Ma egy kicsit vége lett az Orbán-kormány paksi álmainak, az Európai Unió Bírósága megsemmisítette a magyar állami támogatást jóváhagyó bizottsági döntést

Mivel az állami támogatás két reaktor megépítéséről szól, az EUB döntése nyomán az orosz Roszatom bukhatja a megbízást.

Paks 2 ­2035-ös átadása szinte kizárt, minimum meg kellene szűnnie hozzá az olyan nehezítő körülménynek, mint az ukrán háború

Új uniós vizsgálat indulhat, egyetlen feltétel sem adott már azok közül, amelyek alapján az Európai Bizottság 2017-ben engedélyezte Paks 2 bővítését

Tordai Bence nyújtott be hivatalos panaszt a brüsszeli testület versenypolitikai főigazgatóságához, mondván, felül kell vizsgálni a magyar  állami támogatás jóváhagyását.

A gödör már megvan, de a beruházás még el sem kezdődött

Családjuk lakhatásáért, egy fokkal jobb életért tüntettek Józsefvárosban a Diószegi utcai lakók

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem nem létező tervek alapján elképzelt bővítése miatt több száz család került bizonytalan helyzetbe. 

Tavaly áprilisban is tüntettek a lakók a Diószegi utcában

Pikó András és Jámbor András: 200 józsefvárosi család életét teszi tönkre az Orbán-kormány és a Fidesz

A VIII. kerület polgármestere és országgyűlési képviselője szerint a Diószegi utcában egyetemi bővítés miatt lebontandó házak lakóinak egy éve húzódó elhelyezését lehetetlenítenék el egy törvénymódosítással.

Tavaly tavasszal még tüntettek is a Diószagi utcai lakók a kormány lépései ellen

Még több pénzt költ kocsmákra az Orbán-kormány

Gyopáros Alpár fideszes kormánybiztos jó hírrel lepte meg az 1000-2000 fős falvak szomjazóit is. 

Úgy tűnik, az Orbán-kormány elkezdett foglalkozni azzal a lehetőséggel is, hogy mégsem épül meg Paks 2

Legalábbis erre utal, hogy Szijjártó Péter a kis, gyorsan megépíthető és üzembe állítható atomerőművekről tárgyalt USA-ban.

Paks 2 munkagödre. Gödörbe került a teljes építkezés?

Falomlás után köntörfalazás Pakson

Még mindig akadozik a tervezett atomblokkok munkagödrének négy hete lehullott, beomlott, levált, leszakadt vagy lecsúszott oldalszakaszáról szóló érdemi tájékoztatás.

Az orosz fővállalkozó szerint az építési területen végzett összes cselekmény megfelel a tervekben foglaltaknak

Nevelőszülői hálózat bővítése: a Szeged-Csanádi Egyházmegye nem ad világos választ, a Belügyminisztérium hallgat

Ugyan lapunknak és az RTL Híradónak is válaszolt a Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató a nevelőszülői hálózat fejlesztéséről, ezekből továbbra sem derül ki egyértelműen, hogy tudtak-e arról a programról, amit a napokban Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár jelentett be.

Elméletileg 700 férőhellyel bővülhet a nevelőszülői hálózat

NKE-bővítés: a kormány kitolta a határidőt a kisajátított józsefvárosi ingatlanok lakóinak elhelyezésére

A problémát ezzel nem oldják meg, hiszen továbbra is az önkormányzatnak kell megoldást találnia.

Szijjártó Péter: Az Európai Unió bővítésének felgyorsítása lesz a magyar elnökség egyik legfőbb célja

A külügyminiszter leszögezte, a csatlakozni kívánó országok teljesítményét egyenként és egyesével kell bírálni, Moldova felkészülése pedig kifejezetten jól halad.

Korábban kihúzták a listáról az M1-es autópálya bővítését, most mégis megkapja Mészáros Lőrinc és Szíjj László koncessziós cége

Budapest és Bicske között épül ki a harmadik sáv – közölte a Rogán Antal alá tartozó Kormányzati Tájékoztatási Központ, miután sajnálkozott, hogy a magyar gazdaságot jelentős károk érik a „háború és az elhibázott szankciók” miatt.

Képünk illusztráció

Romákat toboroztak Paks 2 építésére, feljelentés lett az ügyből

Felmerül a gyanú, hogy a Paks2 beruházásra szóló fiktív állásajánlatok hátterében valójában tiltott adatgyűjtés áll. A jelentkezők száma elérheti a 10-15 ezret, Lakatos Oszkár, az ORÖ megbízott elnöke és Lőcsei Lajos, a Momentum parlamenti képviselője is az igazságszolgáltatáshoz fordult.

Pakson egyelőre a munkagödörrel dolgoznak, kevés „kiszolgáló munkára” van szükség

Novák Katalin: az EU elmulasztotta a házi feladatát

A köztársasági elnök kijelentette, hogy Magyarország mindent meg fog tenni a mielőbbi nyugat-balkáni csatlakozásáért, és amikor Magyarország tölti be az EU soros elnökségét, fel fogja gyorsítani ezt a folyamatot.

Tovább hízhat a Samsung gyára, bővítik a gödi ipari parkot

Hosszabb lett a beruházási célterülethez sorolt telkek listája.

