Korábban hajósinasként dolgozott egy izlandi halászhajón – a személyes tapasztalat mennyiben segítette a Stefánsson-regény fordításakor, különösen az első kötet halálaszati jeleneteit illetően?
Azért egészen más egy 19. század végi evezős csónakból halászni, ahogy a regényben teszik, mint egy mai, halfeldolgozó üzemet is magába foglaló halászhajóról. Ezekből a régi, 7-10 méter hosszú, hatevezős csónakokból egészen kevés maradt fenn, és teljesen ledöbbentem, amikor egy kiállításon láttam pár példányt. Négy évig dolgoztam halászhajón, így mondhatom, télen az Atlanti-óceánon kint lenni nem kellemes élmény. A toronymagas hullámok között evezni ezekkel a csónakokkal minden perc életveszélyt jelenthetett.
Ráadásul – csodálkozva olvastam a regényben – az izlandiak többsége nem tudott úszni.
Ez valóban így volt, de a víz annyira hideg, hogy még egy jó kondícióban lévő halász is, ha vízbe esik, 15 percnél nem bírná tovább, mert megfagy. Így tulajdonképpen majdnem mindegy is, tud-e úszni.
Önt mi vitte mégis a tengerre?
Én egy egyszerű nyári munkára gondoltam, ami mellett nyugodtan megírhatom a szakdolgozatomat… mert akkoriban egy óvodában dolgoztam, és a gyerekekkel eltöltött nyolc óra után nem igazán ment az írás. A hajón reggel 9-től este 9-ig volt a beosztásom, a szabadidőmben így könnyebben készült a szakdolgozat.
A gyerekzsivaj helyett a tenger moraja. Mi volt a feladata?
A szakács mellett voltam kisegítő, mivel 24 órában, váltott műszakban dolgoztak az emberek, mindig kellett valaki, aki elkészíti az ételt. Emellett én ébresztettem a váltást, valamint a kapitányt óránként kávéval kellett ellátnom…
A trilógia alapján arra jutottam, a kávé az izlandiak nemzeti itala.
Akár az angoloknál a teázás, bár itt azért hígabb a kávé, mint ahogy mi isszuk. A hajóskapitánynak persze nem szabad elaludnia szolgálat közben, de valami döbbenetes mennyiséget döntött magába, egy nap 13 bögrényit.
Hogy került egyáltalán Izlandra?
A 2000-es évek elején az ELTE-n jártam skandinavisztika szakra, és elbűvölt az izlandi nyelv, mindenképp szerettem volna megtanulni. Az izlandi nyelv úgy viszonyul a svéd-dán-norvéghoz, mint a latin a franciához vagy az olaszhoz – csak ezt beszélik is. Izlandról magáról keveset tudtam, így amikor egy 1 éves ösztöndíjjal megérkeztem a szigetre, már a reptérről a fővárosba bevezető út sokkolt: egy lávamezőn haladtunk végig, fák, növények sehol – hogy fogom én ezt kibírni?, sóhajtottam. Aztán annyira megfogott a társadalmi-közösségi-kulturális közeg, hogy úgy döntöttem, ideköltözöm. Ennek 15 éve.
A regény központi helyszíne egy Község nevű település – valójában beazonosítható, hol játszódik a történet?
A Község neve metaforikus, de a leírása elég konkrét, meg is kérdeztem, az írót, melyik város a minta, ő pedig elmondta, hogy Ísafjörðurről van szó, a Nyugati-fjordok központjáról.
Ezek szerint személyes ismeretségben van Stefánssonnal?
Az izlandiak nagyon közvetlenek, itt tulajdonképpen mindenki ismer mindenkit, az írók pedig különösen örülnek, ha az írás magányos tevékenysége után végre beszélgethetnek valakivel, a műveik fordítójával pedig különösen kedvesek. A napokban egy irodalmi fesztiválon újra összefutottam vele, és elújságoltam neki, hogy a regényéről fogok interjút adni, aminek hihetetlen módon örült, és szeretettel felemlegette a budapesti élményeit.
A regényben különösen fontos a könyvekhez, az irodalomhoz való viszony. Mi az oka az izlandiak olvasószenvedélyének?
Az izlandiak életében valóban nagy szerepet játszik az irodalom. A téli hónapok beszorítottsága bizonyára hozzájárult a mesélőkedv, a szorgos olvasás-írás évezredes hagyományának kialakulásához. Egy elmélet szerint azonban más oka is van ennek: a nyugatnorvég telepesek, a vikingek egykor Írországból raboltak maguknak asszonyokat, így a történetmesélés tradícióját sokan a kelta kultúra továbbélésének tartják. Az izlandiak nagy meglepetésére egyébként a lakosság genetikai eredete valóban nagyfokú kelta származást mutat – szemben a várt kizárólagosan skandináv ősökkel.
Mitől vonzó az izlandi irodalom a külvilág számára?
A történetmesélés módja mindenképp említhető: amikor a hajón dolgoztam, megtapasztalhattam, hogy a hajósok meséiben a tényekhez való ragaszkodást mindig felülírja a szórakoztatás igénye, a történeteiknek leginkább azt a változatát mondják, amelyik a legelrugaszkodottabb a valóságtól. De hát nézzük a Menny és pokol-trilógiát! Lényegében mi történik benne 1100 oldalon? Emberek gyalogolnak a hóban. De nagyon nem mindegy, ez miként van elmesélve! Stefánsson melankolikus-lírai beszédmódja teszi különlegessé a történetfolyamot.
Érdekes módon tizenöt éve Magyarországon még nem volt ennyire népszerű a skandináv irodalom, a németek azonban annyira rákaptak a skandináv krimikre könyvben, tv-sorozatok terén egyaránt, hogy az északiak már nem is tudták kielégíteni a piaci igényeket, a németek már maguk gyártották a saját színészeikkel a „skandináv filmeket”. A magyar olvasók pedig – mint általában – német közvetítéssel kattantak rá szintén a skandináv, közte az izlandi irodalomra – és nemcsak a krimikre, hanem más műfajokra is!
Ki áll közelebb a személyes ízléséhez az ön által fordítottak közül, Sjón (Sigurjón Birgir Sigurðsson) vagy Stefánsson?
Leginkább a fordításilag legnagyobb kihívást jelentő Hallgrímur Helgason könyvei. Tőle A nő 1000 fokon és a 101 Reykjavík című műveket fordítottam.
Mi okozta a kihívást?
Elég legyen csak annyit megjegyeznem, hogy míg Stefánssonhoz csupán 300 kérdéssel fordultam fordítóként, addig Helgason egyik könyvéhez vagy 40 oldalon 1200 kérdést kapott tőlem. Megnyugtatásul elküldte a dán fordítójának írt válaszait is, az sem volt kevesebb tétel.
+1 kérdés
Jelenleg min dolgozik?
Egy Norvégiában élő izlandi író, Bergsveinn Birgisson Lifandilífslækur (magyarul körülbelül: az élet vizének patakja) című regényét fordítom. A történet a 18. században játszódik, amikor az izlandiak felett uralkodó dán király elhatározza, hogy a természeti katasztrófák, vulkánkitörések és az éhínség pusztította Izland lakosságát – ez akkor körülbelül 30-40 ezer embert jelentett – áttelepíti Dániába, nehogy kihaljanak. A helyszín egyébként – ahogy a Stefánsson-regényben – szintén a Nyugati-fjordok, Strandir környéke.
