figyelemfelhívás. Ennek az írásnak a keretei csak néhány kiemelten fontos iránytévesztésre képesek rámutatni, de ha a példák utat találnak az olvasó gondolataihoz, akkor az itt nem érintett kérdésekre már bárki önmaga is megtalálja a helyes választ.

Számomra felfoghatatlan és elfogadhatatlan egy olyan demokratikus ellenzéki kampány, amely arról szól, hogy az első demokratikus parlamentbe most egyetlen demokratikus pártnak kell bejutnia, mert csak így állítható helyre a demokrácia, és az új demokratikus parlamentben az ellenzék a ma korlátlan hatalmat gyakorló Nemzeti Együttbűnözés Rendszere lesz. Felfoghatatlan, elfogadhatatlan és egyben mélységesen tisztességtelen, a demokratikus gondolkodást lábbal tipró egy ilyen, ráadásul szükségtelen felfogás.

Az idézet kampányszöveg úgy fogalmaz, hogy az Orbán-rendszerrel szemben csak úgy lehet eredményes választási kampányt folytatni, ha egyetlen kihívó áll szemben Orbánnal és jelöltjeivel.

dübörgő erővel halad előre, miközben szükségtelenül legázolja a legfontosabb demokratikus értékeket, mélységesen tisztességtelen és egyben hazug is.

Számomra megmagyarázhatatlan az is, hogy ezzel a demokratikus alapértékek mentén elfogadhatatlan kampánnyal miként tud azonosulni az önmagát demokrácia-elkötelezettségűnek tartó média és a véleményformáló közszereplők sokasága. Pedig meggyőződésem, hogy az irányváltásnak semmi akadálya nem lenne.

Feltehető a kérdés, hogy ez a kiemelt példa miként kapcsolódik az írásom alapgondolatához, amely szerint aki a támadhatatlanságot keresi, az nem az igazságot, és még csak nem is az emberi tisztességet képviseli. Az ellenzéki kampány megalkotójának e körben vállalhatatlan mondatai azt fogalmazzák meg, hogy neki azért is el kell határolódnia mások mellett az elmúlt másfél évtized ellenzéki pártjaitól, és mindazon közismertséget, és korábban közbizalmat szerzett szakemberektől, politikusoktól, akik kapcsolódtak Orbán eddigi ellenzékéhez, mert nem akarnak belefutni az orbáni/rogáni propagandagépezet támadásaiba.

Ez a kampány ma már ott tart, hogy tisztességes emberek sokaságának évtizedes harcát és tisztességüket e kampány támogatói kritika nélkül hagyják megalázni „a jövő demokratikus berendezkedésének érdekében”. A tisztességükben korábban kétségmentes személyek melletti kiállás helyett azt a kommunikációt támogatják, amely a Fidesz-KDNP képviselői számára kényelmes ellenzéki szerepet szán a következő parlamentben, míg a demokráciát követelő, igaz, súlyos hibákat elkövető eddigi demokratikus pártokat a parlamentből is kiszorítaná, és ha lehet meg is semmisítené.

Én ezt az érvelést és célt minden elemében elutasítom. Maradok annál, hogy a jövő parlamentjéből és a politikai közéletből véglegesen nem a korábbi ellenzéknek és szakértőknek kell egyszer és mindenkorra távozniuk, hanem Orbán bűnszervezetének, és a bűnszervezetet kiszolgáló, támogató közéleti szereplőknek. Az ő jövőbeni társadalmi szerepvállalásuk lehetőségét kell megsemmisíteni. Azzal minden további nélkül azonosulni tudok, hogy a korábbi ellenzéki politikai pártoknak egy időre a parlament ellenzéki padsorában van a helye.

Nem értem azonban, hogy a rendszerváltó kétharmados törvényeket miért is ne támogathatnák szavazataikkal az egyébként ellenzéki mandátumot listán vagy egyéni körzetekben szerző képviselők. Miért is ne az lenne demokratikusabb, sőt, csak az lehetne demokratikus, ha a demokratikus ellenzéki pártok ellenzékből támogatnák azokat a törvényeket, amelyek a demokratikus jogállam helyreállítását szolgálnák úgy, hogy azok kidolgozásában is szerepet vállalnak? Egyéb kiemelt kérdésekben, mint például az egészségügy, az oktatás, a közlekedés, a külpolitika, a szociális ügyek, az adórendszer, a költségvetés stb. területein pedig vitatkozhatnának, vagy javaslattal élhetnének, mint egy valós demokratikus parlamenti ellenzék.

Aztán ott a fel nem tett kérdés, hogy miért is ne induljon például az a 19 mai ellenzéki parlamenti képviselő a remélt 2026-os választáson az egyéni választókerületében, ahol a mainál sokkal visszafogottabb ellenzéki, illetve a sokkal erőteljesebb Fidesz-KDNP támogatottság ellenére már 2022-ben is bizonyítottan megverték Orbán jelöltjét. Miért is kell helyettük máig nem ismert jelölteket indítani és támogatni, a korábban sikeres jelölteknek pedig feladniuk a politizálást?

Természetesen úgy teljes ez az írás, ha nem csupán a legnagyobb ellenzéki politikai tömörülést szólítja meg. Naponta gondolkodom el azon, hogy micsoda emberi gyarlóság, önzés kell ahhoz, hogy 16 éve egyetlen politikai erő vagy civil szerveződés sem kezdeményezett olyan közösen meghirdetett társadalmi szintű tüntetést a demokrácia helyreállítását követelve, ahol a szervezéstől a részvételig minden demokratikus elköteleződésű szervezetet – legyen az párt és/vagy civil szerveződés, szakszervezet, szakmai szövetség a társadalom minden területéről –, mindenkit meghívnak azzal, hogy a tüntetésen jelenítsék meg a számukra legfontosabb területet, amit képviselnek. A rendszert váltó, a diktatúrát eltakarító társadalmi tüntetésnek, ha kell tüntetéssorozatnak, a társadalmi jelleget képileg is meg kell jelenítenie. Így nem eldugni, hanem magasba kell emelni, hogy egyes csoportok mely szakszervezetek képviseletében vannak jelen, mely pártok felhívására jöttek el, az ország mely részeiről érkeztek, vagy hogy ők művészek, sportolók, akadémikusok stb.. Ennek szükségessége és kizárólagos legitimitása a rendszerváltásban oly nyilvánvaló lenne, de példa nincsen rá egyetlenegy sem. Mindenki vindikálni akarja magának a rendszerváltó szerepet, miközben külön-külön elbuknak.

Tény ugyanakkor, hogy semmi akadálya az érintettek ébredésének, vagy annak, hogy az érintett társadalmi szerveződések tagjai kiköveteljék a vezető testületeiktől a rendszerváltó közös tüntetést. Az egyeztetésre és az első közös, illetve amíg szükséges, hetente megismételt demonstráció összehozására elég lehet két hét. És ha az első nem mutatna még fel kellő erőt, a második már valószínűleg, a harmadik pedig garantáltan elég nagy létszámú lenne ahhoz, hogy Orbán és bűntársai elmeneküljenek.

Ma már biztosnak látszik, hogy Orbán rendszere egy éven belül összeomlik egy társadalmi robbanást követően. A kérdés csak az, hogy mekkora további károkat okoznak még addig. Kérdés továbbá, hogy békés és kézben tartott módon buknak, vagy spontán robbanás nyomán, ahol nem lehet kizárni a rombolást, az elitellenességet, a fosztogatást sem. 

Ma még közösen megszervezhetjük a demokrácia visszatérését, de holnap már csak a romokat takaríthatjuk. Talán érdemes lenne minden érintettnek a saját felelősségén elgondolkodnia.