Mindezek mögött persze ott áll a levitézlett kormányfő, aki egy nagyon fontos dologban tévedett legott, amikor magára vállalta az első számú felelősséget a választási vereségéért (mondta ezt mintha-bátor, mintha-korrekt, mintha-szálfaegyenes kiállással.) Ennek tudniillik nem sok jelentősége van az ügy érdemisége, vagyis a bűnök és a bűnösök megnevezése szempontjából. Orbán gesztusának a Fidesz jövőjére nézve van jelentősége, de az meg ugye hova számít most. A kutyát nem érdekli, hogy az elnök miként számol el jobb létre szenderülő szervezete előtt a kampánynak / kormányzásnak nevezett frontális karambollal. Nem a kiútviszonyoknak megfelelő sebességválasztás. Nem az idők járásának megfelelő kormánymozdulat. Valóságot figyelmen kívül hagyó úrvezető-habitus. Esetleg vezetésre alkalmatlan általános állapot. Vagy „all in”.
Tévedések végjátéka
De bár csupán a Fidesz és a KDNP bánta volna! Ám egy komplett ország tekeredett föl a szégyenfára (vö.: pellengér) az alkalmatlan kormányzásuk miatt, így tehát az országnak tartoznak elszámolással. És felelősséggel. A bűnök sora persze hosszú, számos riportban, interjúban és publicisztikában taglaltuk magunk is. A legfontosabb talán ekként fogalmazható meg: erőszakos országeltérítés a kizárólagos hatalomra törekvés válogatott (vagy inkább válogatás nélkül bevetett), egyúttal mind egy szálig alkotmányellenes eszközeivel. Úgy ítélték meg 2010-ben (teljesen félreértve a helyzetet, és ez által egy hasonlóan méltatlan politikát előidézve), hogy nemzeti egyetértés van mögöttük a tekintetben, hogy bármit megtegyenek. De ez súlyos tévedés. Nemzeti egyetértés abban volt, hogy meg kell haladni a (Fidesz által is bőven fűtött) alaptalan ígérgetésekre és a (Fidesz által is gazdagon táplált, vö. szociális népszavazás) szenvtelen parasztvakításokra alapított kormányzást. Vagyis azt a rettenetet, hogy bárminő közjó mégoly áldozatos szolgálata is csak akkor lehetséges, ha elég sokan szavaznak ránk, tehát előbb kell a sok szavazat, utóbb jön bárminő közjó. Nem. De nem ám. Előbb érkezzen a tiszta kezű, szakszerű, egyenes, őszinte kormányzás, és ezt esetleg (siker esetén) honorálhatja kormányzáshoz elegendő szavazat.
A másik NER-förtelem az, hogy olyan magas fokra fejlesztették a (kétségkívül mélyen gyökerező és kiirthatatlannak tűnő) magyar nemzeti nepotizmust, hogy a móriczi hősök bármelyike sírva fakadt volna örömében a fideszes vircsaft láttán.
Jóformán minden odaítélt kincstári forint mellé ravasz fideszes mosolyt állítottak, Virág elvtárs legdermesztőbb hangszínén érzékeltetve, hogy ezért a támogatásért bizony elvárunk valamit. Polgármesterek, civil szervezeti képviselők, cégvezetők kerültek a penetráns poliptempó ölelésébe évekre. És egy idő után minden így dőlt el. Nem az érdem, hanem a hívő lojalitás emelt föl entitásokat. A Fidesz egy idő után elhitte a saját lehetetlen őröltségét is, miszerint Isten felkent kormányaként csak ő vezetheti Mária Országát új aranykorra, és ez aggasztó. Innen már csak egy lépés az, hogy ha mi vagyunk a jók, akkor nem engedhetjük magunknak azt a luxust, hogy a rosszak kaparintsák meg a hatalmat. Egy lenge paraszthajszálra voltak az elharapódzó szürreális szuverenitásvédelem után az orosz mintájú ügynöktörvénytől, és annak minden következményétől. A választási törvény minden kimódolt változtatása, az államháztartási javak semmirekellő civil szervezetekhez csatornázása, a hatóságok megszállása elvtelen csinovnyikokkal: mind-mind egy ősbűn, és egy lépés a nyílt autokrácia felé. Hova máshova. Orbán megmondta, hiba volt nem komolyan venni a Tisza Párt kétharmados fenyegetését, mert oly módon nyúlhattak volna a jogszabályokhoz, hogy a győztes ne nyerhesse agyon magát. Sajátcsapda-helyzet.
