A tervezett paksi bővítésért is felelős külgazdasági miniszter, Szijjártó Péter a minap Szocsiban azt nyilatkozta: „csak külső tényezők akadályozhatják meg”, hogy Paks 2 2030-ra elkészüljön. Eltekintve attól, hogy a bővítésről szóló magyar-orosz szerződés 2014 januári aláírásától máig a beruházás engedélyezésére alkalmas tervek sem készültek el (amiért aligha okolható bárki más a fővállalkozó-generálkivitelező orosz Rosatomon kívül), a Szijjártó által említett külső erőkből is egyre több van – olyannyira, hogy már az Orbán-kormány is reális lehetőségként számol a bővítési projekt elvetésével.
Ahogyan arról beszámoltunk: az osztrák illetékesek a magyar hatóságoknál sokkal komolyabban veszik a tervezett új atomerőmű telephelyének földrengésbiztonságával kapcsolatban felmerült kutatási aggályokat.
Itt a jelentés, Ausztria szerint törésvonalra épülne Paks2Ezekkel kapcsolatban Kádár Andrea, az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) elnöke egy éve azt nyilatkozta a Portfóliónak: „Nagyon régóta tudjuk, hogy van törésvonal, vető a paksi telephely területén. Az elmúlt 30 évben elég komoly műszaki, geológiai, geofizikai, szeizmológiai vizsgálatok is folytak ezen a területen, hogy megállapítsák, milyen ezeknek a tektonikai lemezeknek a mozgása. A telephely-engedélyezés idején készült egy komolyabb földtani kutatás, ami a legmodernebb módszerekkel vizsgálta azt, hogyan mozognak ezek a kőzetlemezek. A bányászati hatóság is részt vett az eljárásban szakhatóságként, kiértékelésre került a témakör, és a telephelyengedély a jogszabályi követelményeknek megfelelően 2017-ben jóváhagyásra került. Azóta olyan információról, új adatról, ami megváltoztatná az OAH véleményét ebben a kérdésben, nem tudok.”
A lapunk által megkérdezett geológus szakértők szerint ugyanakkor az OAH élére politikai kinevezettként került, biológus-vegyész végzettségű Kádárnak vagy a tudása, vagy az emlékezete hiányos. 2021-ben a Népszava is írt arról a Magyar Geofizika című lapban megjelent tanulmányról, amely megállapítja: „A kérdéses zónát az előkészítés időszakában nem vizsgálták meg megfelelően: anélkül adták ki a telephelyengedélyt, hogy egyértelműen tisztázták volna, kiér-e az említett vető a felszínig – miközben egy korábbi kutatás szerint a fölső rétegekben bizonyítottan van nyoma elmozdulásnak.” Vagyis van olyan új, 2017 után született szakmai publikáció, amelynek alapján a kiválasztott bővítési telephely megfelelősége az érvényes magyar szabályozás szerint is kétségbe vonható.
Szintén hatékony, külső akadályozó tényezőt jelenthetnek az ukrajnai agresszió nyomán Oroszországra kivetett szankciók. Bár Szijjártó szerint ezek a nukleáris energiát nem érintik, a helyzet nem ennyire egyszerű. A bővítési beruházást finanszírozó orosz Vnyesekonombank már márciusban szankciós tiltólistára került.
Az Orbán-kormány azóta sem oldotta fel azt a dilemmát, hogy ki fizeti most a paksi számlákat, fontos kérdés például, vannak-e a költségvetésnek évente százmilliárdjai egy legkorábban a jövő évtizedben termelni kezdő energetikai beruházásra, miközben az sem egyértelmű, miből fogunk fűteni idén télen.
Ugyancsak vonatkoznak a szankciók az orosz fővállalkozók által Európában abszolvált beruházások alvállalkozóira. Ez teszi érthetővé Szijjártó azon megjegyzését, hogy a német exportügynökség még nem hagyta jóvá az új paksi blokkok irányítástechnikájának kivitelét; vélhetően egy jó ideig nem is fogja jóváhagyni. Márpedig a jelenlegi kiélezett viszonyok között azt talán még az Orbán-kormány sem vállalná, hogy nyugati helyett orosz irányítórendszert szereltet az atomerőműbe, lehetővé téve, hogy az ország majdani áramellátásának esetlegesen a nagyobbik felét biztosító létesítményt (ahogyan egyébként Paks 1-et is) az oroszok bármikor Moszkvából is le tudják kapcsolni.
