Karácsony Gergely: Az Európai Bizottsághoz fordulok a magyar jogállamiság védelmében

Súlyos a helyzet, a főpolgármester még bízik a bíróságokban, meg abban, hogy kártérítési perek révén elkerülhetik Budapest összeomlását. Azonban leszögezte, hogy március közepéig, az iparűzési adó befizetéséig nem áll módjukban semmilyen beszállítói számlát kifizetni.

Karácsony Gergely Strasbourgban Tineke Strik EP-képviselővel, az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság tagjával 2025. július 9-én

Sára Botond: Törvényességi felhívással fog élni a kormányhivatal a 2026-os fővárosi költségvetés miatt

A főispán szerint a főváros idei költségvetése pénzügyileg megalapozatlan, mert olyan bevételekkel számol, amelyek nagy valószínűséggel nem fognak befolyni. 

Sára Botond, korábbi felvétel.

Hol a farkas?

Sára Botond főispán közölte, hogy vizsgálat indul, szerinte fiktív számokon alapul a főváros költségvetése

A fideszes politikus tájékoztatása szerint a kormányhivatal törvényességi szempontból megvizsgálja a költségvetést és megteszi a szükséges jogi lépéseket.

Sára Botond

A Fidesz módosító indítványait elvetették, a költségvetést megszavazták a Fővárosi Közgyűlésben

Kaparós sorsjegy, macskakolóniák szaporodása, Airbnb-szabályozás és busztüzek körül forgott a vita a Fővárosi Közgyűlés második felvonásában. 

A Fővárosi Közgyűlés december 17-én.

„A cél a botrány” – A Fidesz átvitte a parlamenten a Budapest segélyhiteléről szóló javaslatot

134 igen, 34 nem és 6 tartózkodás mellett az Országgyűlés fideszes többsége elfogadta a Fővárosi Önkormányzat csődjének elkerülését szolgáló" törvényjavaslatot. Ezt a kormány nyújtotta be és a rendkívüli ülésnapon, sürgősséggel tárgyalták a képviselők. 

Úgy tűnik, már ma elfogadják Budapest jövő évi költségvetését, Karácsony Gergely szerint valaki rekordot döntött hazudozásban

A migrációs paktum elutasítását célzó fideszes előterjesztés napirendről való levételével és a képviselői ajándékozással indult a súlyos pénzügyi helyzetben lévő fővárosi önkormányzat idei utolsó rendes közgyűlése. Vélhetőleg ezek voltak az ülés legbarátibb pillanatai, hiszen a kampány előszelében döntenek a csőd szélén billegő főváros jövő évi költségvetéséről.

Fennmaradásáért küzd az EBESZ, csak a háború lezárása jelenthet némi reményt

Januártól Svájc viszi a soros elnökséget, egy súlyos válság közepette, amely Moszkva vétózása és a Trump-kormányzat ellenségessé vált hozzáállása miatt az 57 tagú szervezet megszűnésével fenyeget.

Két hete Bécsben tartották az EBESZ legutóbbi csúcstalálkozóját

120 milliárd forintot csoportosított át az Orbán-kormány a költségvetésben

A határozat szerint 35 milliárd forinttal megemelték a nagy értékű gyógyszer-finanszírozás keretét, újabb 64 milliárd megy el az új mohácsi Duna-hídra.

Kormányülés a Karmelita kolostorban 2022. szeptember 2-án

Megint a megváltóra várnak Bulgáriában, kár, hogy három héttel az euró bevezetése előtt költségvetés sincs

Kaotikus állapotban várhatja az euró bevezetését a számos politikai nehézséggel szembenéző kelet-európai ország.

Hatalmas, több tízezres tömeg tüntetett december elején a korrupció és a kormány ellen a fővárosban, Szófiában

Kiss Ambrus: Jövőre 63 milliárddal kevesebb szolidaritási hozzájárulást fizetne Budapest az Orbán-kormány által előírtnál

Kiss Ambrussal, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatójával a jövő évi költségvetésről beszélgettünk, amelyben 100 milliárd forint provizórikus bevétel szerepel. Nem számolnak a közszolgáltatások növelésével és a dolgozói létszámbővítésével, új projektet jövőre sem tudnak indítani, de jegyáremelés sem lesz. Interjú. 

Ha a kormány nem fogadja el a főváros érveit, a bíróságon folytatják

(F)osztogatnak

Péntektől minden nap járatok ezreit törölhetik majd a kormányzati leállás miatt az Egyesült Államokban

Az intézkedés 40 légiközlekedési csomópontot érint.

Kitömik pénzzel a Lánczi-féle Szuverenitásvédelmi Hivatalt, nyár óta több mint 500 millió forinttal emelkedett a bérköltség

A jelentős emelkedést nem az okozta, hogy tömegesen vettek fel embereket.

Lánczi Tamás

Átlépte a 35 napot, történelmi rekordot döntött a kormányzati leállás hossza az Egyesült Államokban

Nemcsak az intézmények nem működnek, de a szövetségi alkalmazottak sem kapják meg fizetésüket. Akadozik a szociális élelmiszersegélyek folyósítása is.

Orbán Viktor simán hazudott, a 2026-os választás után fájni fog a 2500 milliárd forintos kiigazítási kényszer

Ez a GDP 2-3 százaléka.

A sportcélú állami költekezést biztosan nem szabad folytatni

Két kézzel szórta a pénzt az Orbán-kormány, a tavalyi költségvetésben 1163 milliárd forintnyi olyan kiadást lehet azonosítani, amely pazarlásnak minősíthető

Még mindig épülnek Magyarországon közpénzből stadionok, sportakadémiák, jut támogatás Fidesz-közeli alapítványoknak, miközben nem jut pénz a egészségügy, az oktatás, szociális szféra, gyermekvédelem működési kiadásaira.

Mire elkészült a Pénzügyminisztérium várbéli épülete, a tárcát megszüntette a kormány

Megint elutasította az átmeneti költségvetést a szenátus, marad a kormányzati leállás az Egyesült Államokban

Egy bíró ideiglenesen megtiltotta, hogy a Trump-adminisztráció az érintett intézményeknél szövetségi alkalmazottakat bocsásson el.

Múzeumok is bezártak a kormányzati leállás miatt Washingtonban

Lépésről lépésre 2.0

Hosszú menetelés

Kármán András a hatalmas államadósság kamatterheit kiszámítható, átlátható költségvetési politikával szorítaná le

A Tisza Párt gazdaságpolitikusa szerint nem csak az a baj, hogy a magyar állam minden évben jelentősen többet költ a bevételeinél, hanem az is, hogy a kiszámíthatatlan és hiteltelen gazdaságpolitikát a piac egyre magasabb kamatfelárral bünteti.

A farkaskiáltók magányossága

Nem fogadták el a költségvetést, részlegesen leállt az Egyesült Államok

Utoljára az előző Trump-adminisztráció alatt történt ilyen.

Égeti a pénzt az Orbán-kormány, saját hatáskörben még 3750 milliárd forint pluszkiadásról döntött július végéig

Olyan tételekről van szó, amelyek nem szerepeltek a költségvetési törvényben.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem különösen kedves a kormánynak

Megint csak az alapítványba szervezett egyetemeknek jutott újabb támogatás

Az Eötvös Lóránt Tudományegyetem szinte soha nem kap ilyen rendkívüli kiutalást, de a Magyar Képzőművészeti és Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem sem szokott külön juttatásban részesülni.

Csaknem 240 milliárd forintos mínusszal zárt augusztusban a magyar költségvetés

Az elmúlt 24 év harmadik legmagasabb nyolcadik havi hiánya jött össze. Az Orbán-kormány többször is módosította az idei hiánycélt, az eredeti várakozás 74 százalékát már elérték augusztus végéig. 

Nagy Márton és Varga Mihály a Közgazdász-vándorgyűlésesen 2025. szeptember 4-én

Költségvetési dráma az Unióban

A túlélés ára

Minden Egész eltörött

Hosszú menetelés

Alig költ a környezetre az Orbán-kormány, ötvenszer több pénz mehet közutakra a környezetkímélő vasúti fejlesztéseknél

Zöld szempontból igen borús képet fest a 2026-os magyar költségvetésről a Green Policy Center.

Hamisak az Orbán-kormány érvei, az EU új hétéves költségvetése csak a legnagyobbaknak fájhat

Bár az agrárium jövedelemkiegészítő támogatásai jelentősen átalakulnának, Raskó György szerint a magyar gazdák 98 százalékának nincs oka aggódni. A támogatások elosztása Magyarországon is torz.

  • Választás 2026
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang
  • Hirdetések
  • Hírlevél