Egy borsodi település Magyarországon elsőként alkotta meg saját „önazonossági” rendeletét

A rendelet elővásárlási jogot biztosít az önkormányzatoknak, a cél a többi között a lakhatási programok indítása és a spekulatív lakásvásárlás visszaszorítása.

A katolikus egyház letette a pénzt, egymilliárdért vitte Egerben a volt tiszti kaszinót

Az Egri Főegyházmegye vette meg csaknem egymilliárd forintért a város egyik legértékesebb ingatlanát, a volt tiszti kaszinó, későbbi Ifjúsági Ház, majd Kepes Központ épületét. A fideszes önkormányzat a bevételt működésre fordítja, ami a helyiek szerint szimpla vagyonfelélés.

A volt tiszti kaszinó, későbbi Ifjúsági Ház, majd Kepes Központ épülete.

Ingyenes lesz a Velencei-tó egyik felújított strandja

Legalábbis az idén nem kell fizetni, aki Velence csendesebb partszakaszán, az Északi Strandon fürdőzne, élvezné a nyarat.

Képünk illusztráció.

Családjuk lakhatásáért, egy fokkal jobb életért tüntettek Józsefvárosban a Diószegi utcai lakók

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem nem létező tervek alapján elképzelt bővítése miatt több száz család került bizonytalan helyzetbe. 

Tavaly áprilisban is tüntettek a lakók a Diószegi utcában

Kritikus a helyzet Egerben, az önkormányzat elkezdte felélni a város vagyonát

Szorult anyagi helyzete miatt vagyonfelélésbe kezdett az egri önkormányzat, az erről szóló közlemény szerint azért, mert a város működőképességének megőrzéséhez és a költségvetési hiány kezeléséhez haladéktalan intézkedésekre van szükség.

Egymilliárdot remélnek az egykori Kepes Központ épületéért

Kovács Gergely: A Fidesz elvitte a kampánycuccait, miután számukra rémisztő feliratokat írtunk rájuk

A fővárosi XII. kerület polgármestere megunta, hogy a kormánypárt az önkormányzati városüzemeltető cég telephelyén tárolta a plakátjait, pultjait. 

Megkérdeztük, nincs önkormányzat, amelyik korlátozni akarná a beköltözést az Orbán-kormány terve alapján

Sem a Balaton környékén, sem az ország keleti felében lévő, népszerűbb településeken nem tervezik az önkormányzatok, hogy korlátozzák a beköltözéseket. Csak az egyik probléma, hogy ha nincs szabad forgalom, előfordulhat, hogy mindenkinek kevesebbet ér majd az ingatlana. Még a fővárosi agglomerációban is a szolidabb módszerekben bíznak.

Érdi viszonyok. Eddig is voltak korlátozások, az utóbbi évben csaknem stagnált a lakosságszám

TI: A magyarországi és az EU-s jogszabályokat is figyelmen kívül hagyva vezényelte a KeszthelyFest eseményeit a korábbi fideszes városvezetés

Csaknem 100 millió forintra kötöttek 40 szerződést ugyanazzal a céggel.

 Több szabálytalanságot talált a szerződésekben a Transparency International

Luxusterepjárót kért a várostól Kisvárda fideszes polgármestere, aki száz méterre lakik a munkahelyétől

Pár nappal azután, hogy Lázár János NER-kullancsokról beszélt a városban. Leleszi Tibor ráadásul négy éve már kapott az önkormányzattól egy 15 milliós Volkswagent.

Leleszi Tibor - Korábbi felvétel

Százmillió forintra pályázhatnak idén a civilek a Hegyvidéken

A kétfarkúak vezette önkormányzat nyolc kategóriában várja a civil- és sportszervezetek, vallási közösségek, valamint iskolai és egészségügyi szervezetek jelentkezését.

Negyedmilliós takarítási díjat szabott ki a fideszes városvezetés Sopronban, amiért az ellene tiltakozók krétával írtak a térkőre

Az érintett szervező igazságtalannak és túlzónak tartja a büntetésként felfogható számlát, ahogy azt is, hogy előtte semmilyen felszólítást nem kapott a soproni önkormányzattól.

Feltett tíz közérdekű kérdést az önkormányzatnak, válaszul a ramocsaházai közös jegyző elmebetegnek akarta nyilváníttatni

Az elmeorvosi vizsgálatok kiderítették, hogy a férfinak nincs semmi baja, csupán nagy az igazságérzete. Az önkormányzatot bocsánatkérésre kötelezték.

Puccskísérlet: Saját képviselői váltották le Gémesi György főtanácsadóját Gödöllőn

Ráadásul a polgármester szerint valakik – érzékeltetve, hogy az ellene szervezkedők – feltörték az önkormányzat Facebook-oldalát, amely most „nem a város hivatalos álláspontját közvetíti.

800 millió forintos önkormányzati szolgáltató központ épült Ukrajnában az Orbán-kormány támogatásával

Magyar Levente, a KKM parlamenti államtitkára szerint ez egy mintaprojekt lehetne akár magyarországi viszonyok között is.

Magyar Levente (jobbra) Bucsában 2024. október 19-én ) Olekszij Kuleba Ukrajna újjáépítésért felelõs miniszterelnök-helyettessel (balról a második)

Kovács Gergely: Terjeszkedünk, és a cél Felcsút, azt is bekebelezzük

Budapest XII. kerületének a polgármestere nyomatékosította, hogy a turulszobor nem maradhat a helyén, de kéri a helyiek véleményét. Programokat építene ki, amelyekben a kerület tehetősebbjei tudják segíteni a kevésbé szerencsés helyzetben lévőket, és megkeresett nagykövetségeket, hogy szálljanak be a kultúra támogatásába.

Nem tudott alpolgármestereket választani a pécsi közgyűlés

A testületben legtöbb képviselővel rendelkező kormánypárti frakció az alpolgármesterek helyett inkább a közgyűlés szakbizottságait terhelné az operatív munkával, és szeretné alaposan megnyirbálni az ellenzéki összefogás polgármesterének jogait.

Péterffy Attila

Az összes dolgozó felmondott a nógrádmegyeri polgármesteri hivatalban

A leköszönő településvezető szerint nem véletlenül, utódja ugyanis a kampányban a munkatársak cseréjét helyezte kilátásba. Az új polgármestert meglepte, hogy üres irodák fogadták.

„Minden felhasználható pénzt előre elköltöttek” – Van város, ahol a régi képviselő-testület az utolsó munkanapján is bevitt egy ütést az új vezetésnek

A KDNP-s Szászfalvi László körzetében sorra dőlnek ki a csontvázak a szekrényből, de van példa arra is, hogy szívélyes viszonyban sikerült az átadás-átvétel – derült ki a Népszava körképéből.

Nem jött be Zánkán a telekelbirtokló csel

Visszakapta a zánkai önkormányzat azt a Balaton parti telkét, amit a szomszédos ingatlan gazdája megpróbált elbirtokolni. A telekre egyelőre nem léphetünk száraz lábbal, hisz az elbirtoklást tervező férfi kitermelte onnan a földet, így az ingatlant 30-40 centis víz borítja.

Jogi viták után visszatér a Balaton az önkormányzathoz

Az utolsó pillanatban a polgármesteri hivatalhoz kerülnek az önkormányzati lapok Pécsen

A megyei jogú város közgyűlésében októbertől nem lesz többsége a várost irányító ellenzéki erőknek. Az utolsó ülés döntése szerint az egyébként újrázó Péterffy Attila vezette városháza egyik osztálya lesz a lapok kiadója. A kormánypárt tiltakozik.

A bukott mosonmagyaróvári fideszes polgármester autóval, laptoppal és telefonnal távozik a posztról

Győrben pedig a szintén bukott Dézsi Csaba András még gyorsan elkölt 130 millió forint közpénzt két szoborra.

Főispánok, pletykák, aggódó jegyzők

Döntés nincs, de egy szakmai fórumon már szóba került, hogy a jegyzőket a kormányhivatalok alá rendeljék - állította lapunknak több jegyző. A szaktárca tagadja, hogy ilyen elhangzott volna.

Nem mindenki ugyanazt hallotta ki Navracsics Tibor beszédéből

Összefogott Baja a 11 évesen meggyilkolt Till Tamás családjának megsegítésére

A gyermeküket 24 éven át kereső szülők a nyáron tudták meg, fiuk földi maradványai kerültek elő egy ház alól. Időközben az édesanya súlyos beteg lett, megtakarított pénzük is elfogyott.

Budapest legjobb kerületét csinálnák a Hegyvidékből a kétfarkúak, lecserélik a fél városházát

Hivatalosan csak októbertől tehetnek közzé álláshirdetéseket az új vezetésű önkormányzatok, de a XII. kerületben, ahol az MKKP tarolt, már előre dolgoztak. 

Kovács Gergely, a XII. kerület októberben hivatalba lépő polgármestere

Elfogyott a finanszírozásra fordítható pénz, bezár a halmozottan sérült fiatalokat nevelő békéscsabai Napraforgó

Az intézmény október 4-ig kapott haladékot. A fenntartók szerint nyolc gondozott marad ellátás nélkül a megye több településéről.

Miskolcon összefog a város régi és új vezetése, hogy mielőbb újjáépüljön a leégett tetejű barlangfürdő

Veres Pál távozó és Tóth-Szántai József októbertől hivatalba lépő polgármester közösen próbálnak többletforrást szerezni. A tűz okát még vizsgálják, de az előzetes információk szerint spontán csaphattak fel a lángok. 

Kilépnek a Kiss László vezette koalícióból a Momentum óbudai képviselői

A kerületben zajló korrupciós ügyben való érintettség látszatát is el akarják kerülni.

Új lakóktól féltik Terézvárost az Airbnb és a jól fizető turisták mellett kampányoló szállásadók

A szeptemberi népszavazáson ugyan a szakmai szervezetek egyesületek nem szavaznak, de az indulatok összecsapását addig nem lehet megspórolni.

Letartóztatták Kiss Lászlót

Óbuda-Békásmegyer polgármestere elleni kényszerintézkedésről a Központi Nyomozó Főügyészség indítványára a Fővárosi Törvényszék döntött.

Zugló új polgármestere már megtalálta a revizort, nem tartja kizártnak, hogy a vizsgálatokat feljelentések követik

Rózsa András elmondta: kiválasztották azokat az önkormányzati szerződéseket és cégeket, amelyek a revizori vizsgálat fókuszában lesznek. A kerület jegyzője pedig máshol folytathatja.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang