Gumicsont a svédasztalon

Orbán Viktor: A svéd politika rendkívül agresszív, és ezt a magyarok rosszul tűrik

A miniszterelnök a szokásos pénteki rádióinterjújában közölte, a migráció érzékeny dolog, mert felveti a politikusok felelősségét, majd megállapította, „na ehhez már nem fűlik a foguk, egyszerűbb Magyarországot piszkálni”. Beszélt arról is, hogy ha a politikusok azért akarnak fegyvert hordani, mert fenyegetik őket, akkor szerinte neki ágyúval kéne járnia. Kiemelte, ő örült az amerikai elnök döntésének, és szerinte Magyarországon is eljött az ideje, hogy az olyan szervezeteket, mint az Antifa, terrorszervezetnek minősítsék.

Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban a Kossuth Rádió stúdiójában 2025. május 2-án

Orbán Viktor: A svéd nép a barátunk, de a kormányuk nem Magyarország barátja

A magyar miniszterelnök csütörtökön megint üzent Ulf Kristersson svéd kormányfőnek. 

Ulf Kristersson svéd és Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Karmelitában 2024. február 23-án.

A volt svéd miniszterelnök szólt Orbán Balázsnak, hogy nem a bevándorlók, hanem a korrupció miatt szankcionálta az EU Magyarországot

A budapesti közönség ovációban tört ki. Carl Bildt szerint a Hősök tere ékesszóló példája annak, milyen jól működik az európai integráció.

Carl Bildt

A svéd miniszterelnök Orbán Viktornak: Tudjuk, hogy kampány van, és most valódi kihívással nézel szembe a hatalomért

Ulf Kristersson emlékeztette a magyar miniszterelnököt, hogy a magyarok a történelemben többször is sokat köszönhettek Svédországnak.

Orbán Viktor megint nekiment Svédországnak

Előzőleg egy szolid 7000 százalékos túlzást sikerült megejtenie.

Svéd EU-miniszter: Orbán Viktor videója kétségbeesett figyelemelterelés

A jobboldali miniszter szerint a miniszterelnök valószínűleg azért irányítja Svédországra a figyelmet, mert ők az egyik olyan ország, amelyik a leghangosabban kritizálja a magyar kormányt. 

Rétvári Bence: Saját rendőrkapitányával vitatkozik a svéd miniszterelnök

Elvárja a svéd kormánytól a tiszteletet. 

Nem akart rosszat Orbán Viktor, a svéd ügyészség számai szerint csak 7000 százalékkal tévedett

A kormányfő arról beszélt harcosainak, hogy 284  fiatalkorú lányt tartóztattak le gyilkosságért. A valódi szám ezzel szemben négy.

Orbán Viktor: Isten áldja Svédországot!

A miniszterelnök válaszolt a hazugság vádjára. Azt állítja, aggódik Svédországért.

A svéd miniszterelnök szerint felháborító hazugság, amit Orbán Viktor az országáról mondott

Ettől függetlenül Ulf Kristersson nincs meglepve.

A Kneecapet kitiltották, de két zenekar koncertjén is palesztin zászlók tűntek fel hétfőn a Szigeten

Aznap, amikor az eredeti terv szerint fellépett volna a belfasti ír raptrió.

25-30 fok a sarkvidéken: évtizedek óta nem látott hőhullám sújtja Észak-Európát

Az északi országokban hetek óta tart a példátlan hőhullám, 1961 óta ez a valaha mért leghosszabb forró periódus.

Hófödte hegyek Észak-Norvégiában 2017. március 9-én (illusztráció).

Megszokott szivárvány

Rövid repülőút után egy másik világba érkezel. Nem érted, miért, de eláraszt a nyugalom. Az otthoni híreket sincs kedved olvasni, amíg ott vagy, legalább egy időre el szeretnéd feledni a különbségeket. Főként azt, hogy akár élhetnénk úgy is, mint ők.

Három gólhelyzetig jó volt a magyar futballválogatott, aztán simán kikapott a svédektől a Puskás Arénában

Kedden javíthatunk az azeriek ellen. 

Benjámin Netanjahu enged is, meg nem is

Az izraeli miniszterelnök a blokád és a harcok beszüntetését követelő nemzetközi nyomás hatására szerdán kijelentette, nyitott egy „ideiglenes tűzszünetre” Gázában, ugyanakkor megerősítette, hogy kormánya az egész területet ellenőrzése alá akarja vonni.

Izrael a segélyek beengedése közben folytatta légicsapásait, a gázai hatóságok szerint legalább 52 ember halálát okozva tegnap az övezetben

Társkereső oldalon közzétett képei miatt bukott meg a svéd kormány nemzetbiztonsági tanácsadója

Az átvilágítás során nem közölte ezt a tényt. 

Felfüggesztett börtönre ítélték a Törökországban őrizetbe vett svéd újságírót, egy másik tárgyalás is vár rá

Ha elítélik, akár kilenc év börtönbüntetést is kaphat.

Recep Tayyip Erdogan török elnök

Svédország befogadná a Magyarországról menekülő melegeket

Benjamin Dousa svéd kereskedelmi miniszter egy panelbeszélgetésen arról beszélt, hogy tárt karokkal fogadnának akár 40 ezer meleg magyar bevándorlót is.

Illusztráció: A stockholmi városháza egy szivárványos szív mögött a 2024-es Stockholm Pride idején

Egy 16 éves fiút gyanúsítanak a svédországi lövöldözéssel

Nem tudni egyelőre a pontos indítékot, ám sajtóértesülések szerint ismét egy, bandákhoz köthető leszámolás történhetett. 

Helyszínelés Uppsalában április 29-én

Lövések dördültek egy uppsalai fodrászatban, három ember meghalt

A merénylő egy robogón elmenekült, személye és tettének indítéka egyelőre ismeretlen.

Dmitrij Medvegyev ismét NATO-tagállamokat fenyegetett meg atomháborúval

Egész konkrétan az új tagokat, Finnországot és Svédországot.

Svédország minden eddiginél nagyobb katonai segélyt ad Ukrajnának

Az északi ország egy 1,59 milliárd dollár értékű támogatásról döntött. Ebből javarészt felszereléseket vásárolnak a kelet-európai országnak..

Őrizetbe vettek, terrorizmussal gyanúsítanak Törökországban egy svéd újságírót

Minden bűne az lehetett, hogy a munkáját végezte. 

Keményen bírálta a svéd miniszterelnök a Pride betiltását, szerinte Magyarország kevés jó lépést tesz mostanában

A stockholmi kormány továbbra is kiáll mindenki joga mellett, hogy önmaga lehessen, és azt szerethesse, akit választ. 

Ulf Kristersson svéd miniszterelnök a 2023-as Stockholm Pride Parade-on

Változik a világ, követi Svédország – A bandaháborúkból és a no-go zónákból inkább csak a mesés tájak és a jólét igaz

Mesés tájak és irigylésre méltó jólét, vagy no-go zónák és bandaháborúk? Melyek az igaz kijelentések Svédországra? Előbbiek mindenképpen. Utóbbiaknak is van valóságtartalma, de annyira azért nem vészes a helyzet, mint ahogy itthonról láttatni próbálják. Göteborgban és környékén jártunk, sok dolgon meglepődtünk. Az előzékenységüket, az udvariasságukat szívesen meghonosítanánk itthon, a túlzott óvatosságuk viszont nekünk kicsit sok volt. De összességében lenyűgöző ország.

Svédországban szép az élet

Svédország szerint Oroszország jelenti rá a legnagyobb fenyegetést

A svéd biztonsági és hírszerző szolgálat Oroszország mellett Iránt és Kínát is jelentős biztonsági fenyegetésként azonosította.

Svéd katona hadgyakorlaton

Svédország nem zárja ki, hogy békefenntartókat küldjön Ukrajnába

Ha egyszer megvan ez a béke, akkor azt fenn kell tartanunk – mondta a svéd külügyminiszter. Az Egyesült Királyság miniszterelnöke eközben kijelentette, hajlandó katonai egységeket küldeni, hogy biztonsági garanciákat nyújtson a kijevi vezetésnek.

Maria Malmer Stenergard svéd külügyminiszter - Korábbi felvétel

Szigorítanák Svédországban a fegyvertartást az örebói vérengzés miatt

A bűnbandák által elkövetett bűncselekmények hulláma rávilágít az illegális kézifegyverek magas arányára. 

Emlékhely a lövöldözés helyszínén február 6-án

Megnevezték a svéd ámokfutót, aki az ország történetének legtöbb ember életét követelő merényletét követte el

Rickard Andersson indítéka egyelőre ismeretlen. 

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang