Hanem a Dezse-Zelenka Dóra! És a temérdek zokszó és szitokszó, amiben felsejlik számára az egykori főállású patrióta emberkedés mint közpénzcsecsen csüngő bőséges és háborítatlan megélhetés vége. Ilyenkor azért még mindig kinyílik az ember zsebében a szövegértelmező kéziszótár. Nem fáradtság, mert enélkül nem léphetni felsőbb osztályba.
Még mindig nem értik, mondanám, de eszembe jut az ún. nemzeti oldalból tizenhat-huszonhat éve zuhogó „ők-mi-zés”, amiből a NER-be átlagosan belecsömörlött rendszerváltónak pont annyira lehet elege, mint az arcátlan nyílt színi rablásból (megtalálta kösz-pénz-jellegét.) Maradjunk tehát annyiban, hogy nem ők, hanem konkrétan a kitartott Orbán-szekértolók és a vakhitű fideszesek nem értik. Bencsiktől Gajdicsig, és persze Bayerig, aki minden értelemben szabványos egypártember, csak az átlagosnál többet kurvaanyázik. Mindahányan szentül hisznek a tévedésben, miszerint ők a nemzeti oldal, következésképpen bárki is kormányoz (vagy csak él és mozog) rajtuk kívül az országban, az kizárólag nemzetellenes lehet (kivéve Szanyit, Thürmert, Fodort és Schiffert – ennek minden inkább komikus, mint tragikus következményével.)
Tömegpusztító ideológiai fegyverkezés
És máris itt volnánk a problémák eredőjénél. Az ismétlés kedvéért: a világban vannak baloldaliak, jobboldaliak, liberálisok, mérsékelt anarchisták és vallási dogmatikusok (és mindezek millió árnyalata), és nagy vonalakban mindegyik nézet szolgálhat a haza hasznára és az egyén boldogulására. Addig, hajszálpontosan addig, és nem tovább, ameddig az ideológia gyakorlása nem lóg bele egy másik emberbe vagy közösségbe. Metaforikusan, vagy akár szó szerint.
A 20. század minden létező bűnesetet bemutatott arról, nem volt se rest, se szégyenlős, hogy miként lehet egy ideológiából hegyes lándzsát és éles handzsárt fabrikálni, nemkülönben tömegmulasztó krematóriumot és lágert. Viszonylag jól látszik akkurátus karakterelemzés nélkül is, hogy bármely ideológiából lehet tömegpusztító fegyvert csinálni. Nota bene: az emberek lelki üdvének szolgálatára kifejlesztett vallási lelkesültség örvén sikerült a legkomolyabb ismert gyilkológépeket előállítani a középkori történelemben. A technológiai fejlődés és a jelentős túlnépesedés miatt később már egy induri-pinduri afrikai junta is képes volt milliókat eltenni láb alól a nemzetközi közvélemény jelentős jajdulása nélkül.
De hogy kerül a tömegpusztító ideológiai fegyverkezés patakvéres csizmája Dezse-Zelenka propagandista jövőtervezésének terített asztalára/betlijére?
Hát úgy, hogy ha valaki/bárki abba az alapos tévedésbe kerül folytatólagos Orbán Viktor-hallgatás, -nézés, -csodálás eszközével, hogy teszem azt a magyar nemzetet (vö. a nemzeti szaporulatot, a nemzeti közműveket, a nemzeti sportegyesületeket, a nemzeti rezsicsökkentést, a nemzeti tőkésosztályt, a nemzeti családtámogatást, et cetera) kizárólag Mária Országának örökös és kedvenc kormánya tudja csak megvédeni a gonosztól (márpedig gonosz mindig akad, csak rá kell mutatni 10–15 milliárdos nemzeti konzultációk, 160 milliárdos hazudós köztévé és sok száz milliárdos túlárazással finanszírozott törvénytelen Fidesz-hálózatépítés – et cetera – révén), akkor hajlamos azt is gondolni, hogy a patrióta kormányzás eltanácsolása a külföldi háttérhatalmat és hazai helytartóikat hozza helyzetbe. Vagyis: arat az önkény, ideje a nemzeti ellenállásnak. (De annyira azért még nem nagy a nemzethalál, hogy békemenet poroszkáljon a szellős Andrássyn.)
Mit adtak nekünk a Lendvay utcaiak?
Dohog-bohog, szitkozódik Dezse-Zelenka, és pedig imigyen. „Hogy egyébként nekem terveim voltak ebben az életben, ebben az országban”, és ezeket a lehetőségeket „a retkes mocskos kormány” mind elvette tőle. „Nem élhetsz olyan életet – mondja még –, amilyet akartál élni”, és emiatt mindenki felelős, aki arra szavazott, hogy őt és a hozzá hasonló, egyébként fejlődni akaró embereket teljesen ellehetetlenítették. „Eh, baszod alássan!”, dörmögné erre keresetlenül Szityu, a vámospércsi denevérember, aki ipari alpinistaként kereste a kenyerét idehaza, de csak Skóciában találta meg. „A te pártod és kormányod mást se csinált tizenhat éven keresztül, minthogy szisztematikusan felszámolta azt az életet, amit milliók akartak élni, és az egyébként fejlődni akaró embereket teljesen ellehetetlenítette.”
Hárommilliós fizetéssel, jutalommal, bérelt autóval, lakhatási támogatással tartotta el a győri önkormányzat a Fidesz propagandistáit a NER idejénMilliárdok nélkül csak vergődnek a Fidesz propagandistái, van, aki felszívódott, Deák Dániel most már mindent bevall, más szépírásból akar élniMielőtt azonban botor módon egyenlőségjel kerülne a két minőség közé, vesztegessünk pár mondatot a nemzeti együttműködésnek füllentett rendszer természetrajzára. Egyszersmind arra: hol romlottak el a dolgok, hol kapott gellert a 2010-ben feltárult történelmi lehetőség, hogy a (2026. áprilisig) egyetlen valódi kétharmados felhatalmazásból csodát alkossanak. Az elején romlott el, koncepcionálisan 2011-ben. Az egypárti alkotmányozással, amikor Orbánék „békét, szabadságot és egyetértést” kívántak a nemzetnek 1848 mintájára, de annyira azért nem bíztak a nemzetükben (baloldal, mint a Himnuszban a balsors), hogy választást hagyjon neki. Ezért rögvest megváltoztatta a választási (és minden más akadékoskodó) törvényt másfél évtizeden át, ami a hatalmát veszélyeztette. Nem engedhette vissza a kommunistákat (ez a nagybeteg látomás csak egy fárasztó duma, amit pszichiáter tud hatékonyan kezelni), ezért elloptak minden pénzt a nemzeti tőkésosztály megerősítésére (amit korrupciónak hívtunk, a Fidesz politikájának a lényege volt). Minden más ebből a szánalmas, agyament delíriumból következett. A haveri nepotizmus (Mészáros, Tiborcz, Jellinek, Balásy, Rogán és tsai.-k) a demokratikus intézményrendszer szétrugdosása (Polt, Novák, Sulyok, Patyi, Karas, Koltay és tsai.-k) és a közpénzmágnes fennhéjázás (közvélemény-kutatásra 65 ezer millió forint nyolc év alatt, Orbán-videókra 4000 millió forint négy év alatt, et cetera – szándékosan nem milliárdot írtam, így plasztikusabb, bár továbbra is felfoghatatlan.)

És mit adott nekünk cserébe a négy utolsó Orbán-kormány? Megvédett minket Brüsszeltől, ami sosem akart ellenünk vonulni, ellenben ezermilliárdokkal támogatta volna a magyar embereket az őket egyébként megillető forrásokból; megvédett minket az ukránoktól, akik a Szovjetunió szétesése óta sosem akartak fizikailag bántalmazni bennünket, ellenben megakadályozták az orosz-magyar határ létrejöttét; megvédett minket a melegektől, akik kevésbé ádáz ketrecharcosok a Fradi-ultrákhoz képest; és megvédett bennünket a magyarok pénzének Ukrajnába szállításától, amit senki, soha nem akart odavinni; és megvédett minket az illegális bevándorlóktól is, akik még véletlenül sem jöttek Magyarország felé, csak amíg az oroszbarát baráti szerb Vucic-kabinet nem tolta őket át hozzánk a déli határkerítésen. Hát ennyit adtak. Csupa hasznos, cserébe roppant drága dolgot, amit mi, magyarok fizettünk. Ahogy mi, magyarok fizettük az idült propagandisták jólétét is, az összes nagy bevásárlásukat, családtervezésüket és hárommilliós befuccsolt NKA-esszékötetüket, és az utazásaikat egészen a tavaszi washingtoni kiruccanásig, amikor 114 ingyenélő (köztük megannyi DPK-influenszer) költötte el 262,5 millió forintunkat röpke néhány óra alatt. Hogy Orbán útjairól ne is beszéljünk, amikor 39 utazás során csak a VIP-várókban elfogyott 37 millió forint. És akkor hol van még Szijjártó, minden idők legjobb magyar külügyminisztere, aki biztosan minden 21. századi világrekordot megdöntött a levegőben töltött idő tekintetében.
„Mi fizettük. Ti meg megfizettek” – mormogná erre Szityu, a vámospércsi denevérember, és milyen igaza volna.
Bayer Zsolt azt mondta a nem teljesült (és témájában orbitális kamu) NKA-s pályázataival kapcsolatban (Molnár Áronnak ismét nagy ölelés): azt kívánja, hogy mindenki pont annyi „kárt” okozzon a magyar államnak, amennyit ő okozott. Orbán azt hitte, használ, Bayer azt, hogy ennyi belefér. Ennyi év propagandába-fordulás után mi más is lehetne a végeredmény, mint totális valóságvesztés, és brutális bukta. És lövésük sincs, miért küldték el őket 3,4 millióan igen határozottan a zivatarosba áprilisban. Ha már itt tartunk, gyorsan elárulom: elküldték volna hamarabb is (mindig is többen voltak a NER-t elutasítók, mint a támogatók), csak 1. most először tudott összeadódni minden protestszavazat egyetlen párt mögött, 2. és most először volt esélyes a választás, tehát el is ment a választók 80 százaléka. És hogy mit mondtak, az elég világos. És még mindig örülnek. Ha Krasznahorkaira hallgatnak, mert érdemes ebben is, akkor ez a megváltásöröm még sokáig elkíséri őket.
Bort, búzát, békességet, és ellenzékben tanulható türelmet!
Tizenhat év alatt szenvtelen társadalommérnöki, negatívkampány-spindoktori munkával szisztematikusan szívta el a levegőt az Orbán-kormány minden valamire való, de kisebbségben lévő ellenzéki csoportosulás elől. Kell-e mondanom, hogy ezzel milliók nem élhették azt az életet (politikafüggetlenül, békében, normálisan), mint amit szerettek volna.
Embereket, munkahelyeket, cégeket tettek tönkre, rendszabályoztak meg, és mindezt a „ne bajlódjanak a Pride megszervezésével”, a nix ugribugri és a nemzeti ünnepi poloskázás bugris stílusában. No meg a magyar katonák fejbe lövését gyerekeknek is közvetítő videókkal, a melegeket és pedofilokat összemosó törvényekkel, a fideszes civileket 15 milliókkal kitömő hűtlen kezelésekkel, az isten pénzét is elégetve tették másfél évtizeden át. És mindeközben a képmutatás csimborasszóit járták be Szájertől Balogon át Novákig és Kövérig. Hallgattak sűrűn, amikor az államilag támogatott fideszes karaktergyilkosságok családokat tettek tönkre és sodortak veszélybe. (Ez Dezse Balázs figyelmébe, aki független médiát vádol, amiért a kommentfalakat ellepte az ellenük irányuló gyűlölet: ez nagyon-nagyon helytelen, és nincs de. Illetve annyi mégis, hogy tetszettek volna választást nyerni, vagy még inkább: tetszettek volna a rendszerüket nem ellenségeskedésre és háborúskodásra építeni.)
Ez fordult meg gyökeresen. Annyi a különbség, hogy a függetlenséget áhító intézményeket mostantól mindannyiunk szerencséjére nem pártemberek foglalják el, és a patriótákat senki sem nix ugribugrizza.
A vezetőszár végén sem politikai menekültek, hanem súlyos bűnökkel vádolt jómadarak vonulnak. Egyre hosszabb, egyre tömöttebb sorokban, sokak jogos igényét, de leginkább az igazságszolgáltatás fellélegzését mutatva. És még valami a Dezse-család figyelmébe: az Orbán-kormány családtámogatási rendszerének „megszűnése” miatti riadalom fölösleges, az ugyanis lényegében csak illúzió volt. Nem támogatás az, amit megkapsz háromszázalékos hitelként vagy babaváróként, de mind egy szálig elviszi az orbáni hadakozás miatt egekbe csapó infláció és adósságszolgálati felár. Ez, és sok minden más kristálytisztán látható volt eddig is a magyar rögvalóság talaján állva. Bort és búzát kívánok hozzá, nem különben békességet, és sok-sok ellenzékben tanulható türelmet.

