Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök „megölt minden reményt” a Gázában továbbra is fogva tartott túszok számára, miután csapást mért a Hamász palesztin szélsőséges szervezet vezetőire Dohában – jelentette ki Mohammed bin Abdulrahman bin Dzsasszim al-Táni sejk, Katar miniszterelnöke. A katari fővárosban végrehajtott támadást a CNN-nek adott nyilatkozatában „állami terrornak” nevezte.
Katar miniszterelnöke úgy vélte, az izraeli kormányfőt az igazságszolgáltatás elé kell állítani, és azt ígérte, az emírség választ fog adni a történtekre. Korábban közölte, hogy országa ugyan folytatja a közvetítési erőfeszítéseket, de fenntartja a jogot, hogy válaszoljon az izraeli támadásra, amelyet fordulópontnak nevezett a Közel-Keleten.
Mint megírtuk, az izraelieknek két fő célszemélyük volt, egy régi Hamász-vezető, Haled Masál, akivel az izraeliek már 1997-ben Jordániában próbáltak végezni egyszer, illetve Kalil al-Hajja, aki Jahja Szinvár, illetve Iszmáil Haníje Izrael általi likvidálása után készült átvenni a szélsőséges palesztin szervezet irányítását. Bár a légicsapás hat emberrel, öt Hamász-tisztségviselővel és egy katari hadsereg egyik tisztjével végzett, a szélsőséges palesztin terrorszervezet bejelentése szerint ők ketten nincsenek az áldozatok között.
Donald Trump megígérte Katarnak, hogy nem lesz több izraeli támadásA támadást követő nemzetközi kritikákra reagálva Benjámin Netanjahu egy videóüzenetben a The Guardian szerint azzal vádolta Katart, hogy terroristákat rejteget, és azt sugallta, fenntartja a jogot, hogy a jövőben is folytassa a támadásokat. – Azt mondom Katarnak és minden olyan nemzetnek, amely terroristákat rejteget: vagy ki kell utasítani, vagy bíróság elé kell állítani őket. Mert ha nem, mi fogjuk megtenni – szögezte le.
A katari miniszterelnök kiemelte, nyilvánosan tudható volt, hogy közvetítői szerepében találkozik a Hamász vezetőségével. – A találkozóról minden jól ismert az izraeliek és az amerikaiak számára. Nem olyasmi, amit titkolunk – hangsúlyozta.
Izrael légicsapást mért a Hamász vezetőire Katar fővárosában, Dohában