A politikus a Marosvásárhelyi Rádióban arról beszélt, hogy Orbán Viktor pártja csak szavazatmaximalizálásra használja az erdélyi magyarokat.
Marcel Ciolacu elviekben a kedélyeket csitítani (meg a magyar polgármester ellen kampányolni) ment a székelyföldi városba, de azért konzekvensen románnak nevezte az erdélyi magyarokat.
A marosvásárhelyi orvosok minden tőlük telhetőt megtettek, hogy megmentsék.
A román csendőrség sovinizmusnak minősítette a magyarok területi-autonómiájának már a gondolatát is, amely sérti Románia szuverenitását.
Dan Tanasă legnagyobb bánatára magyar, angol, sőt, latin nyelvű szó is található a műalkotásnál.
A Maros megyei ügyészség szóvivője lapunknak megerősítette, hogy 13 kitöltött szavazólapról és néhány üres borítékról van szó.
Minden eddiginél jobban aláássa a bizalmat – így minősítette a Marosvásárhelynél szemétre dobott levélszavazatok ügyét László Róbert választási szakértő.
Az Egységben Magyarországért pártjai szerint egyértelműen csalt a Fidesz, míg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség szervezett provokációt emleget.
A Marosvásárhely melletti szeméttelelepre hajított, részben felgyújtott levélszavazatok ügyében jogi lépéseket tervez az Egységben Magyarországért. A Fidesz szerint az ellenzék műve az egész.
Néhányon az is jól látható, hogy az ellenzéki koalícióra, de találtak olyat is, amelyik a Mi Hazánkra leadott voks volt
A Lázadni veletek akartam a marosvásárhelyi Yorick Stúdió felkavaró produkciója. A gyengeségeinkkel, a némaságunkkal szembesítő kíméletlen történet a Ceaușescu-diktatúra utolsó heteiben játszódik.
Az egyik ház kigyulladt, a lángok átterjedtek a szomszédos épületekre.
November közepén, három héttel a parlamenti választások előtt Bethlen Gábor-szobrot avattak Marosvásárhely főterén.
Lesz-e valaha mindebből végre egy életképes transzilván modell? Lesz-e egy olyan multikulturális minta, ami nem az elvegyülést, nem az asszimilációt, hanem a méltányos együttélést segíti?
Soós Zoltán nagy előnnyel nyert a párhuzamos szavazatszámlálás szerint.
Benedek István 71 éves volt.
Amikor utoljára láttam Hunyadi Mátyás kolozsvári szülőházát, az angol nyelvű felirat mást állított, mint a magyar.
Kazanyba indítanak gépeket a téli menetrendi időszaktól, Marosvásárhelyre pedig október végétől naponta közlekednek majd a cég Airbus A320-asai – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.
Juan és Kutelka a többhetes gyógykezelés után már jól van, és visszatért Bulgáriába, ahol nemsokára szabadon is engedik őket.
Egy székely szimbólumokkal díszített kétnyelvű tábla miatt akadt ki Marosvásárhely román alpolgármestere, aki nem „nem akarja Székelyfölddé változtatni” a November 7. negyedet.
A marosvásárhelyi római katolikus gimnázium újraalapításáról rendelkező törvény előzetes normakontrolljáról március 19-ére halasztotta a döntést a román alkotmánybíróság, írja az MTI.
A bukaresti szenátus döntő házként elfogadta szerdán a helyi hatóságok által felszámolt marosvásárhelyi római katolikus gimnázium újraalapításáról rendelkező törvénytervezetet, írja az MTI.
Halálra gázolt mintegy száz juhot és két szamarat egy vonat Marosvásárhely közelében. A juhásznak nem esett baja, és nem sérült meg senki a vonaton sem, amelyen negyvenen utaztak.
Megszavazta a bukaresti képviselőház csütörtökön a helyi hatóságok által felszámolt marosvásárhelyi római katolikus gimnázium újraalapításáról rendelkező törvénytervezetet, amelyet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) terjesztett a parlament elé.
Elfogadta a bukaresti szenátus az oktatási kerettörvény módosítását, amely jogalapot teremt arra, hogy a parlament törvény útján alapíthassa újra a helyi hatóságok által felszámolt marosvásárhelyi katolikus iskolát - közölte keddi hírlevelében az RMDSZ.
Liviu Pop román oktatási miniszter szerint ideiglenesen egy másik iskola ernyője alá kerülnek, de a saját épületükben maradhatnak a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium diákjai és tanárai.
KATTINTSON A KÉPRE A TÖBBIÉRT! - FOTÓK: MTI/ BODA L. GERGELY
A marosvásárhelyi iskolaügy miatt szerdán berendelték a Külgazdasági és Külügyminisztériumba (KKM) Románia magyarországi nagykövetét.