Amíg egy nő fiatal, halmozhatja a szerepeket: lehet egyszerre feleség, anya, háztartásvezető és jó munkaerő. De ha belépünk a változókorba, többé már nem szülhetünk, a testünk egyre kevésbé feszes, kívülről nézve csökken a terhelhetőségünk, elindul a láthatatlanná válás és a leértékelés. Még a Google képkereső is zavarba jön, hogy ősz hajú nagymamákat vagy harmincasnak kinéző, túlontúl fiatalos modelleket adjon fel az „ötvenes nő” keresésre. Itthon – a női magazinokon kívül – nem sokan foglalkoznak a változókorral. Itt és most én is inkább arra kerestem válaszokat, ötven fölött miért jó?
A változókor, ahogy már a nevében is benne van, rengeteg biológiai, pszichés és szociális változással jár. Juhász Kata táncos-koreográfus „civilben” háziorvosként is találkozik a tünetegyüttessel, miközben éppen egy a témáról szóló előadáson dolgozik, amelynek októberben lesz a bemutatója a Trafóban. Ő 51 évesen még táncol, a színpadon nem fél felvállalni a testét és lemezteleníteni a lelkét sem, miközben azt mondja, a leértékelés és a láthatatlanná válás táncosként már jóval korábban elkezdődik, mint ötvenesként. Pedig ő 32 évesen kezdett koreografálni, kétgyermekes édesanyaként alapított saját társulatot.
Amiről nem beszélünk
– A készülő darabom címe azért DON’T TALK, mert nem beszélünk az élet B oldaláról. Nem beszélünk a nőiesség és a szexuális vonzerő elvesztésétől való félelemről, amire sokan plasztikai műtétekkel, botoxkezelésekkel keresnek megoldást, hogy a mindent átható szépség- és fiatalságkultusznak megfeleljenek. Sem a menopauzával járó libidócsökkenésről, hőhullámokról, hajhullásról, a bőr- és hüvelyszárazságról, a mell megereszkedéséről vagy a depresszióról, a kontrollálhatatlan hasi hízásról és súlygyarapodásról, amit az ösztrogén hormon termelésének csökkenése okoz – sorolja az orvos. – És nem beszélünk az ösztrogénhiány hosszú távú hatásairól sem, hogy mi, nők, amíg menstruálunk, feleannyira vagyunk hajlamosak a szívinfarktusra vagy a sztrókra, mint a férfiak, majd a menopauzát követő 10 évben utolérjük őket. És nem téma a gyerekek kirepülése, az otthon és a párkapcsolat kiüresedése, a hűtlenség és a magány sem, ami miatt ötven fölötti nők milliói érzik magukat csökkent értékűnek.
Sajnálom és szinte dühös leszek, amikor valaki azt mondja nekem, ma már nem lehet létezni mellimplantátum nélkül 40 évesen, mert nem kapsz munkát, társadalmi megbecsülést, még felöltözni sem tudsz rendesen, mert a konfekcióméret egy bizonyos mellméretre szabott – folytatja Juhász Kata. – A legfájdalmasabb nekem az egész menopauzában, hogy már nem szülhetek gyermeket, pedig 45 éves korom után értem el arra az egzisztenciális szintre, hogy bevállalhassak még egy harmadikat. Próbálkoztunk is a férjemmel, de már nem jött össze, mert egy nő a perimenopauzában már kevésbé fogamzóképes. Most majd csak nagymamaként babázhatok, leghamarabb kb. tíz év múlva.
Plusz itthon a nő értékét a szülőképességével mérik, ezért a menopauza hozzám hasonlóan sok nőtársamnak jelent veszteségélményt.
Mindezt úgy mondom, hogy én simán letagadhatnék tíz évet, ami azért küzdelem is, mert nem engedhetem meg magamnak, hogy elengedjem magam, hogy kihagyjak egy-két hónapot és ne tréningezzek vagy jógázzak vagy fussak néhány kilométert mindennap, hogy tartsam a formámat.
Fogadjunk el mindent, amit az élet ad
