A videójátékok világában feloldódnak a hagyományos női szerepek: láncinges köténnyel, késkarddal és sodrófa-bárddal tarolja le az előítéleteket Januško Klaudia kortárs képzőművész

Az elvárt, hagyományos női szerepeknek mutat görbe tükröt Januško Klaudia fiatal képzőművész, aki legújabb kiállításán a videójátékokat és a háziasszonyok világát hozza össze egy posztapokaliptikus közegben.

– A kiállítást úgy építettem fel, mintha az egy videójáték kezelőfelülete lenne, amiben kiválaszthatod a karakteredet, akit irányítani szeretnél, és választhatsz hozzá fegyvereket is – mondja Januško Klaudia, akinek a Művház kávézóban nyílt kiállítása.

A hely üvegablakán is egy videójátékot idéző, négyperces videó fut, melyen magát a művészt látjuk, amint fekete ruhában, egy romos, posztapokaliptikus tájon halad egy fegyverrel – konkrétan egy hosszú seprűvel –, miközben a kamera hátulról és felülről veszi őt, pontosan úgy, ahogy azt megszokhattuk a videójátékokban.

– Ezt a kameranézetet filmekben nem is szokták használni, de a játékokra nagyon jellemző, és olyan hatást kelt, hogy mi irányíthatjuk a karaktert. Ami azért érdekes, mert ha elfogadjuk azt, hogy a videójáték-készítők és a játékosok nagy része férfi, akkor felmerül a kérdés, hogy miért ilyen gyakoriak az olyan játékok, melyekben női főszereplők vannak – veti fel a művész.

A videót még márciusban és áprilisban forgatta Lengyelországban, amikor egy rezidenciaprogramon vett részt, a kisfilmben pedig régi, elhagyatott gyárépületekben, katonai objektumokban sétál, és olyan területeken, melyek a második világháború következtében váltak lakatlanná.

Másrészt a hagyományos nőábrázolást is kritizáltam vele – mondja a művész, aki a kies tájakon nemhiába sétál egy hosszú seprűvel „feltakarítva” a környezetet, amivel a nőkhöz társított, konvencionális szerepekre is rámutat.

– A nők, akik otthon vannak, főznek, mosnak, takarítanak, háziasszonyként élik a mindennapjaikat, mondhatni katonás rendben tartják a lakást. A videó alatt elhangzó szövegek is erre utalnak. Ezeket női bloggerektől kölcsönöztem, akik arról beszélnek, hogyan élik meg a nőiségüket, és ez miként kapcsolódik az állandó tisztaság fenntartásához – mondja a művész.

Az elveszett számítógép

– A szüleim Szerbiából a délszláv háború révén kialakult lehetetlen helyzet miatt költöztek Szegedre, édesapám ’94-ben érkezett, édesanyám ’96-ban. Szerbiában a szüleim földműveléssel foglalkoztak és piacra jártak, majd apukám Magyarországon mélyépítésen kezdett dolgozni, anyukám kezdetben kisboltban volt alkalmazott, majd lett saját boltja, aztán ’98-ban megszülettem én – mondja Klaudia.

Mivel a szüleinek csak letelepedési engedélye volt, nem tudtak magyar állampolgárságot kapni, annak ellenére, hogy magyar felmenőktől származnak. – Én csak szerb állampolgárságot kaptam, nem voltam magyar állampolgár. Tizennégy éves koromig kellett várni, amíg kettős állampolgárságom lehetett – meséli a művész, akit emiatt sok atrocitás ért kiskorában.

– Emlékszem, egyszer egy papír-írószer boltban voltam anyukámmal, ahol minden vásárlásért adtak egy tombolát, és amikor este visszamentünk a húzásra, akkor mondták, hogy azon kizárólag magyar állampolgárok vehetnek részt. Anyukám elkezdte húzni a kezemet, hogy menjünk haza, de én maradni akartam.

Amikor megkapta a kettős állampolgárságot, a szüleivel Algyőre költöztek, majd Szegedre járt általános iskolába, de itt is kinézték, mivel szerette az animéket, azaz a japán animációs filmeket és más szubkulturális témákat.

– Nem találtam a helyem az osztályban, emiatt nagyon sokat játszottam videójátékokkal, amelyekben sokkal biztonságosabban éreztem magam, és jobb jövőt is el tudtam képzelni magamnak, mint a való életben – meséli. Mivel sokat rajzolt anime- és videójáték-karaktereket, a szülei támogatták abban, hogy olyan iskolába menjen, ami kifejezetten rajz szakos, így vették fel a szegedi Tömörkény István Gimnáziumba, ahol rajzolást, festést és textilművességet tanult.

– Később, amikor felmentem Budapestre megnézni a nyílt napon a Képzőművészeti Egyetemet, elhatároztam, hogy nekem ide be kell jutnom, mert akkor már dolgoztam anyukám szegedi boltjában, és volt viszonyítási alapom, hogy tényleg megvalósítsam magam.

Karddal vajazni a szendvicset

Az egyetemen eleinte azt érezte, hogy ott az animéknek és más szubkultúráknak nincsen helye, mert azok a képzőművészettel nem összeegyeztethetők, vagyis ezek nem olyan témák, amelyek vászonra vihetők.

– A felvételire egy általános portfólióval készültem, a képzésen pedig eleinte feminista témákkal próbálkoztam, de a mesterem, Chilf Mária azt látta, hogy ez engem nem hoz lázba, és inkább azzal foglalkozzak, ami valóban megmozgat. Én akkor is folyamatosan videójátékoztam és animéket néztem, így feltettem magamnak a kérdést, hogy akkor most valóban azzal foglalkozhatok, ami érdekel? – mondja Klaudia.

Ekkor döntötte el, hogy elkészíti a videójátékok extravagáns fegyvereit idéző alkotásait, és egy lenyúzott, emberi bőrre hajazó szilikontestet, mellyel a játékokban felvehető kinézetekre, azaz skinekre utalt, a műveket pedig bemutatta az első kiállításán.

– Úgy vélem, ettől a tárlattól kerültem az emberek látómezejébe, és azóta követik a munkásságomat. Magyarországon nincsen másik olyan művész, aki hasonlóval foglalkozik, mint én – mondja, hozzátéve, lehet, hogy festőművész szakon végzett, mégsem érzi festőművésznek magát, mivel bármilyen anyagból képes alkotni, ha úgy adódik.

A témáit tovább is fejlesztette, a videójátékokban szereplő, idealizált nőalakokat párhuzamba állította a hagyományos női szerepekkel.

E gesztussal azt figurázta ki, amikor a videójátékokban a férfi játékosok azzal heccelik a nőket, hogy „menj a konyhába, és csinálj nekem egy szendvicset” (go to the kitchen, and make me a sandwich).

Kiállítótér mint műtő

A diploma megszerzése után számos helyen járt ösztöndíjjal: Párizsban, Lengyelországban, Sopotban és Izlandon is, e tájak és művészeti közegek szintén megihlették.

Több festményén is megjelentek a kies, zord tájak, amelyeken páncélba öltözött nők kémlelték a messzeséget, akárcsak Caspar David Friedrich férfialakja a Vándor a ködtenger felett című 1818-as festményén. Idén, az acb Galériában pedig egy olyan kiállítást rendezett, amelyen a látogató úgy érezhette magát, mintha egy fiktív múzeumba lépett volna, amelynek sötét falain a sodrófából készített fegyverek a nők lázadásának mementói lennének.

A művész legközelebb október 9-től állít ki a Kassák Múzeumban, a tárlat poszterén egy nőt látni láncfűrésszel a kezében. – A kiállítás a videójátékokban szereplő avatárokról fog szólni, amelyeket a játékos kedvére alakíthat, akárcsak a plasztikai sebész a női testet. Ezt a két témát fogom párhuzamba állítani; a tárlat úgy fog kinézni, mintha egy műtő lenne kék padlóval és függönyökkel, és kiadunk egy női magazinokra hajazó kiadványt is, amelyben a modellek a sodrófa-kardjaimmal fognak pózolni.