Levesznek két oligarchát az Unió orosz szankciós listájáról, Ukrajna fel van háborodva

Az EU úgy döntött, töröl szankciós listájáról két orosz milliárdost, cserébe három évre hosszabbítja meg az Ukrajna elleni háború támogatásával vádolt közel 3000 orosz magánszemély és vállalat elleni korlátozásokat. Kijev elfogadhatatlannak tartja Aliser Uszmanov és Mihail Fridman levételét, amit korábban az Orbán-kormány is többször követelt.

A balti államok és Ukrajna kifejezetten ellenezték Aliser Uszmanov és Mihail Fridman orosz oligarchák szankcióktól való mentesítését, ami szerintük ösztönözni fogja a további nyomásgyakorlást.

Oroszország hónapokon belül határozottabb műveletekbe kezdhet NATO-országok ellen

Hírszerzési vezetők azzal számolnak, hogy Oroszország hamarosan próbára teszi a NATO-t; egyikük szerint egy ilyen támadásra akár hónapokon belül sor kerülhet – ám a pánik a Kreml pszichológiai hadviselésének malmára hajthatja a vizet – írja a The Guardian azon interjúk alapján, amelyeket három európai hírszerzés főnökével készített.

Sem a cseh, sem a lett titkosszolgálat vezetője nem kommentálta, hogy John Ratcliffe CIA igazgató múlt havi moszkvai útjának egyik célja az lett volna, hogy figyelmeztesse a Kremlt egy NATO elleni támadás veszélyeire

Kanada Európa felé fordul, Macron támogatja az új uniós társult tagsági modellt is

Emmanuel Macron Saint-Pierre-et-Miquelonban támogatásáról biztosította Kanada szorosabb uniós kötődését. Mark Carney kormánya az amerikai viszony romlása mellett Európában épít új stratégiai pillért, amely a védelemtől az energián át a kritikus nyersanyagokig több ágazatot összekötne.

Carney és Macron találkozója nyomán még szorosabbá válik az EU és Kanada viszonya

Négy Renoir nyomában – Műkincsrablás Cagnes-sur-Merben

A közelmúltban négy Renoir-képet loptak el a dél-franciaországi Cagnes-sur-Merben található Renoir Múzeumból. A megzavart rablók menekülés közben két képet elhagytak, így már csak két festményt keres a francia rendőrség.

A dél-franciaországi Cagnes-sur-Merben található Renoir Múzeum épülete

Egyre drámaibb az orosz fenyegetés, Franciaországban megerősítik a kritikus infrastruktúra védelmét

Emmanuel Macron francia elnök az Élysée-palotában tájékoztatta a parlamenti pártok vezetőit a hírszerzés helyzetértékeléséről, Moszkva hibrid műveleteiről. Az államfő új védelmi tervet rendelt el drónok, kibertámadások és szabotázs ellen, miközben a közel-keleti háború okozta energiaársokk miatt G7-egyeztetést is kezdeményez.

Emmanuel Macron bejelentésével egyenesen sokkolta az egyes pártvezetőket, írta a helyi média

Berlin átszabná az uniós diplomáciát, Kaja Kallas azonban fékezi a nagy reformot

Egy német–francia elképzelés megerősítené a külügyi főképviselő koordinációs szerepét, miközben több gazdasági és fejlesztési feladatot inkább az Európai Bizottság struktúrájába rendezne. Az uniós külügyi főképviselő szerint azonban nem új intézményi modellre, hanem a meglévő szabályok következetes alkalmazására van szükség.

Kaja Kallas bizottsági alelnök, külügyi főképviselő szerint nem új szabályokra, hanem a meglévők jobb alkalmazására lenne szükség

Kallas megtorpedózott terve ismét felszínre hozta Brüsszel védelmi hatásköri harcait

Németország, Olaszország és Franciaország ellenállása miatt elmaradt egy magas szintű szakértői testület felállítása. Az uniós külügyi főképviselő számára ez nem pusztán személyes kudarc: megmutatja, milyen nehéz közös védelmi politikát építeni ott, ahol a tagállamok, a Bizottság és a NATO egyszerre őrzi saját szerepét.

Kaja Kallas számára komoly csapást jelentett a tagállamok egy részének blokkja

Német vészjelzés Európának

Trump nyomása már a rajt előtt megrázta Macron első nemzetközi űrcsúcsát

A Fehér Ház fellépése után egy sor amerikai cégóriás, a SpaceX, a Blue Origin, a Stoke Space és a Starcloud is visszamondta részvételét a francia fővárosban megrendezendő eseményen; Friedrich Merz német kancellár sem utazik el. A rendezvényen Európa műholdas infrastruktúrájáról és Washingtonnal mélyülő szabályozási vitájáról lesz szó.

Már Trump és Macron júniusi találkozója során is előjöttek a véleménykülönbségek, azóta még hűvösebb lett a viszonyuk

Emmanuel Macron nekifut a középiskolai mobiltelefon-korlátozásnak is, az oktatási intézmények nincsenek elragadtatva az ötlettől

Szeptember elsejétől már a 15–18 éves diákok sem használhatják szabadon okostelefonjukat tanítás közben. Számos intézmény azonban még keresi a működő megoldást, miközben órarendek, menzák, üzenetek és más szolgáltatások egyre szorosabban kötődnek digitális felületekhez.

Több intézménynek még véglegesítenie kell a házirendet, beszereznie a tárolóeszközöket és összehangolnia a digitális szolgáltatásokat az új szabállyal

Francia kisrepülőgép miatt riasztották a magyar Gripeneket

A honvédelmi miniszter közölte, légtérsértés és légiforgalmi szabálysértés miatt feljelentést tettek.

Illusztráció

Emberek közé hajtott egy autó Franciaországban, ketten meghaltak

A pontos körülményeket egyelőre vizsgálják a hatóságok.

Helyszínelés Caenben augusztus 27-én hajnalban

Egy ember meghalt, többen súlyosan megsérültek, amikor gyalogosok közé hajtott egy autós Franciaországban

Az ügyet a jelenlegi szakaszban nem kezelik terrorcselekményként.

Pusztító csapást mértek az oroszok Volodimir Zelenszkij szülővárosára, a francia elnök újabb elfogó rakétákat ígért Ukrajnának

Krivij Rihben legkevesebb 16 ember vesztette életét.

„A színháznak néha útnak kell indulnia”

Christophe Rauck rendező és pedagógus a francia színészképzés meghatározó alakja. Tanítványaitól nem szerepek hibátlan eljátszását várja: olyan mesterségbeli eszközöket akar adni nekik, amelyek birtokában önálló alkotókká válhatnak. A tehetség mítoszáról, az utazás mint képzési módszer erejéről, a maszk tanításáról és a színházi hierarchiák lebontásáról beszélgettünk vele Párizsban.

A regény, amely megtanult kételkedni önmagában

Szeptemberben lesz száz éve, hogy megszületett Michel Butor, augusztus végén pedig ismét megjelenik első regénye. A centenárium arra is emlékeztet, hogy egy maroknyi francia író egyszer megpróbálta újra feltalálni a regényt,  és részben sikerrel is járt.

Kiutasít két iráni diplomatát Franciaország

Válaszul arra, hogy korábban a teheráni francia nagykövetség két diplomatáját persona non gratának nyilvánították.

Jean-Noël Barrot

Tovább terjednek az erdőtüzek Európában, Görögországban két tűzoltó lelte halálát a lángokban

Spanyolország közepén és a franciaországi Bordeaux közeli erdőkben átmenetileg sikerült megfékezni a pusztító lángokat, de a hőség és az erős szél folyamatos veszélyt jelent. 

Füst Leszbosz fölött

Erdőtüzek Európában

A 2006-ban elkezdett feljegyzések szerint ebben az évben nyáron a legrosszabb erdőtűz szezon kezdődött a Európában. Spanyolországban és Portugáliában egy millió hektár égett le, ami az Ibériai-félsziget egy százalékát teszi ki. Az EU-ban elpusztult területek több, mint kétharmada a két országban van, több, Franciaországot is hozzájuk véve több, mint háromszáz ezer embert kellett evakuálni. 

