„A magyar elnökségnek komoly felelőssége van, amit nem szabad önös érdekeire használnia” - Nem kímélték Varga Mihályt az uniós pénzügyminiszterek

Információink szerint a huszonhetek várhatóan a jövő héten vagy azt követően ráütik a pecsétet a túlzottdeficit-eljárás eljárás elkezdésére Magyarországgal és hat másik országgal szemben.

Orbán Viktor leírta, hogy hamis a hír a magyar vétóról, aztán sietve hozzátette, hogy igaz

Nem vétózunk és nem zsarolunk, csak próbáljuk meggyőzni az Európai Uniót. 

„Ha mi nem számíthatunk Magyarországra, akkor Magyarország sem számíthat ránk” – háborognak az Orbán-kormány vétója után, jegelték a magyar pénzügyi támogatás kérdését

Egyelőre nincs se elfogadott helyreállítási terv, se több ezer milliárdos pénzbefagyasztás, miközben az Orbán-kormány tovább akadályozza az Ukrajna támogatáshoz szükséges hitelt és a globális minimumadóról adómegállapodást. Nagy a tét, és a felek az utolsó előtti pillanatban húztak 19-re lapot.

Az Orbán-kormány megvétózta a globális multiadó bevezetését

Azt nem tudni, hogy miért fájna a kabinetnek, hogy a multinacionális cégek esetleg nagyobb arányban vennék ki részüket a közteherviselésből, pláne akkor, amikor a magyar kormány 800 milliárdos különadót rak a cégek nyakába. 

Beindult az év végi költekezés: több száz milliárdot oszthat szét a kormány egyedi döntések alapján

Hiába szólítottak fel az uniós pénzügyminiszterek a költségvetési hiány csökkentésére.

Varga szerint aggályos, ha Brüsszel látja a magyar pénzmosási ügyeket

Szigorítanának az uniós pénzügyminiszterek

Az uniós pénzügyminiszterek tanácsa szerint Magyarországnak feszesebbé kell tenni a költségvetését. A kormány hallani sem akar erről.

Ezermilliárdokat bukhatunk - Megelégelte az Unió az intézményes korrupciót

Minden korábban elképzeltnél keményebb következményei lesznek az Orbán-kormány Brüsszelig látszó korrupcióhajlamának – állítja Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője. Túlzottdeficit-eljárásba torkollhat a pénzcsapok elzárása.

Eddig minden tizedik uniós forint Mészáros Lőrinc közelébe került. Most egy darabig kevesebb pénz érkezik Brüsszel

Létrejön a bankunió, mi pedig tétovázunk

Nem az euróövezeti tagállamok adófizető polgárait terheli majd, ha egy bank bajba kerül, hanem a 130 legnagyobb pénzintézet befizetéséből képeznek erre alapot - erről döntöttek a pénzügyminiszterek tanácsának (Ecofin) javaslata alapján az Unió állam- és kormányfői. (Ezek a pénzintézetek kezelik az övezet vagyonának 85 százalékát. A nemzeti hatóságokon keresztül az Európai Központi Bank felügyeli majd a többi 6 000 bankot is.) A bankszanálási rendszerről az általunk megkérdezett szakértők úgy nyilatkoztak, hogy ezzel a felelőtlenül gazdálkodó pénzintézeteken tudnak majd segíteni. 

Fotó: Thinkstock

Újabb lépés a bankunió felé

Megállapodtak az EU pénzügyminiszterei tegnapi ülésükön (Ecofin) a bankszanálási mechanizmusról (SRM). A megállapodásba ugyanakkor még beleszólhat az Európai Parlament is. Az SRM értelmében a tagállamok újabb jogokat delegálnak Brüsszelnek, így megakadályozható, hogy a felelőtlenül hitelező bankok az egész gazdaságnak ártsanak. Ilyenformán a bank megmentéséhez elsősorban a pénzintézet saját forrásait használják fel, ugyanakkor létrehoznak egy európai bankmentési alapot, ehhez viszont csak végső esetben nyúlnak. 

Fotó: GettyImages
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang