Csehország;Oroszország;hírszerzés;Európa;Franciaország;Lengyelország;NATO;Svédország;támadás;közigazgatás;polgári védelem;balti államok;hibrid hadviselés;

Sem a cseh, sem a lett titkosszolgálat vezetője nem kommentálta, hogy John Ratcliffe CIA igazgató múlt havi moszkvai útjának egyik célja az lett volna, hogy figyelmeztesse a Kremlt egy NATO elleni támadás veszélyeire

Oroszország hónapokon belül határozottabb műveletekbe kezdhet NATO-országok ellen

Hírszerzési vezetők azzal számolnak, hogy Oroszország hamarosan próbára teszi a NATO-t; egyikük szerint egy ilyen támadásra akár hónapokon belül sor kerülhet – ám a pánik a Kreml pszichológiai hadviselésének malmára hajthatja a vizet – írja a The Guardian azon interjúk alapján, amelyeket három európai hírszerzés főnökével készített.

A független brit napilap vasárnapi cikkében foglalt figyelmeztetések azt követően hangzottak el, hogy Donald Tusk lengyel miniszterelnök a parlamentben kijelentette: hírszerzési értékelések szerint Oroszország a következő hónapokban drónokkal vagy rakétákkal mérhet csapást NATO-területre, hogy megmutassa: az „5. cikkely inkább elméleti, mint gyakorlati jelentőségű”.

Emmanuel Macron francia elnök, aki „megalapozottnak és jól dokumentáltnak” nevezte Tusk jelzéseit, pénteken rendkívüli tanácskozásra hívta össze a pártok vezetőit, valamint a 2027-es elnökválasztás jelöltjeit, hogy más témák mellett megvitassák az Oroszország felől érkező, növekvő fenyegetéssel kapcsolatos hírszerzési információkat.

Az eszkalációtól való félelem az ENSZ-közgyűlés idei ülésszakának megnyitása előtt erősödött fel, miközben az orosz–ukrán háborúban tovább fokozódtak a felek kölcsönös légicsapásai.

Michal Koudelka, a cseh BIS biztonsági szolgálat vezetője a The Guardiannek Prágában elmondta: a fokozott dróntevékenység mellett a Kreml tervei között szerepelhet az Oroszországgal határos NATO-területek elleni kisebb léptékű invázió is.

„Ez járhat korlátozott behatolással, hamis zászlós provokációkkal vagy hatalmas befolyásolási kampánnyal.” És ez a forgatókönyv akár „hónapokon, és nem éveken” belül is megvalósulhat – fejtette ki, hozzátéve, hogy „sokan mindent megtesznek azért, hogy ez ne következzen be”.

Az Oroszországgal határos három balti állam tisztviselői óvatosabban nyilatkoztak az eszkaláció lehetőségéről, mondván, hogy Moszkva erőforrásait nagyrészt lekötik az ukrajnai harcok, egyúttal figyelmeztettek: a támadás veszélyének felnagyítása a Kreml malmára hajthatja a vizet.

„Nem látjuk jelét küszöbön álló támadásnak”

– mondta Normunds Mežviets, a lett állambiztonsági szolgálat (VDD) főigazgatója rigai interjújában.

Elismerte, hogy bizonyos jelek szerint Moszkva határozottabb európai fellépésre készül, ám hozzátette: nem egyértelmű, hogy ezek a tervek csupán egy destabilizációs, „bizonytalanságot kelteni hivatott” stratégia részét képezik-e.

A balti politikusok – akik éveken át bírálták Nyugat-Európát, amiért túl engedékeny Oroszországgal szemben – most mérsékeltebb kommunikációra intenek egyes nyugati vezetőket; attól tartva, hogy a küszöbönálló invázióról szóló szóbeszéd kárt okozhat saját társadalmaiknak és gazdaságaiknak.

Jonatan Vseviov, az észt külügyminisztérium államtitkára szombaton bírálta a közösségi médiában néhány napja elharapózott pánikot.

„Ha okunk lenne tartani a támadástól, biztosak lehetnek benne: ezt egyértelműen jeleznénk. Addig is őrizzék meg nyugalmukat, tegyék a dolgukat, és támogassák Ukrajnát”

 – írta az X-en.

Mežviets szerint összességében pozitív fejlemény, hogy Nyugat-Európa felismerte a veszélyeket. „2022 előtt folyamatosan figyelmeztettük nyugat-európai partnereinket az orosz fenyegetésre, de legtöbbször süket fülekre találtunk. 2022-ben aztán megváltozott a partnerek hozzáállása; elismerték, hogy a balti államoknak és Lengyelországnak volt igaza” – mondta.

Sem Mežviets, sem Koudelka nem kívánt részletekbe bocsátkozni, és nem kommentálták azt sem, hogy vajon a CIA igazgatója, John Ratcliffe múlt havi moszkvai látogatásának egyik célja az lett volna, hogy figyelmeztesse a Kremlt egy NATO elleni támadás veszélyeire.

A látogatást követően Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője cáfolta a NATO elleni orosz támadásról szóló híreszteléseket.

„Ennek semmi köze a valósághoz és semmi köze az Orosz Föderáció szándékaihoz”

 – jelentette ki Peszkov.

Európában azonban sokan máig felidézik a 2022-es Ukrajna elleni teljes körű inváziót megelőző időszakot, amikor amerikai tisztségviselők sorozatosan figyelmeztettek az orosz támadás előkészületeire, miközben a Kreml ezt rendre tagadta.

Miközben az Egyesült Államok béketeremtő erőfeszítései nem mutatják a siker jeleit az ötödik teléhez közeledő háború lezárásában, Oroszország és Ukrajna fokozódó drón- és rakétatámadásai során Ukrajna az elmúlt hónapokban jelentős károkat okozott az orosz olajipar infrastruktúrájában.

Moszkva gyakran hangoztatja, hogy az Ukrajnának nyújtott fegyverek, hírszerzési adatok és katonai tanácsadók révén a nyugati országok a háború résztvevőivé és legitim célpontokká válnak, ám eddig kerülte az olyan lépéseket, amelyek összehangolt NATO-választ válthatnának ki. Ehelyett szabotázskampányt indított az Ukrajnát legerőteljesebben támogató országokban, valamint látszólag a határok tesztelését szolgáló, egyszeri incidenseket provokált ki.

Koudelka szerint a jelenlegi orosz taktika lényege az „eszkaláció a deeszkaláció érdekében”: a Kreml arra törekszik, hogy a nyugati társadalmak gyenge pontjait kihasználva gyengítse az Ukrajna háborús erőfeszítései iránti támogatást.

 „Úgy vélik, ha kellő mértékben fokozzák a feszültséget, az európai országok úgy döntenek majd, hogy nem támogatják tovább Ukrajnát”

 – mondta.

Az elmúlt hetekben a Trump-adminisztráció újabb kísérletet tett az ukrajnai béketárgyalások elindítására. Európában azonban sokan kételkednek az amerikai elnök állításában, miszerint a Kreml valóban érdekelt lenne a jóhiszemű tárgyalásokban.

„Nem láttam semmi jelét annak, hogy Moszkvában komolyan fontolgatnák a valódi tárgyalásokat” – nyilatkozta Thomas Nilsson, a svéd katonai hírszerző és biztonsági szolgálat vezetője egy rigai konferencia margóján. „Megítélésem szerint továbbra is azt gondolják, hogy elérhetik stratégiai céljaikat, így a tárgyalások csak színjáték a részükről.”

Mindhárom hírszerzési vezető egyetértett abban, hogy – bármi történjék is – Oroszország európai szabotázskampánya várhatóan fokozódni fog a következő hónapokban. Nilsson „fordulópontot jelentő eseménynek” nevezte a lipcsei repülőtéren nemrég történt, fegyveres drónnal kapcsolatos incidenst, amelyet a német hatóságok az orosz hírszerzés számlájára írnak.

Mežviets azt mondta: Oroszország a pánikkeltést célzó, szórványos szabotázs- és gyújtogatási akciókról áttér az Ukrajna nyugati támogatásához köthető, konkrét célpontok elleni támadásokra.

„Látjuk, hogy vasúti infrastruktúrát és az Ukrajna támogatását szolgáló létesítményeket vesznek célba. Jelenleg a védelmi ipari célpontok felé történő elmozdulást tapasztalunk” 

– mondta.

Nilsson szerint az orosz szabotázstevékenység fokozódása mögött több cél is meghúzódik: az Ukrajna iránti támogatás csökkentése, a NATO megosztása és az európai lakosság megfélemlítése. „Úgy vélem, Moszkva örülne annak, ha a NATO vég nélküli vitákat folytatna a 4. cikkely szerinti konzultációkról, anélkül azonban, hogy bármilyen konkrét lépésre szánná el magát” – jegyezte meg.

Koudelka rámutatott, hogy a szabotázskampány további következménye a hírszerző szolgálatok erőforrásainak túlterhelése. A kétségek miatt „mostantól minden tűzesetet vagy műszaki hibát potenciális terrortámadásként kell kivizsgálniuk a hírszerző szolgálatoknak, és ez kedvező eredmény számukra” – idézte szavait a The Guardian.

A francia kormány a közigazgatás minden szintjét felkészíti a veszélyre

Sajtóbeszámolók szerint a francia kormány úgy döntött, hogy a regionális és helyi szintekig mindenütt bevonja intézményi vezetőit a „hibrid fenyegetésekre” való felkészülésbe, tekintettel az ilyen jellegű incidensek Európa-szerte tapasztalt elterjedésére. A döntés a francia Védelmi és Nemzetbiztonsági Tanács csütörtöki ülése nyomán született.

„Az Európa-szerte fokozódó hibrid fenyegetések – a kibertámadások, a kritikus infrastruktúrák elleni támadások, a destabilizációs törekvések és a dezinformációs kampányok – összefogásra késztetnek bennünket” – jelentette ki a tanács ülését követően Laurent Nuñez belügyminiszter.

Nuñez elmondta: arra kérte a francia megyék prefektusait – akik a legmagasabb rangú regionális tisztviselők –, hogy „a következő hetekben” hívják össze a körzeti prefektusokat egy olyan biztonsági tanácskozásra, amely kifejezetten a védelemmel és a nemzetbiztonsággal foglalkozik.

A lengyel védelmi miniszter szerint már nem egyedi esetekről van szó

Władysław Kosiniak-Kamysz lengyel nemzetvédelmi miniszter pénteken arra figyelmeztette a Kijevnek nyújtott védelmi támogatás szükségességét megkérdőjelező ellenzéki képviselőket, hogy ha nem látják el Ukrajnát megfelelő légvédelmi rendszerekkel és elfogórakétákkal, az közvetlenül növeli Lengyelország katonai kockázatait is, ami Moszkva stratégiai céljait szolgálja.

Parlamenti felszólalásában Kosiniak-Kamysz elmondta, hogy előző éjjel vadászgépeket kellett riasztani a lengyel légtér védelmében, mivel Oroszország ismét rakéta- és dróntámadásokat intézett Nyugat-Ukrajna ellen. „Ezek már nem elszigetelt esetek; ez a NATO-tagállamok elleni, megtervezett agresszió. Nem véletlenről van szó, hanem az Orosz Föderáció stratégiájáról” – idézte szavait a TVN24 hírtelevízió.

A kormány szerint augusztus végére teljesült minden vállalás, de a döntő vizsga még hátravan: a Bizottság csak a szeptember 30-ig beadandó kifizetési kérelem alapján mondja ki, mely tételeket fogadja el. A tét tízmilliárd euró és az állam által már megelőlegezett ezermilliárdok sorsa.