Az elmúlt időszakban – különösen az Európai Bizottság jogállami jelentésének közzétételét követően – kormányzati vagy ahhoz közeli forrásokból egyre gyakrabban olvashattunk, hallhattunk olyan véleményeket, melyek szerint a jogállam és annak követelményei nehezen meghatározhatók. Szerintük nincs olyan általánosan elfogadott és az egyes államok gyakorlatának értékelésére alkalmas fogalomrendszer, amelynek alkalmazásával korrekt következtetések vonhatók le.
Érvelésük alapja, hogy a jogállam intézményrendszerének és működésének számtalan sajátos formája jött létre nemzeti keretek között. Márpedig ha nincsenek egzakt kritériumok, az értékelés sem lehet objektív. A jogállam és követelményeinek relativizálását az elemzések politikai motivációjú minősítése követi (lásd Tavares, Sargentini, Európai Bizottság jogállami jelentése), és adódik a következtetés: az ilyen típusú vizsgálódás nem más, mint a „politikai pöröly” és a „kettős mérce” alkalmazása, melynek célja az Európai Unió „renitenseinek megrendszabályozása”. Elmarad az elemzések megállapításainak tartalmi vizsgálata, a lényeg a szakmai kritikák politikai alapú elferdítése, elutasítása.
Kétségtelen, hogy a jogállam számos egyedi vonással és sajátos intézményekkel rendelkezik a különböző országokban. Ez annál is inkább magától értetődő, hiszen eltérő történelmi-társadalmi feltételek között alakult ki az angolszász jogterületeken, a német vagy a francia jogfejlődésben. Könyvtárakat töltenek meg azok a művek, amelyekben jog- és társadalomtudósok fejtették és fejtik ki különböző nézeteiket a modern, demokratikus társadalom egyik legfontosabb tartóoszlopáról.
Ám mindez nem jelenti azt, hogy jogállam lényegének ne lenne általánosan elfogadott, az egyes államok értékelésére alkalmas definíciója.
A jogállam és annak követelményeivel kapcsolatos sokszínűséget érzékelve döntött 2007-ben az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése, hogy felkéri a Joggal a demokráciáért – közismertebb nevén a Velencei - Bizottságot, hogy alakítson ki egy olyan konszenzuális meghatározást, amely zsinórmértékül szolgálhat nemzetközi szinten és az egyes országok kapcsán is az egységes értelmezéshez, az alapvető értékek érvényesülésének megítéléséhez. A Velencei Bizottság 2011. márciusában teljesítette a megbízatást és közzétette jelentését (Study No. 512/2009) A tekintélyes testület figyelemmel a tudományos álláspontokra, a nemzetközi és az egyes államok gyakorlatára, a jogállam hat alapvető elemét azonosította. A cikk szűkre szabott keretei között ugyan nincs lehetőség ezek részletes bemutatására, de a rövid felsorolás is sokatmondó.
1. A legalitás, a jog elsődlegessége. A jognak való alávetettséget jelenti, az állampolgárokra és az állam valamennyi szervezetére egyaránt érvényesülő, általános kötelezettség.
2. A jogbiztonság. Elemi feltétele a társadalom, a gazdaság működésének, fejlődésének. Több fontos alkotóeleme van, így például a visszaható hatály tilalma, a jog kiszámíthatósága, megismerhetősége, a bírói fórumok végső döntéseinek megkérdőjelezhetetlensége, az állami szervek diszkrecionális jogkörének erőteljes korlátozása, a jogszabályok világos tartalma, egyértelműsége stb.
3. Az önkényes hatalomgyakorlás tilalma. Az ésszerűtlen, az indokolatlan elnyomó jellegű állami döntések nem egyeztethetők össze a jogállammal.
4. A független, elfogulatlan és pártatlan igazságszolgáltatás. Központi eleme a bíróság függetlensége, mely nem csupán az ítélkező bíró függetlenségét jelenti, kiterjed annak személyi jogállására, a bíróságok igazgatási viszonyaira. A hatalommegosztás elvéből következően az államszervezet más ága nem ellenőrizheti tevékenységét. Nincs helye a politikai nyomásgyakorlásnak, manipulációnak.
5. Az emberi jogok tisztelete.
6. A törvény előtti egyenlőség, a diszkrimináció tilalma. Minden embert és csoportot azonos, hatékony védelem illet meg tekintet nélkül vallására, származására, politikai véleményére, szexuális orientációjára, társadalmi és gazdasági helyzetére.
A Velencei Bizottság jelentése alapján tehát bizton állíthatjuk, hogy a jogállam nem egy elmosódott, tartalmilag körülhatárolhatatlan fogalom. Olyan jól definiált alkotóelemei vannak, melyek segítségével egzakt módon megítélhető a magyar kormány jogállami teljesítménye is.
Végezetül érdemes szót ejteni arról a gyakran hangoztatott kormányzati véleményről is, miszerint az elmarasztaló jelentések tényleges célja a magyar kormány elmarasztalása, amiért a migráció kapcsán erőteljes „nemzeti” álláspontot képvisel, és így gyakran kerül konfliktusba az Európai Unió válságkezelő törekvéseivel. Ez a beállítás hamis. A migrációs válságot jóval megelőzően, már 2010-től kezdődően az európai intézményekben rendszeresen fogadtak el olyan állásfoglalásokat, amelyekben elítélték az Orbán-kormány jogállami követelményekkel összeegyeztethetetlen döntéseit (média törvény, a bírósági vezetők kényszernyugdíjazása, az Alkotmánybíróság hatáskörének megkurtítása, az Alaptörvény negyedik módosítása stb.).
A jogállam tehát nem egy elvont, az elméleti szakemberek számára kedvelt kategória, amelyről jókat lehet vitatkozni, tanulmányokat, könyveket írni. Érvényesülése vagy hiánya meghatározza mindennapi életünket: ha nincs jogállam, nincs verseny, ha nincs jogállam, nincs jogbiztonság, ha nincs jogállam, akkor önkény van. Ilyen egyszerű.
Vastagh Pál korábbi igazságügyi miniszter