Semmi szükség Lánczi Tamás szuverenitásvédelminek nevezett hivatalára a Velencei Bizottság szerint

Nincs garancia a kormányzati revolverszervezet függetlenségére.

Lánczi Tamás

Velencei Bizottság: Továbbra sincs összhangban Ukrajna nemzetközi kötelezettségeivel az új kisebbségi törvény

Előrelépés ugyan van, de továbbra sincs ok a megelégedettségre.

Mesterházy Attila szerint egy új ellenséget kellett kijelölni, mert Soros már unalmas

A szocialista politikus úgy véli, a pedofilellenes törvénycsomag homofób elemei tiszta provokációként szolgálnak.

Kovács Zoltán szerint a Velencei Bizottság is Soros György propagandáját ismétli

Alig van már olyan intézmény, amelyre ne sütötte volna rá a kormánypropaganda ezt a bélyeget.

A jogállam nem pöröly

Varga Zs. Andrást választották a Velencei Bizottság alkotmánybírósági albizottságának alelnökévé

A testület működésének kialakításában vesz majd részt.

Ukrajnában vizsgálja a sokat vitatott nyelvtörvényt a Velencei Bizottság küldöttsége

Az ukrán kormány már előre magyarázkodik.

Simon-Árpa Zsuzsanna magyar nyelvórát tart az Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Magyar Tannyelvű Középiskolában FOTÓ: MTI/NEMES JÁNO

Megpróbál visszanavigálni az EPP-be a Fidesz

A kormány, vélhetően a nemzetközi bírálatok hatására, határidő nélkül elhalasztja a közigazgatási bírósági rendszer, 2020. január 1-től tervezett bevezetését.

Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke és a Fidesz EP-listavezetője, Trócsányi László

Közigazgatási bíróságok – Trócsányi szerint a Velencei Bizottság módosította a közleményét

A tanácsadó szerv korábban közölte, hogy az érintett törvények nélkülözik a hatékony fékeket és ellensúlyokat.

Engednie kell a kormánynak a civilek külföldi támogatását a Velencei Bizottság szerint

A civil szervezetek működésének korlátozása csak akkor indokolt, ha valós veszélyt kívánnak ezzel elhárítani.

Falusi Vajk, a kormánypárt ifjúsági társszervezete, a Fidelitas szóvivője „Bevándorlást támogató szervezet” feliratú matricát ra

Velencei Bizottság: a közigazgatási bírósági törvények nélkülözik a hatékony fékeket és ellensúlyokat

A kritika mellett ajánlásokat is megfogalmazott az Európa Tanács alkotmányjogi kérdésekkel foglalkozó testülete.

A Fidesz évtizedekre bebetonozhatja a hozzá hű bírókat a közigazgatási bíróságokon

Három kormánypárti képviselő némiképp váratlanul módosításokat nyújtott be a néhány hónapja elfogadott különbíróságokról szóló törvényhez, a Helsinki Bizottság szerint azonban ez csak "kozmetikázás".

Képünk illusztráció

Visszanyernék a bíróságok nemzeti karakterét

Most a közigazgatási bíróságok miatt vizsgálódik Magyarországon a Velencei Bizottság

A küldöttség hétfőn érkezett, és két napon keresztül tárgyalnak az átalakításról.

A kép illusztráció

Velencei Bizottság: hatályon kívül kell helyezni a "Stop Soros" törvénycsomagot

A civil szervezeteket ellehetetlenítő jogszabály sérti a szólásszabadságot és az egyesülési szabadságot - közölte állásfoglalásában a szervezet.

Fotó: Tóth Gergő

Pofon a Velencei Bizottságtól (is)

A civil szervezetek működésének súlyos akadályozása miatt a Stop, Soros törvénycsomag hatályon kívül helyezését kérik az Orbán-kormánytól az Európai Tanács tanácsadói.

Council of Europe, Brüsszel - Shutterstock fotó

Orbán: Elfogadjuk a „Stop Sorost”

Megvan a többségünk hozzá, elfogadjuk, mondta a Hír TV-nek Orbán Viktor, azzal kapcsolatban, hogy a Velencei Bizottság halasztaná a bevándorlási törvénycsomag szigorítását.

Fotó: AFP/picture alliance/Wiktor Dabkowski/

Velencei Bizottság: Ne szavazzanak a „Stop Sorosról”

Gianni Buquicchio bizottsági elnök a szerdai szavazás elhalasztására próbálta rávenni Szijjártó Pétert, vagy legalább arra, hogy a Fidesz képviselői vegyék figyelembe az uniós testület megállapításait is.

