felvonulás;riport;Budapest Pride;2025;

Orbán Viktor remekül mozgósított, hatalmas tömeg vett részt a betiltott Budapest Pride-on

Annak köszönhetően, hogy a kormány próbálta betiltani a rendezvényt, minden idők legnagyobb Budapest Pride-felvonulását tartották szombat délután: az Astoriánál megállva mértük az időt, több mint két órán át vonult a tömeg. Azt nem láttuk, hogy a rendőrök bárkit is igazoltattak volna a résztvevők közül. 

„A szabadságot és a szerelmet betiltani nem lehet” – ez a felirat várta a résztvevőket a Városháza parknál. A Budapest Pride-felvonulást idén Karácsony Gergely főpolgármester jelentette be, méghozzá önkormányzati rendezvényként, amelyre hivatkozása szerint nem vonatkozik a hatósági tiltás.

Már a délután két órára meghirdetett gyülekező előtt rengetegen várakoztak a Városháza park környékén. Nem kellett sokáig keresgélnünk, hogy találjunk valakit, aki életében először jött el a Pride-ra. Andrea kérdésünkre közölte, hogy nem szereti tömeget, de a kormány, amely igyekezett megakadályozni a felvonulás megtartását, feldühítette. Úgy érezte, itt a helye. Meleg barátai, ismerősei jogaiért is szeretett volna kiállni.

A társaságában lévő Mór – ő szintén először vett részt a felvonuláson – úgy fogalmazott: ez már a sokadik lépés a kormány részéről, „ha ez így folytatódna tovább, akkor a mi szabadságjogaink is sérülnének”. Lacit rutinos Pride-résztvevőként a kormányzati fellépés ugyancsak megerősítette abban, hogy ebben az évben se hagyja ki az eseményt. Bár arra számított, hogy nem lesz semmiféle balhé, biztos, ami biztos: a gyerekeket ezúttal nem hozták magukkal.

A metrókból áradtak az emberek, a tömeg egyre csak nőtt és nőtt. A Városháza park bejáratánál 7 ezer forintért árulták a szivárványos Budapest-pólókat. Az egyik transzparensen a fideszes Szentkirályi Alexandra volt látható, némiképp kidekorálva, alatta a szöveggel: „Ma a buzik, holnap Te!”. Akadt, aki tényszerűen rögzítette a tábláján: „Meleg van. Volt. És lesz.” Egy másik molinó arról számolt be, hogy az „Első Pride-om a buzi Fidesz miatt!”. Érkeztek magyarok a határokon túlról is: „Gyüttünk! Felvidék is itt van!”.

Szélsőjobboldali szervezetek – a Mi Hazánk és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom – a város számos pontját lefoglalta, így például a Szabadság hidat, ahol a Budapest Pride az eredeti tervek szerint áthaladt volna. Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke sajtótájékoztatón elmondta, hogy a „meghátrált kormány és bűnpártoló, intézkedési mulasztást elkövető rendőrsége” helyett zárták le a Szabadság hidat, „erőszakmentesen, passzív ellenállással”. A többi híd lefoglalására vonatkozó bejelentésüket viszont a rendőrség elutasította. A Fidesz – fakadt ki – feladta a „normalitás védelmét”, hülyét csinált magából azzal, hogy hozott egy törvényt, amit nem tart be.

„A NER elmúlt tizenöt évének legnagyobb bukása zajlik a szemünk előtt Budapest utcáin” – idézte a Magyar Jelen hírportált Novák Előd, hozzátéve, hogy végleg összeomlott a kormány gyermekvédelmi politikája. A hídlezáráson csupán ötven-hatvan fő jelent meg. Az alelnök ezt azzal magyarázta, hogy inkább egy pilisi rendezvényre fókuszáltak. Novák Előd egy rejtélyes tartalmú állítással is előrukkolt: „a homoszexuálisok szaporodásának sajátos módja a propaganda”.

A csekély számú szélsőjobbos hiába alkotott élőláncot a Szabadság hídon, a Budapest Pride végül más útvonalon, az Erzsébet hídon vonult át a budai oldalra. A tömegben rendre felbukkant egy „Fuck NER!” feliratú póló, és Orbán Viktor szivárványos környezetbe helyezett portréjával is gyakran lehetett találkozni. A pártok közül a DK, az MSZP, a Momentum és a Kutyapárt indított saját teherautót. Nem láttuk, hogy a rendőrök bárkit is igazoltattak volna a résztvevők közül.

Az másik kérdés, hogy utólag kiszabnak-e bírságokat, bevetik-e az elhíresült arcfelismerő rendszert. Azok, akiket kérdeztünk, nem tartottak ettől. „Ehhez túl sokan vagyunk” – mondták.

Valóban irdatlanul sokan voltak, annyi biztos, hogy – bár a szervezőktől cikkünk megírásáig nem kaptunk hivatalos becslést – sokkal többen az eddig megszokott 20-30 ezres létszámnál. Az Astoriánál megállva mértük az időt: bármilyen hihetetlen, több mint két órán át (!) vonult a tömeg. A népsűrűség időnként változott, ha úgy számolunk, hogy percenként átlagosan 700-800 ember ment el előttünk, akkor nagyjából 80-100 ezerre volt tehető a résztvevők száma.

A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője közölte, a tárcavezető tízpontos vasúti kötelezettségvállalása a plakátkampány ellenére megbukott.