A tűz és a füst a nem csak a helyi lakosságot életét keseríti meg, a nyaralást is tönkre teszi a dél-franciaországi Lacanau-tónál

Megmenekült a világhírű Jacques Lecoq Iskola, amely a természet vizsgálatával indítja a színészképzést

Bár három évvel ezelőtt még a megmaradásért küzdöttek, sikerült megmenteni a hetven éves színházi képzést. A kerek évfordulót hanginstallációval, jubileumi mesterkurzussal és pedagógia műhellyel ünneplik. Anne Astolfe az Avignoni Színházi Fesztiválon adott interjút a Népszavának. 



 Nem az a cél, hogy ugyanazzal az eszköztárral és ugyanazzal a színházi nyelvvel távozzanak, hanem hogy mindenki megtalálja a saját útját.

Bordeaux közelébe értek az erdőtüzek, Franciaországban már 220 ezer embert evakuáltak

Spanyolországban is küzdenek a lángokkal. Eddig 77 ezer hektár égett le. 

Tűzoltóautók július 27-én Marcheprime-nál, mintegy 30 kilométerre Bordeaux-tól

Három nőt késelt meg egy férfi Párizsban, ketten súlyosan megsérültek

A gyanúsítottat egy szolgálaton kívüli rendőr fogta el. A francia belügyminiszter szerint egyik áldozat élete sincs veszélyben.

Helyszínelő rendőrök a tetthelyen július 27-én

Tovább pusztítanak az erdőtüzek, Franciaországban és Spanyolországban összesen már csaknem 300 ezer embert kellett evakuálni

Skóciában és Olaszországban is perzselő lángokkal küzdenek a hatóságok, erősödik a nemzetközi összefogás, XIV. Leó pápa imára szólított fel.

Két nap alatt több mint 140 ezer embert kellett menekíteni Franciaországban az erdőtüzek elől

Emmanuel Macron elnök péntek este mozgósította a hadsereget.

Európai segítséget kért az erdőtüzek megfékezéséhez Franciaország

Az ország délnyugati részén található Gironde megyében csütörtökön csaknem 5 ezer hektárnyi terület égett egy gyorsan terjedő erdőtűz miatt, amelyet eddig nem sikerült megfékezni. 

A nem létező hazai Panteon

Menekülőút nyithatja meg Marine Le Pen kampányát az Élysée-palotáért

A jobboldali populista Nemzeti Tömörülés frakcióvezetője a francia semmítőszékhez fordult, miután másodfokon is elítélték az európai parlamenti asszisztensek ügyében. A jogi manőver átmenetileg lehetővé teszi számára, hogy elektronikus felügyelet nélkül készüljön a 2027-es voksolást megelőző hadjáratra.

A Semmítőszék jelezte: legkésőbb 2027 áprilisának elején, vagyis az első forduló előtt dönthet Le Pen ügyében

Hihetetlen 6-4, mikor jön a második szett?

Amerikai futball

Egy meccsen tíz gól, amely bekerül a történelemkönyvekbe - Anglia joggal ünnepelheti a bronzérmet

Tuchel egyszer majd büszke lesz, Deschamp viszont elfogadhatatlannak érezte, és vállalja a felelősséget

A világbajnokságok bronzmeccsei évezredenként egyszer vonulnak be a futballtörténelembe, a 6-4-es angol győzelem a franciák ellen azonban most ilyen. Nyilatkozatok egy tízgólos meccs után. 

A mesterhármast elért Bukayo Saka szerint Angliának sokat ér a vb-bronz

Anglia 6-4-re legyőzte Franciaországot, őrült meccsen szerezte meg a harmadik helyet a futball-világbajnokságon

Az angolok a félidőben még 4-0-ra vezettek, Saká mesterhármast lőtt, Mbappé új csúcstartóként két gólig jutott.

Saká a mesterhármas elérése után Bellingham és James között
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang