- A dolgozók majdnem harmada elhagyja a gyermekvédelmi rendszert, miközben háromból egy jelentkező marad meg hosszú távon - többek között ez is elhangzott a Belügyminisztériumban márciusban tartott Szociális Ágazati Érdekegyeztető Fórumon, amelynek emlékeztetője lapunk birtokába került.
A kormány-, a munkáltatók- és munkavállalók képviselőinek találkozóján Horváth Tamás Balázs, a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársa a kifogástalan életvitel ellenőrzésének a tapasztalatairól beszélt. Elmondta, hogy 2023. július 1-től indult el a gyermekvédelmi főosztály működése a Nemzeti Védelmi Szolgálatnál.
Tavaly 13.480 gyermekvédelemben dolgozó személy vizsgálatát rendelték el, ebből 13.400-at fejeztek be, 75 esetben állapítottak meg kifogásolható életvitelt. (Voltak felfüggesztett ügyek is).
Idén az első két hónapban 596 dolgozó vizsgálata fejeződött be, ebből 540 kifogástalan életvitelű volt – azaz itt arányaiban jóval több kifogásolható eset van -, de Horváth Tamás Balázs megjegyezte, sokan meg sem várják a vizsgálat végét.
Hozzátette: év végére várhatóan 5000 vizsgálatot végeznek még el.
Magyarország a gyermekbántalmazás rendszere, képmutató állítás az állam részéről, hogy óvja a gyermekeketA rendszerben a bűnelkövetők száma ugyan alacsony, mégis sok a bűnügy – mondta. Rendszeresek a feljelentések, amit a munkáltatóknak ki kell vizsgálniuk. Arról nem beszélt, hogy a gyerekek jelentik fel a felnőtteket, vagy a kollégák egymást, de azt kijelentette, hogy ez a jelenség túlterheli a rendőrséget. Jelenleg 221 eljárás van folyamatban. Úgy fogalmazott: nehéz megkülönböztetni a valódi erőszakos cselekedeteket a hamis vádaktól. A dolgozók túlterheltek, amit csak fokoz a folyamatban lévő vizsgálatok miatt elrendelt számos felfüggesztés.
Magyarországon most először bíróság is kimondta, hogy nem működik az állami gondoskodásJogerősen is pert nyert a fideszes politikus és több kormánypárti lap ellen az elküldött gyermekvédőA Belügyminisztériumban működik a gyermekvédelmi és pszichológiai vizsgálatokért felelős osztály. Vezetője, Malét-Szabó Erika az mondta, szeretnék kiszűrni a potenciális kockázatot jelentő személyeket. Ezt a munkát 40 pszichológus és 33 asszisztens segíti, akik klasszikus pszichológiai módszereket – interjúkat, teszteket – alkalmaznak. Alkohol-vagy drogtesztet nem végeznek, de figyelnek a jelekre – mondta. Kijelentette: vezetőként, illetve szakmai munkakörben senki nem dolgozhat pozitív pszichológiai alkalmassági minősítés nélkül.
Az alkalmatlannak minősített munkatársak foglalkoztatási jogviszonyát azonnal meg kell szüntetni, és van egy másik kategória is, hiszen korlátozottan alkalmas minősítést kap a magán-vagy munkahelyi problémával küzdő dolgozó.
Azt, hogy nekik mi a sorsuk, nem említette, ahogy azt sem, hogy számukra milyen megoldást, segítséget, támogatást nyújt a kormány, illetve a munkáltató.
Mint az osztályvezető elmondta, idén február 28-áig 3167 vizsgálati kérőlap előkészítését kezdték meg, ebből 2954 pszichológiai vizsgálatot hajtottak végre. A szakmai munkakörbe felvételizők közül 224-en lettek alkalmatlanok.
Csizi Péter szociális ügyekért felelős - azóta már lemondott - helyettes államtitkár pedig arról beszélt a fórumon, hogy a kormány tovább növeli az egyházi szerepvállalást a szociális és gyermekvédelemben, de idén nem lesznek a 2021-2022-es évekhez hasonló nagyarányú átalakítások. Tavalyi adatokat ismertetett, aszerint a szociális szakellátások területén a fenntartók 20 százaléka civil, 31 százaléka egyházi, 25 százaléka önkormányzati, 24 százaléka állami volt.
„Kínozták a lányom, már nincs mit veszíteni” – Droghasználók és bűnözők közé küldött egy autista tinédzsert a magyar gyermekvédelmi rendszerA munkavállalói oldal szerint egy-egy esetleges kábítószeres gyermekfelügyelő vagy nevelő miatt alkotmányosan aggályos, a személyiségi jogokat és az intim szférát sértő vizsgálatoknak van kitéve az összes dolgozó. Szóba kerül a szociális ágazatban dolgozók átlagkeresete, amely az országos átlag 77,5 százaléka. Csizi Péter szerint nemzetgazdasági szempontokat is figyelembe kell venni egy ágazati béremelés megvitatásakor, az érdekvédők javaslatait figyelembe veszi a kormány, de konkrét tervek egyelőre nincsenek.
„Még a tyúkólba is benéztek, sátánista jelképeket kerestek” - Már ellenőrzik a gyermekvédelemben dolgozókat a rendőrökMint arról többször írtunk, az elnöki kegyelmi botrány nyomán hozott gyermekvédelmi törvényben rendelte el a kormány, hogy ellenőrzik az ágazatban dolgozókat. Egy kérdőíven kell bizonyítaniuk kifogástalan életvitelüket, sőt, a velük egy háztartásban élő felnőtteknek is vállalniuk kell, hogy életvitelüket bármikor vizsgálhatja a „rendőrség belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerve”. Aki ehhez nem járul hozzá, azt elbocsátják. Az eljárást számos szakmai bírálat érte, mert többek szerint a vizsgálat rendkívül megalázó, miközben nem hatékony az alkalmatlan dolgozók kiszűrésére. Hatására a dolgozók harmada távozott tavaly a szakellátási intézményekből. Lapunknak több gyermekvédelemben foglalkoztatott nevelő és gyermekfelügyelő is kijelentette: ősz óta egyetlen távozó kollégát sem sikerült pótolni, „már érdeklődő sincs, még csak be sem téved senki”. A TASZ vállalta két olyan gyermekvédelmi munkavállaló jogi képviseletét, akik elvi okokból visszautasították a vizsgálatot, illetve az ahhoz kapcsolódó, a magánéletük részleteire kérdező adatlap kitöltését. Az egyik eljárásban a munkaügyi bíróság felfüggesztette a pert, és a témában állásfoglalást kért az Alkotmánybíróságtól. A testület dönt majd arról, hogy a kifogástalan életvitelről szóló szabályt alaptörvénnyel ellenesnek tartja-e.