Felfüggeszti gázavárosi tevékenységét az Orvosok Határok Nélkül

A szervezet szerint az izraeli hadsereg támadásai elfogadhatatlan kockázatot jelentenek a dolgozóikra.

Izraelben arra utasították a hadsereget, hogy hangszórókon közvetítse a gázaiaknak Benjámin Netanjahu pénteki beszédét

Az erre szolgáló hangosító rendszereket teherautókra szerelik, és a határkerítés mellé telepítik.

Izraeli csapatok a gázai határkerítésnél szeptember 9-én

Üres szólamok

Katasztrofális a helyzet Gázában az ENSZ szerint

Az izraeli hadsereg a szárazföldi offenzíva harmadik napján is folytatta előrenyomulását. Palesztinok tömegei próbálnak dél felé menekülni, de még mindig több százezren rekedtek az övezet legnagyobb városában.

Megkezdődött Izrael szárazföldi offenzívája Gázaváros ellen

Az izraeli hadsereg fokozza a bombázásokat, a védelmi miniszter szerint Gáza lángokban áll, megindult a város elfoglalására irányuló szárazföldi hadművelet. Marco Rubio amerikai külügyminiszter szerint a gázai háborúnak katonai művelettel kell lezárulnia, ha a diplomácia kudarcot vall.

A katari miniszterelnök szerint Benjámin Netanjahu megölt minden reményt a Gázában fogva tartott túszok számára

A politikus a Dohában végrehajtott támadást „állami terrornak” nevezte.

Mohammed bin Abdulrahman bin Jassim al-Thani, Katar miniszterelnöke

Az izraeli hadsereg elrendelte Gázaváros azonnali kiürítését

Izrael arra figyelmeztetett, fokozza az övezetben a katonai támadásokat, ha a Hamász nem engedi szabadon az utolsó túszokat. Az ENSZ emberi jogi főbiztossága (OHCHR) közölte, az izraeli művelet „katasztrofális” lesz.

Felhőkarcolót robbantott fel Izrael Gázában, a Hamász jelentése szerint 19-en meghaltak

Az IDF az elmúlt hetekben már több tucat épületet, sőt teljes városrészeket tett a földdel egyenlővé arra hivatkozva, hogy ott a Hamász infrastruktúrája van.

Az izraeli hadsereg kiadta a figyelmeztetést, hogy Gázaváros evakuálása elkerülhetetlen

El akarják foglalni a Gázai övezet központját.

„A magyar zsidó történelemből tudjuk, hogy mi a hallgatás ára. Ezért mi nem hallgatunk”

Eredetileg mintegy háromszázan írták alá azt a petíciót, amelyben szolidaritásukat fejezik ki az izraeli-palesztin konfliktus minden érintettjével.

Izrael bejelentette, hogy megkezdődött a Gázaváros elleni hadművelet első szakasza

A palesztinok tömegesen kezdtek el menekülni a Gázai övezet fővárosából.

Füstfelhő egy izraeli csapás után a Gázai övezetben augusztus 20-án

Egymillióan a gázai háború ellen

A háború megállapodással való befejezését és a túszok kiszabadítását követelik az Izraelben általános sztrájkba kezdett tüntetők, miközben a hadsereg a Gázai övezet katonai megszállását készíti elő.

Az izraeli tüntetők a gázai harcok leállítását, a tárgyalóasztalhoz való visszatérést követelik

Sürgősséggel összeül az ENSZ BT a Gázaváros elfoglalására vonatkozó izraeli terv miatt

António Guterres közölte: az izraeli döntés „további kényszerkitelepítésekkel, tömeggyilkossággal és tömeges pusztítással járhat, súlyosbítva a gázai palesztin lakosság fel nem fogható szenvedését”.

Az izraeli kormány biztonsági kabinetje jóváhagyta Gázaváros elfoglalását

Benjamin Netanjahu miniszterelnök csütörtökön arról beszélt, hogy az egész övezetet katonai ellenőrzés alá akarja vonni, a most jóváhagyott terv azonban kifejezetten Gázavárosra vonatkozik.

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő

Ismét segélyért sorban álló palesztinokat ölt meg az izraeli hadsereg

Az ENSZ szerint az izraeli katonák szisztematikusan támadják a segélyért sorban álló palesztin polgári személyeket. 

Palesztin gyász Gázavárosban 2025. július 13-án

Donald Trump diktálna Izraelben

Az amerikai elnök Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök korrupciós perének törlését követeli a független izraeli igazságszolgáltatástól.

Benjamin Netanjahu újra a Fehér Házba készül. A meghívás tényét Trump is megerősítette, a találkozó időpontját azonban még nem közölték

Borús világnap

Gáza, Ukrajna, Mianmar, Szudán – a Nemzetközi Vöröskereszt és Vörös Félhold munkatársai a legkritikusabb válsággócokban nyújtanak támogatást.

Ferenc pápa kívánságára gyermekmentővé alakítják az egyik pápamobilját

A járművel gázai gyerekek orvosi ellátását segítik majd.

A Ferenc pápa 2014-es szentföldi látogatásán használt pápamobilt alakítják át

Egy civil szervezet szerint drónok támadták meg a segélyeket szállító, Gázába tartó hajóját Málta közelében

A Freedom Flotilla Coalition úgy véli, Izrael áll a támadás hátterében, az IDF vizsgálja a történtekről szóló jelentéseket.

Elismerte az IDF, hogy katonái hibát követtek el, miután megjelent egy videó, ahogy végeznek egy palesztin mentőalakulat 15 tagjával

Utólag derült ki, hogy a gázai övezet elleni műveletek újraindítása után Rafah külterületén izraeli katonák egy konvoj 15 tagját meggyilkolták, a holttestüket egy homokba vájt tömegsírba vetették. Slobodan Milošević 2002-es perének vezető ügyésze háborús bűnnek nevezte, ami történt.

Benjamin Netanjahu következő útja Donald Trumphoz vezet

Az izraeli miniszterelnök néhány hónapon belül már másodjára találkozhat az amerikai elnökkel, akivel egyébként Orbán Viktor bejelentéséről, Magyarország a Nemzetközi Büntetőbíróságból való kilépéséről is tárgyalt már. 

Donald Trump és Bejámin Netanjahu február 4-i találkozója a Fehér Házban

Nagytakarítás

Donald Trump meglepetése az iszlám szent hónap nyitányára

Donald Trump amerikai elnök a Bejámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel tartott sajtótájékoztatóján

Sorsdöntő órák a Közel-Keleten

Ha Donald Trump nem dob be újabb kommunikációs bombát, vélhetően folytatódik a tűzszünet és fogolycsere. Ellenkező esetben Izrael újraindítja a gázai hadműveletet. Benjamin Netanjahu a szélsőjobb és a Fehér Ház kiszolgáltatottja lett.

Február 4-én fogadta Donald Trump Benjamin Netanjahut a Fehér Házban.

Tegnap közel állt az összeomláshoz, de még él a gázai tűzszünet

Csütörtökön kiszabadult 3 izraeli és 5 thai vendégmunkás túsz, Izrael átadta a 110 palesztin fogvatartottat, köztük 66 terroristát. Szombaton újabb fogolycsere lesz.

Az eddig elengedett izraeli nők mindegyikét színpadra állították, ahol alá kellett írniuk szabadulási tanúsítványukat és átvenniük a Hamász ajándékait

Ingataggá vált a gázai tűzszünet

Máris bizonytalanná vált a január 19-én életbe lépett gázai tűzszünet folytatása. Izrael és a Gázai övezetet uraló palesztin terrorszervezet, a Hamász egymást vádolja a megállapodás megsértésével.

 A Gázát uraló Hamász terrorcsoport nem tűnik legyőzöttnek

Tűzszünet lesz, de a Netanjahu-kormány megbukhat

Izrael történelmének leghosszabb és legvéresebb háborújára tehet pontot a szerdán bejelentett tűzszüneti megállapodás, amelyet Benjamin Netanjahu kormánya ma hagyhat jóvá.

Minden remény megvan arra, hogy túszcserével a szétszakított családok újra egyesüljenek

Péntek óta 65-en haltak meg izraeli légicsapásokban a Gáza övezetben

Az izraeli támadásokkal párhuzamosan Katarban új tűzszüneti tárgyalások kezdődtek. 

Palesztinok egy izraeli csapás után egy összedőlt családi ház romjai között 2025. január 4-én Gázavárosban.

Legkevesebb 40 ember halt meg izraeli csapásokban a Gáza övezetben

Helyi beszámolók szerint két tucat ember egy lakóházat ért támadásban vesztette életét. 

Dzsabália, november 10.

Menekülttábort ért izraeli légicsapás, legalább 12-en meghaltak a Gázai övezetben

A helyi palesztin tisztviselők szerint a hajnal óta tartó egyre intenzívebb légicsapások hatására menekülthullám indult el a táborból, amelyben összesen 27-en vesztették életüket.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang