Ahogyan nemrég lapunk is megírta, a KSH budapesti statisztikai évkönyvének friss számadatai szerint 2018-ban összesen 109 örökbefogadás történt a fővárosban, mely a korábbi évekhez képest csökkenő tendenciát mutat. Országosan ugyan nő az örökbeadások száma, de ahhoz képest, hogy évente nagyjából 2400 szülőpár vagy egyedülálló szülő vár gyermekre, a nevelőszülői hálózatban lévő, örökbe adható gyerekek száma pedig a 2500-hoz közelít, ez a 109-es szám még megyei bontásban is kétségbeejtően alacsonynak tűnik. Éves szinten nagyjából 800, a vér szerinti családjából kikerült lurkónak sikerül örökbefogadó szülőket találni ma Magyarországon. Hogy lehet az, hogy mindkét oldalon több mint 2000-en, ráadásul közel ugyanannyian várják, hogy családot alapíthassanak vagy családba kerülhessenek, mégis csupán a harmaduk esetében találkozik, csúnya szóval, a kereslet és a kínálat?
Fókuszban a vér szerinti szülő
Szilvási Léna, az SOS Gyermekfalvak gyermekvédelmi programigazgatója szerint az okok egyfelől abban keresendők, hogy a magyar társadalom nagyon lassan válik igazán elfogadóvá, és a legtöbb szülő egészséges, fehér bőrű újszülöttet szeretne örökbe fogadni. A gyermekvédelemnek ugyanakkor az az elsődleges feladata, hogy ha egy hajszányi remény is mutatkozik, mindent megtegyen annak érdekében, hogy egy, a születése pillanatában még kérdéses sorsú csecsemőt, ha idővel is, de végül a vér szerinti családja vállalja.
– „Minden gyereknek joga van a saját vér szerinti családjához – mondja Szilvási Léna –, vagyis a jelenlegi szakmai álláspont szerint a gyerekek elsődleges érdeke, hogy a szülőanyja egyszersmind az édesanyja is legyen. Az a jó ország, és ezt a nemzetközi gyakorlat adatai meg is erősítik, ahol nincs örökbe adható csecsemő, mert a szociális ellátórendszer tudja úgy segíteni a szülőt, hogy végül mégis megtartsa a gyerekét.”
Újszülöttet ma Magyarországon kizárólag úgy lehet örökbe fogadni, ha a szülőanya előre jelzi a hatóságoknak vagy az erre hivatott civil szervezeteknek a szándékát, és nyílt (az örökbefogadó és a szülőanya megismerheti egymást) vagy titkos (a szülőanya nem szeretné felfedni kilétét) eljárás keretében időben lemond a gyermekéről. Az, hogy például Budapesten 2018-ban 24-gyel kevesebb örökbeadás történt, mint egy évvel korábban, Szilvási Léna szerint utalhat arra is, hogy mivel az ellátórendszer igyekszik a gyermeket a vér szerinti családjában tartani, évről évre valamennyivel kevesebb a nyílt örökbeadással családba kerülő újszülöttek száma. Ezzel együtt úgy gondolja, hogy a statisztikai adatok némiképp csalókák, és nem szabad messzemenő következtetéseket levonni a 2018-as fővárosi adatokból: „mutathatják azt is, milyen az aktuális hajlandóság idősebb, esetleg sérült vagy roma gyerek örökbefogadására.”
Az idő a legdrágább
Az örökbe adhatóság szempontjából azok az elhagyott gyerekek „járnak a legjobban”, akikről mielőbb lemondanak a szüleik, mert idejekorán megkezdődhet az örökbeadhatósági procedúrájuk, és egy-másfél évesen már fel is kerülhetnek a megyei majd az országos listára, új, saját családra várva. Például az SOS Gyermekfalvakban nevelkedő 400 gyermek közül csupán 2-4 kicsit sikerül örökbe adni évente – egy részükről nem mondanak le a vér szerinti szüleik, a többiek a kritériumok miatt nem találnak itthon örökbefogadó családra.
A szervezet tavalyi kutatása szerint csak minden harmadik pár mondana igent, ezt is elméletben, roma vagy 3 év feletti gyermekre – ennél csak a fogyatékkal élők járnak rosszabbul, rájuk csupán 3,5 százalék mondana igent. Pedig, ahogyan Szilvási Léna állítja, lényegesen lerövidíti az akár 5-6 évig is elhúzódó várakozási időt, ha az örökbefogadó nyitott roma vagy óvodás korú gyerek örökbefogadására. Mivel azonban, ahogyan a szakember fogalmaz „nincs kiemelten kezelve a csecsemők sorsa, hanem rá van bízva az ügyintézési határidőkre, vagyis a rendszer leginkább türelmesen várja, hogy a szülőanya vagy a vér szerinti apa a rendelkezésére álló időben meggondolja magát, gyakran olyan gyerekek is csak 3-4 éves korukra lesznek örökbe adhatóak, akiknél már az első pillanatban látszik, hogy pusztán hivatali nyomásra jelentkeznek a szülei félévente. Ha pedig akár csak egyszer is felbukkannak, újrakezdődik a „várakozási idő”.
Akadnak furcsaságok
Egy, a neve elhallgatását kérő, Budapesten élő nevelőszülő szerint nemcsak azzal van gond, hogy az ügyintézési határidők felülírják a gyerek érdekét, hanem hogy a gyámhivatal afféle „igazságosság” elve szerint „osztja” a gyerekeket a várakozóknak, bizonyos esetekben totálisan figyelmen kívül hagyva a személyiségi és pszichológiai szempontokat.
– „Nyilván nem ez az általános – meséli a nevelőszülő –, és véletlenül sem szeretnék korrupcióval gyanúsítani senkit, de már engem is kerestek meg ismerős párok, hogy némi titkos juttatásért cserébe tudnék-e nekik segíteni abban, hogy ők kapják meg a nálunk nevelt egyik kisfiút. Nincs kizárva, hogy másnál is próbálkoznak. Bizonyos dolgok megmagyarázhatatlanok. Például, hogy egy a lista elején lévő, hosszú évek óta várakozó, az összes létező hivatali procedúrán átesett párt miért küldenek el az utolsó pillanatban még egy extra alkalmassági vizsgálatra, amikor épp lenne egy számukra megfelelő gyerek, akit így egy őket beelőző pár kap meg. Ilyenről is tudok.”
Egy másik esetben, amikor a vér szerinti anya nyílt örökbeadási eljárás keretében, kifejezetten a nevelőszülő javára mondott le a gyermekéről, a gyámhivatal több ízben, burkoltan és direkten is próbált nyomást gyakorolni az örökbefogadó nevelőanyára: hiába neveli évek óta ő a kislányt, azzal, hogy örökbe fogadja, más várakozók gyermekét halássza el. Jelenleg három ügyben folyik ügyészi és rendőrségi vizsgálat a Pest Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (Tegyesz) örökbeadási gyakorlata miatt – mindhárom esetben elfogadható indok nélkül, azonnali kiemeléssel, előgondozás nélkül szakítottak el gyerekeket a nevelőszüleiktől, akikre édesanyjukként és édesapjukként tekintettek. Mivel 3 év feletti gyereket megyei listáról már szinte reménytelen örökbe adni ma Magyarországon, 4 év felett pedig már országos szinten sem nagyon kel el, egyre többen kerülnek fel a nemzetközi listákra, ahol holland, olasz, spanyol, amerikai örökbefogadók válogatnak közülük.
Az SOS Gyermekfalvak programigazgatója, Szilvási Léna szerint biztosan nem azzal a szándékkal húzódik évekig egy-egy örökbeadhatósági eljárás, hogy a gyerekek külföldi listára kerülhessenek, szerinte csak nem elég jó a támogatási rendszer, hogy akár a vér szerinti szülő, akár a gyámügy gyorsan és a gyerek érdekeit szem előtt tartva hozzon felelős döntéseket. A szakember állítja: az, hogy egyre több gyerek kerül külföldi állampolgárságú családba, pusztán annak köszönhető, hogy a külföldiek sokkal nyitottabbak etnikai és/vagy egészségügyi kérdésekben, mint a magyar családok.
