Magyarország a gyermekbántalmazás rendszere, képmutató állítás az állam részéről, hogy óvja a gyermekeket

Miközben az érintett szervezetek elvesznek a bürokráciában, addig az örökbefogadásban, intézményi és nevelőszülői ellátásban mintha éppen a gyerekeket sorolnák leghátra a döntéshozók. A jó gyakorlatok itthon csak elviekben működnek, a rendszer lassú, az intézkedések látszólagosak. Szilvási Lénával, az SOS Gyermekfalvak szakmai vezetőjével beszélgettünk.

Volt egy fiam

Volt egy fiam. Akit nem ismertem. És számomra meghalt, mielőtt találkozhattam volna vele. Megszültem, szorosra zártam szemeimet, meg sem néztem, meg sem érintettem. Odaadtam első szóra, én kértem, vigyék tőlem messzire. Nem, nem voltam túl fiatal. Nem, nem voltam nincstelen. Volt férjem, volt családom, volt egzisztenciám.

Egyre valószínűbb, hogy a kórházban hagyott kisbabák többségéről nem mondtak le a szüleik, hazavinnék őket, de ezt a gyámhatóság akadályozza

Erősödik a gyanú, hogy a kórházban hagyott újszülöttek, kisgyerekek többségéről nem is mondtak le a szüleik – mondta lapunknak a TASZ programvezetője. A hivatalok semmilyen információt nem adnak.

A tavaly nyári, gyorsított örökbefogadási lehetőség után is csak 59 újszülöttet, csecsemőt nyilvánítottak örökbe fogadhatónak, így felmerül a gyanú, hogy a többit valójában nem hagyták magukra

Örökre elúszó gyerekesélyek

Bürokrácia, hivatali packázások, időhúzás, a nyitottság hiánya – a többi között ezek miatt is kétségbeejtően alacsony az örökbefogadott csecsemők és kisgyerekek száma. 3-4 évesnél idősebb gyereket szinte reménytelen örökbe adni, pedig a mostaninál háromszor több adoptálás is lehetne. Az igény ugyanis megvan rá.

Megdöbbentő: akár árverezésre is bocsátanák születendő gyermeküket

Ötmillió forintot kért, de akár "el is árvereztetné születendő gyermekét egy házaspár - derítette ki egy rejtett kamerás felvétellel az RTL Klub. 

Illusztráció: Shutterstock

Vigyél haza egy barátot! Örökbeadás az Illatos úton (videó!)

Annyi mindent leírtak már a kutya és az ember barátságáról, talán még a szerelmes sztorikon is túltesz a négylábú társak hűségéről önfeláldozó magatartásáról szóló, gyakran megtörtént eseményeken alapuló történetek száma. 

Illusztráció/Thinkstock
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang