Önállóan indul a Párbeszéd 2026-ban

Úgy tervezik, hogy minden körzetben lesz saját jelöltjük. 

Lépni kell

Gelencsér Ferenc sem indul a 2026-os választáson

Újabb momentumos politikus jelentette be hátralépését. „Változás kell, és ha úgy tudom segíteni ezt a változást, hogy nem indulok el, akkor így fogom segíteni, mert ennek az országnak változásra van szüksége” – közölte a párt korábbi elnöke. 

Kovács Gergely kutyája lesz a Magyar Kétfarkú Kutya Párt miniszterelnök-jelöltje

Az MKKP taggyűlése szombaton döntött arról, hogy önállóan indul a 2026-os országgyűlési választáson, a miniszterelnök-jelöltségre Kutyika Kutyit kérték fel.

Szentendrén Kálmán Olgát, Dunakeszin volt EP-képviselőjét indítja a DK

Újabb országgyűlési képviselőjelölteket mutatott be az ellenzéki párt.

A DK leszögezte: elindul Magyar Péter körzetében

Az ellenzéki párt kiemelte, már február 5-én megnevezte Gréczy Zsoltot, mint Budapest 3. számú választókerületének DK-s képviselőjelöltjét.

„Miniszterelnök úr, most ki mögé fog bújni?” - Magyar Péter egyéniben indul jövőre Orbán Viktor lakhelyének a választókerületében

A Tisza Párt elnöke a XII. kerületben méreti meg magát. Orbán Viktor 1994 óta nem indult egyéniben.

Korábbi felvétel

Az átverés éve

Az NVI leszögezte, a költségvetésben korábban két alkalommal is szerepeltek források a következő év valamelyik választásának előkészítésére

Így van ez most a 2026-os országgyűlési választások esetében is – közölte a Nemzeti Választási Iroda, mely szerint az aktuális költségek jelentős részét döntően az informatikai felkészülés költségei teszik ki.

Őrzik a NER titkait, a 2026-os választásig rejtve marad, melyik milliárdos melyik magántőkealapban tartja a közpénzből felduzzasztott vagyonát

A fideszes parlament intézte így az Orbán-kormány javaslatára.

Szaporodnak a nyomon- követhetetlen „magyar off­shore” cégek és beruházásaik

Átírják a választási szabályokat, kevesebb választókerület lesz Budapesten

A fővárosban kettővel kevesebb, Pest megyében kettővel több választókerület lenne. A törvénymódosító javaslatot kedd délelőtt vitatja meg a parlament igazságügyi bizottsága.

Az Orbán Viktor strasbourgi sajtótájékoztatóját megzavaró fiatalt is indítja a DK egyéni képviselőjelöltként 2026-ban

A párt mind a a 106 egyéni választókerületben indít saját jelöltet, az első nyolcat már meg is nevezték.  

Gyekiczki Mártont a biztonságiak kivezették

Szentkirályi Alexandrával tárgyal és 2026-ra toboroz az országos roma önkormányzatot uraló kormányközeli CiKöSz

A Cigány Közösségek Szövetségéhez kötődő kerületi nemzetiségi önkormányzatok összeírják, milyen segítséget várnak, egyúttal azt is, hány embert tudnak mozgósítani – tudta meg a Népszava.

Szűcs Csaba, a CiKöSz elnöke Orbán Viktorral

Gyurcsány Ferenc Orbán Viktorról: Ez a csávó annak szurkol, hogy szétessen Európa

A pártelnök azt ígérte, hogy egy új DK fog jönni, 2026-ban mind a 106 választókerületben állítanak jelöltet. 

A Fidesz EP-szövetségesei győztek Ausztriában, az viszont erősen kétséges, hogy kormányt alakítani is tudnak-e majd

Más parlamenti párt egyelőre nem akar koalícióra lépni Herbert Kickl szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpártjával.

Herbert Kickl, az FPÖ elnöke

Eladósodunk, mint a Kádár-korszakban, de Kádárral ellentétben Orbánt a nép nem, csak a saját hatalma mozgatja

A bele nem törődés kapuját nyitotta ki Magyar Péter, ami miatt egyre inkább odafigyelnek az emberek az ország ügyeire, beleértve a gazdasági folyamatokat is. Érzik, hogy amit hallanak a kormányzattól, nem passzol össze a mindennapi tapasztalatukkal. Orbán Viktort csak a hatalom megtartása érdekli, annak rendeli alá egész kormányzati politikáját – mondta Petschnig Mária Zita közgazdász. Bárki nyer is a következő választáson, várhatón egy újra beinduló inflációt és egy eladósodott országot kap örökül. Interjú.

Petschnig Mária Zita szerint bárki is nyeri a következő választást, egy eladósodott ország gondjaival kell megküzdenie

Év végén indulhat az Orbán-kormány választási osztogatása

Orbán Viktor kormányra kerülve nagy híve lett a korábban általa hintapolitikának nevezett gyakorlatnak - igaz, ellenzékben pontosan látta ennek hátulütőit. A Pénzügyminisztérium álhírnek minősítette az információkat. 

Budapestnek kevesebb, Pest vármegyének több képviselőt kellene az Országgyűlésbe küldenie a Nemzeti Választási Iroda szerint

Ugyanannyi választókerület maradna, csupán a körzetek lennének átrendezve. 

A szlovák politikusoknak finoman szólva nem tetszik, hogy az Orbán-kormány esetleg választókerületeket rajzolna az országukban

A felvidéki és erdélyi magyar közéleti szereplők ugyan nem tartják lehetetlennek, hogy a Fidesz meglépi az eddig tagadott tervet, de azért érződik az óvatosságuk.

A külképviseleteken leadott és hazahozott levélszavazatokat számolják a 2022-es választás idején

Vona Gábor bejelentette, 2026-ban elindul az országgyűlési választásokon

Gyöngyösön.

Pénzbüntetést kaphat a nő, aki harminc hamis ajánlást adott le a 2022-es országgyűlési választáson

Ezek nélkül nem rendelkezett volna a jelöltséghez szükséges, 500 érvényes ajánlással. A Fővárosi Főügyészség most vádat emelt ellene.

Lázár János megismételte, hogy nem indul a 2026-os választásokon, de leszögezte, hogy vannak politikai tervei

A választókerülettel a jövőben nem tud foglalkozni – közölte az építési és közlekedési miniszter.

Lázár János

Jó kis kompromisszum - avagy az ellenzék bukása

Több elemző szerint az előválasztás nem hozta meg az elvárt eredményt, drága és kontraproduktív volt. Nem azok és nem úgy kerültek a mai parlamentbe, akikre az előválasztások során, vagy éppen a rendszer kiötlőinek idealisztikus gondolataiban számítani lehetett volna.

A levélszavazás így törvényes csalás

Áder János tévedése

Huszonkilenc új külképviseleten lehet majd szavazni áprilisban

Besztercebányától Zambiáig várják majd további szavazóhelyiségekben a külhoni magyar voksolókat.

Képünk illusztráció

Az ellenzék reagált Áder bejelentésére

Szerintük már csak 82 nap van hátra a korszakváltásig.

Április 3-ára tűzte ki Áder a választást és népszavazást

A korábban kiszivárgó információ helyes volt, valóban április 3-án járulhatunk az urnákhoz.

MEMO rövidítéssel jegyezték be Gattyán György pártját

Karácsonyra szentesítette a bíróság az iratokban „polgári alternatívát” ígérő, az alapító cégének székhelyén működő alakulatot.

Márki-Zay Péter bejelentette, milyen névvel indul az ellenzéki összefogás

Az ellenzék kormányfőjelöltje megüzente: tudja kik az árulók, és ha úgy alakul, akkor meg is nevezi őket.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang