Magyarország a gyermekbántalmazás rendszere, képmutató állítás az állam részéről, hogy óvja a gyermekeket

Miközben az érintett szervezetek elvesznek a bürokráciában, addig az örökbefogadásban, intézményi és nevelőszülői ellátásban mintha éppen a gyerekeket sorolnák leghátra a döntéshozók. A jó gyakorlatok itthon csak elviekben működnek, a rendszer lassú, az intézkedések látszólagosak. Szilvási Lénával, az SOS Gyermekfalvak szakmai vezetőjével beszélgettünk.

Drasztikusan emelkedik azoknak a 0-3 éves gyerekeknek a száma, akik bekerülnek az ellátórendszerbe. Az egészséges társadalmakban ez nem fordul elő, mert támogatással megelőzhető. Magyarországon tehát valami nagyon nagy baj van – adja meg a kezdőhangot lapunk kérdésére Szilvási Léna, az SOS Gyermekfalvak szakmai vezetője. Az örökbeadás, a nevelőszülőség jelenlegi helyzetéről nem tud optimista képet festeni, mert számos, tőlük független akadállyal néznek szembe a napi munka során, amelyet csak állami intézkedéssel lehetne eltenni az útjukból.

A szegénység, a rossz lakáshelyzet és ezzel összefüggő tényezők állnak annak a hátterében, hogy ezek a kicsi gyerekek bekerülnek az ellátórendszerbe. Tízből kilencen ilyen okok miatt szorulnak állami gondozásra. Ráadásul az, hogy kiemelik őket otthonról, a könnyebb megoldás az állam részéről. Az történik ugyanis, hogy rábízzák a gyerekvédelemre ezeket a családokat, miközben az ő helyzetük nem a gyerekvédelem eszközeivel lenne megoldható. Szilvási Léna meggyőződése szerint a lakáspiaci és a szociális helyzet, a földrajzi elhelyezkedés a probléma gyökere.

– mondja a szakember. – Nem lehet gyerekvédelmi eszközöktől megoldást várni olyan környezetben, ahol padlón alszanak egy fűtetlen házban. Adhatnak a felnőtteknek segélyt, de ettől még nem fogják tudni azt megoldani, hogy legyen hol biztonságban lefektetni a gyerekeket. Arról nem beszélve, hogy hiába emeltek ki gyerekeket, ha a helyzet marad a régi, mert nagy valószínűséggel további testvéreik fognak születni ugyanabba a környezetbe.

Se szándék, se pénz

Gyerekekről beszélünk, ezért fontosnak tartja megemlíteni, hogy az úgynevezett gyermeki idő más időszámítás. Számukra más egy hét, egy év, mint nekünk, felnőtteknek. Az átmeneti állapot, a „kihez tartozom, mi lesz a sorsom, hová kerülök, meddig maradhatok a nevelőszülőnél” érzése állandó bizonytalanságot okoz, ami aláaknázhatja a mentális egészségüket. A jó nemzetközi gyakorlat legfeljebb két év állami gondoskodást vél „túlélhetőnek”. Magyarországon is ez az elvi határidő, gyakorlatilag azonban a két év eltelte után is ott maradnak az állam gondoskodásban. Éppen azért, mert a szülők lakhatási helyzete mit sem változik ennyi idő alatt, és hathatós beavatkozás nélkül nem is fog. Magyarországon 1500 szegregátum van, ezek közül talán 100-200 helyen van felzárkóztatási program, amely a Máltai Szeretetszolgálat kezében összpontosul. Szilvási Léna ennél jobb tervezést és odafigyelést tart szükségesnek.

Csődöt mondott a magyar gyermekvédelem, egyik kórházból költöztetik a másikba az elhagyott kisbabákatMagyarországon most először bíróság is kimondta, hogy nem működik az állami gondoskodás

A nevelőszülőség – mint arról lapunk is többször írt – teljes embert kívánó, nehéz feladat, ugyanakkor alacsonyak a bérek, a támogatások és a családi pótlék 2008 óta alig változnak, elmaradt az inflációkövetés. A szakmai vezető mindezt szégyenteljesnek tartja. A rendszer ideális működéséhez kétezerrel kellene növelni a jelenlegi 5800-as nevelőszülői létszámot, de ez nem fog menni varázsütésre. Ennél is nagyobb probléma a gyerekvédelem erőforráshiánya: gyakorlatilag nincs mozgástér arra, hogy ha egy gyerek nem illeszkedik egy családba, akkor másik helyre kerülhessen. Rendkívül sok hibája van a gyerekvédelmi rendszernek akár a hazagondozás, akár a döntések területén, emiatt a nevelőszülők hihetetlen kiszolgáltatottságot élnek meg.

– hoz tragikus példát Szilvási Léna. A gyerekidő jól láthatóan egyáltalán nem érvényesül, széttagolt érdekrendszerek és döntéshozatali szisztéma működik.

Aki bekerül, ott marad

Több száz elhagyott csecsemő vár kórházban nevelőszülőre, mert a magyar gyermekvédelem nem tud gondoskodni róluk, tárta fel a Népszava tavaly. Az SOS Gyermekfalvak szakmai vezetője ebben egy nagyon súlyos válságtünetet lát. Az eljárás szégyenteljes, ismeretei szerint ilyen más európai országban nincs. Ez képet fest a nevelőszülők alacsony számáról, a gyerekvédelemről, a társadalmi helyzetről; arról, hogy nem tudjuk megelőzni a szülők durva szociális leszakadását; arról, hogy van egy réteg, amelyről lemondott a társadalom; továbbá arról is, hogy nincs elég nevelőszülő, gyermekvédelmi kapacitás, gyerekotthoni befogadóhely.

És nem utolsósorban az örökbefogadás kérdéséről, amely lassú, döcögős.Bár a kórházban maradt babák és a szakellátásba kerülő nagyobb gyerekek esetében más és más mértékben, de mindkét út jár valamilyen mentális károsodással. Az újszülöttnél, ha később szeretetteljes, jó helyre kerül, behozható az elszenvedett hátrány. Ugyanennek egy másik, egyáltalán nem mellékes aspektusa, hogy ezek az egyébként egészséges gyerekek elveszik az energiát az amúgy is túlterhelt egészségügyi rendszertől, azoknak a szülőknek pedig, akik – mert ilyen is van – szeretnék, de nem vihetik haza a gyereküket, örök nyomot hagyó trauma. Más az, amikor a nagyobb, az életben eleve rossz eséllyel induló gyereket emelik ki a családból. Az sem mindegy, mennyi ideig marad valaki állami gondozott. Becslései szerint a bekerülő gyerekek 80 százaléka ott is nő fel.