A „Stop Soros” elfogadásakor nem lesz ilyen hézagos a kormánypárti padsor  Fotó: Népszava/Vajda József

A Velencei Bizottság vizsgálhatja a Stop Soros törvénycsomagot

Fotó: Tóth Gergő

Az ukrán nyelvtörvény ellen lobbizott Washingtonban Szijjártó

Budapesti interpretáció szerint eredményes volt a magyar külügy fellépése az ukrán nyelvtörvény kapcsán. Az érintett kisebbségi közösségek mégsem ünnepelnek.

Szijjártó Péter, Wess Mitchell és Pavlo Klimkin Párizsban. A magyar diplomácia hangos, de eredménytelen Fotó: MTI/KKM

Lex CEU - Aláhúzta kritikus véleményét a Velencei Bizottság

Elfogadta végleges állásfoglalását a magyar felsőoktatási törvényről pénteken a Velencei Bizottság, megerősítve a testület előzetes véleményében foglaltakat, amelyek szerint a jogszabály alapvetően megfelel a bevett európai gyakorlatnak, de több "rendkívül problematikus" követelményt tartalmaz a már Magyarországon működő külföldi egyetemekre vonatkozóan.

FOTÓ: Molnár Ádám/Népszava

Kósa megint "besorosozott"

A fő ellenség Soros a másik fő ellenség főhadiszállásán Brüsszelben. FOTÓ: Európai Bizottság

Soros már Velencében van - Kósa tudja

A Fidesz frakcióvezetője szerint a Velencei Bizottságban is vannak Soros György üzletember által pénzelt emberek, amit a gazda mond, azt kell csinálni és meg kell találni a jogi magyarázatát.

Kósa Lajos nyilatkozik. FOTÓ: Tóth Gergő

Lex CEU - Üzent a Velencei Bizottság: átlátnak a szitán

Alapvetően megfelel a bevett európai gyakorlatnak a magyar felsőoktatási törvény, a módosított szabályozás azonban több rendkívül problematikus előírást tartalmaz a már Magyarországon működő külföldi egyetemekre vonatkozóan - írta a törvényhez fűzött, pénteken közzétett előzetes véleményében a Velencei Bizottság.

Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Parlamentben elmondott beszéde előtt  Brüsszelben, 2010-ben - Fotó: Wiktor Dabkowski /AFP

Civil törvény - Trócsányi nem érti a szakértői kritikát

Értetlenségét fejezte ki az Igazságügyi Minisztérium, hogy az Európa Tanács (ET) Velencei Bizottsága politikai feltételezéseken alapuló kritikákkal egészítette ki végső véleményét, annak ellenére, hogy a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvénnyel kapcsolatos javaslatai többségét az Országgyűlés elfogadta - közölte a tárca hétfőn.

FOTÓ: Tóth Gergő

Tüntettek a civilek - Ismét lóvá tette a Fidesz Brüsszelt

Ismét demonstráltak a civilek a civilekért, ám a kormány nemcsak őket, mást sem hall meg. Annyira fogadta például meg a legrangosabb nemzetközi jogi testület véleményét, mint egy átlag nemzeti konzultálóét. Semennyire.

FOTÓ: Tóth Gergő

Civil törvény - Továbbra is aggályos a Velencei Bizottság szerint

A módosítások ellenére továbbra is aggályos a külföldi finanszírozású nem kormányzati szervezetekre vonatkozó magyar szabályozás - közölte az Európa Tanács (ET) alkotmányjogi szakértőkből álló testülete pénteken közzétett, felülvizsgált véleményében.

Civiltörvény - Módosítják a törvényt a Velencei Bizottság aggályai alapján

A kormány elfogadja a Velencei Bizottság jogi aggályait a külföldről finanszírozott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényjavaslat ügyében és annak megfelelően módosítja a parlament előtt lévő törvényjavaslatot - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón.

Civil törvény - A Velencei Bizottság véleménye sem számít

A kormány elfogadhatja a Velencei Bizottság szakmai alapon hozott felvetéseit a civil törvény módosításával kapcsolatban, ugyanakkor nem tudjuk figyelembe venni azokat a politikai felvetéseket, amelyek szerint megbélyegző, vagy stigmatizáló lenne a törvénytervezet - mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.

"Civil szív" a Hősök terén FOTÓ: Tóth Gergő

A Velencei Bizottság a civiltörvényről - "Rosszindulatú" volt a kampány

A külföldi finanszírozású nem kormányzati szervezeteket érintő magyar szabályozás túlzott kötelezettségeket és aránytalan szankciókat helyez kilátásba - közölte az Európa Tanács (ET) alkotmányjogi szakértőkből álló testülete pénteken közzétett előzetes véleményében, amelyben azt is hozzáteszik: a szabályozás jogszerű célokat tűz ki.

Tüntetés a lex CEU és a civiltörvény ellen Budapesten - Népszava fotó
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang