Egyre dühösebbek a lakók a főváros VIII. kerületében, a Diószegi utcában és a környékén, ahol az Orbán-kormány egyik salátatörvénye miatt tíz nagyon leromlott állapotú házat lebontanak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) bővítése miatt, Az ingatlanokat előbb kisajátítják, a lakókat, csaknem 200 családot a kerületi önkormányzat elhelyezi vagy kifizeti, de ebből eddig semmi nem valósult meg – derült ki a Diószegi 20. szám alatti lakók, pontosabban a Józsefvárosi Bérlői Érdekvédelmi Közösség által szervezett vasárnapi tüntetésen.
A demonstráció fő kiváltó oka, hogy az Országgyűlés elé ismét fű alatt egy újabb salátatörvényt terjesztettek be, amelyben – ahogy arról a Népszava is beszámolt – a folyamatosan tologatott határidőket ismét eltolnák több mint egy évvel, és 2026 januárja helyett 2027 közepét jelölnék meg, továbbá az ellenzéki vezetésű és többségű önkormányzat kezéből kicsavarnák az elhelyezés lehetőségét. Az érintettek közül többen megjelentek, és kiderült, legfőbb követelésük, hogy a jelenlegi határidőre, azaz 2026. január végéig mindenkit helyezzenek el a jelenlegi romos, salétromos, folyamatosan süllyedő és pusztuló, már a hetvenes években lebontásra ítélt lakásokból élhető, összkomfortos lakásokba, vagy ha az nem megy, fizessenek nekik annyi pénzt, hogy abból olyan otthonokat vehessenek. Az egyik szervező szerint nem a törvények ellen, hanem az emberekért tüntetnek, de úgy vélik, hogy a kormány gyakorlatilag megoldás nélkül el akarja űzni innen a lakókat.
– Nyílt kommunikációt a lakókkal – hirdette az egyik transzparens. Egy másik lakó szerint ami itt történik, az egy csúnya politikai sakkjátszma a lakók kárára. A kormány mellett több bekiabáló az önkormányzatot is szidta, amire egy újabb, jogász végzettségű lakó a kerület egyik korábbi fideszes önkormányzati képviselőjét, Ferencz Orsolyát bírálta. Szerinte ugyanis az országgyűlési képviselő és az űrkutatásért felelős kormánybiztos Józsefváros ellenzéki polgármesterére, Pikó Andrásra akarja hárítani a felelősséget.
Pikó András és Jámbor András: 200 józsefvárosi család életét teszi tönkre az Orbán-kormány és a FideszJámbor András, Józsefváros és Ferencváros ellenzéki országgyűlési képviselője is azt hangoztatta, hogy ő maga is elképesztően dühös, már egy éve a Diószegi utcai lakók miatt. – Ezeknek az embereknek tisztességes, jobb körülmények közötti lakhatás jár, amit a magyar államnak kell biztosítania. – Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes azt mondta nekem ne balhézzatok, minden meg lesz oldva, Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója is csitított, hogy nyugodjak meg, minden rendben lesz. Ehhez képest az újabb salátatörvényről jövő kedden szavaznak, de egy döntéshozó sem mer ide jönni és a lakók szemébe nézni – mondta Jámbor, aki azon is felháborodott, hogy a Fidesz fizetett hirdetésben hárítja át a felelősséget az önkormányzatra.
Száz Diószegi utcai család elhelyezése ügyében fordult Orbán Viktorhoz Pikó AndrásA parlamenti képviselő is azt követeli, hogy 2026. január 30-ig minden lakó kapjon cserelakást az államtól. Szintén a lakók mellett állt ki Balázs András a Kutyapárt politikusa, aki a helyi időközi választáson képviselőjelöltként indul. Pikó András polgármester, aki részt vett a tüntetésen, de nem szólalt fel, a Partizán című műsornak nyilatkozva azt mondta, hogy számára az NKE illetéseivel történt beszélgetés után derült ki, hogy még megvalósíthatósági terve sincs az egyetem tanárképző campusának. – Az önkormányzat már mindent elrendezett a kiköltöztetésekhez, cserelakások biztosításához, amihez ugyan 17 milliárd forint kellene, de az állam sek 5,2 milliárd forintot ad, mégis vállaltuk volna, hogy 2026 áprilisára-májusára mindenkit elhelyezünk, vagy pénzbeli megváltást fizetünk.
NKE-bővítés: a kormány kitolta a határidőt a kisajátított józsefvárosi ingatlanok lakóinak elhelyezéséreMegszavazta az Országgyűlés, erővel elvesznek több ingatlant az a józsefvárosi önkormányzattól, a magyar honvédek még kiszolgáltatottabbak lesznekMegkapják a kiköltözési haladékot a Diószegi Sámuel utcai lakók, de jövőre kezdődik az NKE bővítése