;

színház;kiállítás;rendszerváltás;II. világháború;mártírok;Moszkva tér;vasfüggöny;Margit körút;kávézó;MANYI;kultúrbázis;

Christophe Urbain

- Mi a MANYI? - Fúziós térnek nem kell cégér

Noha cégére sincs, a MANYI kulturális műhely már tényezőnek számít a magyar alternatív művészeti életben. A Margit körút 16. szám alatti egykori pékség helyén indult helyszín ugyanis nyitott bármilyen művészeti programra. Különféle tereiben – galéria, bisztró, lakástér – szerveznek koncertet, kiállítást és színházi előadást is. A kultúrbázison mindig zajlik az élet, a szervezők pedig azon vannak, hogy ez minden héten így legyen.

Ha a Margit körúton sétálunk, és időnk engedi, érdemes betérni a Manyiba: cégért ne keressünk, a 16. szám alatti ajtón belépve azonban biztosak lehetünk abban, hogy jó helyen járunk.

Itt mindig zajlik az élet, koncertek, színielőadások és kézműves workshopok várják az embert, a bisztróban művészek szolgálnak ki,

míg az atmoszférát erősítik a folyosókon végigfutó graffitik, a megannyi matrica és a szobákban elhelyezett festmények. A hely pár éve még nem így nézett ki, egy nap azonban Cristophe Urbain francia vállalkozó és fiatal kollégája, Vivien René úgy döntött: életet visz az épületbe.

A szabadság városa

Christophe a fővárost már jó ideje ismeri. Először 1990-ben érkezett Magyarországra, mivel kíváncsi volt arra, hogy a berlini fal leomlása után hogyan néz ki a térség. – Fel akartam fedezni Közép-Európát, ezért egy Interrail-jeggyel elutaztam Berlinbe, Drezdába, Prágába és Budapestre, ami akkor a legizgalmasabb város volt. Még Berlinnél is izgalmasabb! – mondja a vállalkozó, aki egyetemi szakdolgozatát a régióban zajló rendszerváltásról írta. 1992-ben aztán visszatért Budapestre, és itt is maradt, annyira megragadta a város hangulata.

– A közép-európai térségben a magyarok voltak a legnyitottabbak az első turisták felé. Emlékszem, ha megálltam valahol és elővettem egy térképet, akkor három-négy ember is felajánlotta, hogy segít. Akadtak, akik szállást is adtak volna nekem. És amint

Christophe Urbain

elkezdtem barátkozni fiatal magyarokkal, meghívtak házibulikba, ahol még bakelitlemezről szólt a rock ’n’ roll. 

Táncoltunk is arra a zenére, hogy Isztambul – meséli Christophe, aki Budapesten úgy érezte magát, hogy nemcsak térben utazott egy másik országba, de időben is.

Érezni a közösséget

Christophe Budapesten dolgozott tanárként, majd vállalkozó lett. Ő alapította a Mérleg utcában a La Fontaine nevű francia bisztrót, a Liszt Ferenc téren a Café Viant, a Klauzál téren a Zazie-t, a Kazinczy utcában a 400 bárt, és egy ideig a Fészek Klubot is vezette. 2020-ban viszont úgy döntött, már nem kíván Pest belvárosában maradni, így Budán a Margit körút 16. szám alatti egykori pékség épületét bérelte ki egy fiatal barátjával, Vivien Renével, hogy elindítsa az újabb helyét. Ezúttal viszont nem kizárólag éttermet akart nyitni, hanem olyan teret, ahol zenei, színházi és képzőművészeti programokra lehet járni, ahol a vendégek közösségben érezhetik magukat.

– Nekem egy étterem már túl kötött lenne. Sokkal jobban szeretem, ha egy térben mozoghatnak az emberek, és megismerhetik egymást. Egyszer fiatalok mesélték nekem, hogy hallották a szüleiktől, milyen felszabadult hangulat volt Budapesten a kilencvenes években, amit ők is szívesen átélnének. Itt nálunk, a MANYI-ban erre van lehetőség – mondja Christophe, hozzátéve, a helyet fiatalok és idősek egyaránt látogatják.

Bácskai Brigitta és Veress Kamen

Széles a repertoár

Hogy a helyszín beinduljon, Christophe művészekkel vette fel a kapcsolatot, köztük Kotormán Ábel volt SZFE-s hallgatóval és Koncz Réka kommunikációs szakértővel, akik nemcsak a programok szervezésében segítettek, de a helyszín átalakításában is. Ahol tudtak, vakoltak és festettek, az egykori péklakásban pedig kiszedték az ajtókat és elbontották falakat, hogy legyen hol elő­adást tartani vagy éppen kiállítást rendezni.– Olyan helyet akartunk kialakítani, ahol a fiatal, pályakezdő művészek nemcsak bemutatkozni tudnak, de alkotni is – mondja Veress Kamen egyetemi hallgató, aki tavaly óta segíti a MANYI-t. A fia­talember azért is választotta a helyszínt, mert Maszek Kultúrkör nevű színházi csapatával azt tapasztalta, hogy a városban függetlenként és pályakezdőként nincs lehetőségük érvényesülni – illetve

régi álmuk volt egy olyan műhely létrehozása, ahol színes programokra járhat az ember, és esténként beülhet egy italra is.

A műhelyben bárki szabadon alkothat, aki felvételt nyer. Kamen megemlíti, hogy két képzőművészetis hallgató hónapokon keresztül festett a lakástérben, de rendeztek már ott makramékészítő workshopot, míg az emeleti galériában kézműves-dizájnvásárt. Emellett a MANYI egyetemekkel is kooperál: A MOME-s tanulók már kétszer tartották itt a karácsonyi vásárukat, a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatói pedig már rendeztek tematikus tárlatot. De a repertoár ennél jóval szélesebb: adtak már helyet freeszfe-s vizsgáknak, diplomafilmes forgatásoknak, és bemutatnak szeriőz elő­adásokat is, a Proton Színház például itt is játszotta Mundruczó Kornél Frankenstein-terv című darabját.

MANYI kultúrbázis

Kulturális behatás

Ennyi program persze alapos tervezést igényel. – Az események között vannak kisebb-nagyobb ütközések, de Kamennel sokat egyeztetünk – mondja Bácskai Brigitta (alsó kép), a hely programszervezője. Olykor egy pillanat alatt kell átírnia a beosztást, de eddig mindig megoldotta, hogy az egyik program időben kövesse a másikat.

– Az emberek szerencsére ebből semmit nem vesznek észre, a helyet pedig imádják, korosztálytól függetlenül – mondja a szervező.Kamen szerint a MANYI-t nem lehet igazán definiálni, hisz az nemcsak egy kiállítótér, egy próbaterem vagy egy színház, hanem egy „fúziós tér”, ahol mindenki megtalálja a számítását.

– Mi azt szeretnénk, hogyha valaki betéved ide, és iszik valamit, az akaratlanul is kapjon egy kulturális behatást. Legközelebb pedig talán már tudatosan érkezik, hogy megnézzen egy koncertet vagy egy darabot.

Ház a Mártírok útjánA MANYI-t befogadó épület története a XIX. század végéig nyúlik vissza. Ifjabb Lehmayer Nándor sütőmester, régi budai pékcsalád sarja dolgozott itt, aki 1906-ban engedélyt kapott, hogy a Margit körút 16. szám alatti pékségét egy emeleti lakószinttel bővítse. A férfi 1913-as halála után Neumann Béla vette át a pékséget, 1942-ben pedig már Schlederer Rezső dolgozott itt. A helyszín azonban nem csak emiatt emlékezetes. A Nemzeti Sport 1955. évi februári száma azt írja, hogy a második világháborúban az épületben Balatoni Kamill kajakos, a waxholmi világbajnokság második helyezettje, valamint négy kajakostársa húzódott meg és vállalt munkát a péküzletben, amelyet akkor a németek tartottak megszállva, és a pékség nekik készítette a kenyereket, péksüteményeket. Egy reggel benyomult a házba a szovjet előőrs, de másnap vissza kellett vonulnia, az épületet pedig újra a németek szállták meg, akiknek tisztje SS-katonákat hívott. Rövid tárgyalást követően az öt sportolóval az egyik budai téren német kivégzőosztag végzett. Az épület a szocializmusban új nevet kapott: a Sütőipari Vállalat 255. sz. boltja volt a Mártírok útja 16. alatt. A kilencvenes évek közepén drasztikus funkcióváltáson esett át: itt működött az Első Budai Árverezőház.

Többet kellene járni a Nyugatot, ahol olykor vállalható mondatokra ragadtatja magát magyar kormánytag.