Tovább trükközik az Orbán-kormány, hogy az oroszoké maradjon a paksi bővítés

Bár a kabinet a háború kezdete óta következetesen azt állítja, hogy az Oroszországot sújtó szankciók nem érintik a paksi bővítést, a jelek szerint ez a beruházás finanszírozására biztosan nem igaz: éppen azokon a pontokon módosították a hitelszerződést, ahol a legnyilvánvalóbban beleütköztek az EU és Oroszország gazdasági kapcsolatait korlátozó előírásokba.

Látszik, hogy Paks 2 zavartalan folytathatóságát sem a magyar, sem az orosz kormány nem veszi biztosra

Az Orbán-kormány módosítja az oroszokkal kötött paksi szerződést, de ezt még az Európai Bizottságnak is jóvá kell hagynia

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a technológiai helyzet változásával és az orosz-ukrán háború miatt kivetett szankciókkal indokolta a döntést a keddi moszkvai látogatása alatt.

Szijjártó Péter és Alekszej Lihacsov kedden Moszkvában

Paks 1 akár húszéves üzemidőhosszabbítása miatt elveszhet Paks 2 uniós engedélye

Az Európai Unió Bírósága is kimondta, hogy az ilyen engedélyek csak a körülmények lényeges változásáig érvényesek

Paksig ér az újabb büntetőjavaslat, szankciós listára tennék a Roszatomot is

Az Európai Parlament felszólítása ugyan nem több egy véleménynél, de jelzi, milyen bizonytalan politikai térbe került az erőműbővítés.

Paks 2 eredeti finanszírozási koncepciója viszont már tavaly ellehetetlenült a már érvényben lévő szankciók miatt. 2014-ben az Orbán-kormány egy meglehetősen előnytelen, magas kamatozású hitelszerződést írt alá az orosz féllel a beruházás finanszírozására

Őrizetbe vették Greta Thunberget Németországban

A 20 éves svéd klímaaktivista lány múlt szombaton csatlakozott a több ezer fiatalhoz, aki az észak-rajna-vesztfáliai lignitfalut, Lützerathot védi a buldózerektől.

Bukarest nem adja fel

Halványul Paks 2 esélye, egyre több olyan külső tényező kerül elő, amely akár a bővítési projekt elvetéséhez is vezethet

Akadályozó tényezőt jelenthetnek az Oroszországra kivetett szankciók is.

Szijjártó Péter elutazott Oroszországba úgy brüsszelezni, ahogy még senki más nem brüsszelezett ezen a világon

„Vannak országok és hatóságok Európában, amelyek még brüsszelebbek akarnak lenni Brüsszelnél” – mondta a külgazdasági és külügyminiszter, az Ukrajna ellen háborút indító Oroszországot találva megfelelő helyszínnek arra, hogy bíráljon egy EU-tagországot és a hatóságát.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Mondjunk nemet a szankciókra! című országjáró sorozat fórumán Budapesten, a Polgárok Házában 2022. november 17-én

Még több hatalma lesz, tovább bővül Rogán Antal védelmi szuperhatósága

A rendkívüli helyzetekben kulcsfontosságú titkosszolgálati, kiberelhárítási és katasztrófavédelmi tevékenység egy újabb fajsúlyos része kerülhet a kabinetminiszter közvetlen irányítása alá.

EU-s százmilliókat öltek bele a keszthelyi óvodába, de most le kell bontani az egészet

Használhatatlan épületet barkácsolt össze a mára felszámolás alatt álló kivitelező, az EU-nak vissza kell fizetni a pénzt.

Charles Michel: Az Európai Tanács uniós tagjelölti státuszt fog adni Ukrajnának és Moldovának

Az Európai Parlament (EP) pedig felszólította az uniós tagállamok vezetőit, hogy haladéktalanul adják meg a tagjelölti státuszt a két országnak a csütörtök délután kezdődő csúcstalálkozón.

Szijjártó Péter: Megvan az egyik legfontosabb engedély a paksi bővítéshez

Ezután hivatalosan már csak a létesítési engedély kiadása van hátra.

Vlagyimir Putyin jelenti a veszélyt, nem a NATO

A háború előtt az orosz elnök azt akarta, hogy az észak-atlanti szövetség ne bővüljön, és vonuljon ki Kelet-Európából. Ennek pont az ellenkezője történik.

Az Orbán-kormány kitart Paks 2 mellett, de valami nagyon nincs rendben az érveivel

Az orosz állami kivitelező változatlanul a nukleáris fejlesztés teljes körű megvalósítását ígéri – állítja az illetékes miniszter.

Bővítés helyett elszakadásról tárgyalhatott, mégis kiáll a magyar biztos mellett az Európai Bizottság

Felröppent a gyanú, hogy a Várhelyi Olivér asszisztál a kísérlethez Bosznia-Hercegovina kettészakítására.

Atommatek sok mínusszal

A következő évtizedekben 6200 milliárdot vihet el Paks1 leszerelésére és Paks2 megépítése. Ebből 400 milliárd gyűlt össze eddig, 3600 milliárd orosz hitel, a többi még kérdés.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang