Fájdalom járja át Frida Kahlo festményeit, amelyeken látomásos képekben tűnnek fel a festő életének meghatározó eseményei: egy tragikus buszbaleset, egy ellentmondásos házasság és a három meg nem született gyermek fölötti gyász. A Magyar Nemzeti Galériában látható tárlaton harmincöt kép segít közelebb kerülni Kahlo művészetéhez, amely szorosan fonódik össze magánéletével.
A Nemzeti Galéria már korábban is törekedett rá, hogy a mexikói festő műveiből kiállítást rendezzen, de egy Kahlo-tárlatot összehozni nem egyszerű feladat. Egyrészt az életmű szűkös: „csupán” száznegyven körüli műalkotásból áll, s ezek közül számos darab magángyűjtőknél található. Másrészt a festmények legnagyobb része a mexikóvárosi Museo Dolores Olmedo falain függ, a képek egy része pedig folyamatosan utazik, egy évben akár több országban, párhuzamosan is zajlanak Kahlo-kiállítások. A jelen tárlat legtöbb műve is a mexikói múzeumból érkezett, de a Nemzeti Galériának sikerült néhány magángyűjtőtől is képet kölcsönöznie.
A kiállítás kurátora, Lantos Adriána az elrendezésnél arra törekedett, hogy látogató egyszerre ismerje meg a festőikon művészetét és magánéletét is, hiszen a mostani az első alkalom, hogy Kahlo képei Magyarországon láthatók. A tárlat emellett tágabb történelmi kontextusba is helyezi a festményeket: az első terem idővonalán Kahlo életének eseményei mellett Mexikó történelme is megidéződik az Azték birodalom 1521-es spanyol meghódításától a művész 1953-ban bekövetkezett haláláig. A történelmi múlt különösen lényeges Kahlo esetében, mivel képein a népi hagyományok és a hódítás előtti, prekolumbiánus agyagszobrok, álarcok fontos szerepet játszanak, őserőt kölcsönözve a műveknek.
Az ábrázolásban azonban nemcsak az erős szimbólumok nyújtanak zsigeri élményt, de a művész életének tragikussága is. Már egészen fiatalkorában kiderült, hogy jobb lábát meg kell műteni, majd 1925-ben buszbalesetet szenvedett, mely során gerince több helyen is eltört, és hosszú hónapokra kórházba kényszerült. Édesanyja ekkor vásárolta meg neki azt a speciális festőállványt, mellyel a fiatal Frida ágyban fekve is tudott festeni. A lányt viszont életében – saját szavaival élve – egy még súlyosabb baleset is érte: felépülve megismerkedett a nála húsz évvel idősebb festőnagysággal, Diego Riverával, akivel később összeházasodott. A mexikói népművészetért rajongó Rivera segített Kahlónak elindítani a karrierjét, de feleségét három ízben csalta meg, az egyik alkalommal ráadásul Frida kedvenc húgával, Cristinával.
A két tragédia a művész életét végigkísérő toposszá vált. Kahlo a buszbalesetét követően nemcsak gerincbántalmakkal élt, de medencecsontja is megrepedt, így képtelen volt gyermeket szülni, az élete során háromszor vetélt el. A gyermektelenség érzését szürreális, víziószerű képekben jelenítette meg, melyek közül a kiállításon is megtekinthetünk párat. Az egyik legerősebb alkotás a Henry Ford Kórház című kép, melyen a művész meztelenül fekszik egy, a sivatagi tájban látható kórházi ágyon, mellette pedig vörös fonálon vagy köldökzsinóron jelennek meg lebegő motívumok: a magzat, a terhességet szemléltető anatómia bábu, egy Diegótól kapott kék orchidea és egy csiga, utalva a kórházi beavatkozás lassúságára.
Férjével való ambivalens kapcsolatára is utal a képeken: a Diego és én című képen a férfi és Frida arca összeolvad, de az illeszkedés nem pontos, ezzel is jelezve a harmónia hiányát. Ennél explicitebb azonban a Csak néhány apró késszúrás című kép, melyen egy nő megszurkált testtel, vérben fekszik egy ágyon, mellette a férje áll.
A tárlathoz kapcsolódik egy Fridamania című kiegészítő kiállítás is, amely a művésznek a popkultúrára, a női identitásra és a női alkotókra gyakorolt hatását mutatja be. Az egyik falat olyan hírességek portréi borítják, akik a festő látásmódját vagy kinézetét tették magukévá, míg egy másikból kiderül, Kahlo hogyan vált fogyasztási cikké, kulturális ikonná. Láthatunk róla készült graffitiket és tetoválásokat, egy falszövegből pedig kiderül, hogy a mexikói ötszáz pesós bankjegyen is az ő portréja szerepel.
Leegyszerűsítő lenne viszont Frida Kahlo művészetét csak a nőiségre és a popkultúrára vonatkoztatni, hiszen képei univerzálisan tárják fel az emberi lelket a maga tisztaságában. Ugyanis, bár művein keresztül saját életeseményeit mutatja be, Kahlo szubjektív víziói mégis felmutatják az emberi magány és fájdalom általános érzetét. A képeket személve mégsem egy reményveszett embert ismerünk meg, hanem olyasvalakit, aki mert erős lenni, és a végsőkig kitartani – még akkor is, amikor tudta, hogy már közeleg a vég. Ezért is írta fel piros betűkkel utolsó, dinnyéket ábrázoló csendéletére: „Viva la Vida”, avagy „Éljen az élet”.