A fideszesek nem szokták érteni, de ők nem a patrióta szuverenitást igenelték életükkel és vérükkel, hanem azt, hogy: a hatóságok ugráljanak rendes magyar civil emberek torkán-mellkasán, az állam telerondítsa az országot háborús propagandával, Mészárosnak legyen 1600 milliárdja („csak” négyszerese szabadult fel a minap Brüsszelben), és Tóth Gabi meg Dopeman kampányszereplését milliókkal, Mága muzsikus lopakodó agitációját százmilliókkal dobják meg. Hol lett volna a határ, amire nemet mondtak volna? És most nyilván (nagyon helyesen) elvárják, hogy a Tisza ne legyen NER 2.0, és ne tegye meg velük azt, amit ők megtettek az országgal. De akkor hogy fér az arcukra a rákosizás meg a diktátorozás? Ehhez a válaszhoz is sok társadalomtudós kerestetik.Egyébként pedig
most már nem a Fidesz egyben tartása a tét, hanem hogy mit kezdenek a polgári Magyarország szép ideájával mindazok a százezrek, akik jobban utálták Gyurcsányt, Sorost, az Illegális Migráns Képzetét és az Átoperált Kisóvodás Szobrát a féktelen lopásnál, a pöffeszkedő urizálásánál és a rém kínos arcok tucatjainál.
(Tényleg Pócs vagy Kósa vagy Kocsis vagy Menczer jelent meg legszebb álmaikban, ha egy rendes és becsületes és rokonszenves keresztény emberre gondoltak erősen?) Az óriásplakátra és a kollektív tudatra ragasztott plakátmumusok elillantak, maradt hát utánuk a fideszes lopás és a fideszes pöffeszkedés. És ne tévedjünk: mindért Orbán a felelős. Nem tudta vagy nem akarta levezényelni a nagy patrióta kullancsvadászatot, mert már 1. késő volt, 2. a családjáról is igazat kellett volna mondania. Most pedig: ha a teljhatalmat elbírta zokszó nélkül, bírja el az elvesztését is ugyanígy, a nyomában járó pusztulás egyetemleges jóvátételével.
Jelentések könyve
A szavak jelentését tekergetni fölösleges tovább. Magyar Péter és a többi „kiugró hős” árulása mostantól végre jelenthet észhez térést vagy jobb belátásra jutást, bármit is mondanak egykori szövetségesei erősen habzó szájjal. (Sokszor próbáltuk megtippelni az elmúlt években, hogy vajon mi lesz a nyilvánvalóan galád és menthetetlen bűncselekmény, ami menten eltántorítja a fideszes szavazók tömegeit a Fideszre szavazástól tömegesen, de nem láttunk bele a pokol bugyraiba olyan mélyen, hogy ezt eredményesen megtippelhettük volna. Úgy tűnt, véreskezű drogdílerekkel és pedofil stricikkel is simán üzleteltek volna egy csepp „olcsó orosz olajért és gázért”, és a Szent Rezsicsökkentésért. A háborús bűnös Putyin mentegetését például legalább akkora skandalumnak gondoltuk így utólag, mint a Fidesz-fülbevalós államnő pedofilsegédnek adott kegyelmét, mégis az utóbbi rúgta gyomorszájon a hatalmat, nagyon helyesen.)
Ha a NER bűn (sokasodnak az érvek, tisztul a definíció), akkor a leleplezői és a megbuktatói nem diverzánsok vagy kollaboránsok, hanem jó útra tért vagy egyenesen jótét lelkek.
A NER megbuktatásáig, de ez sem biankó erkölcsi passzus az idők végéig. A Tisza kormányfőjét és kormányát az azóta maga mögött hagyott percek, döntések, gesztusok és elbeszélések minősítik. Nap nap után. De nincs ez máshogy a közemberek esetében sem. Addig a másodpercig kiváló és értékes személyiség valaki, ameddig nem áll a rossz oldalra egy váratlan vagy megfontolt pillanatban (közterületet rongálva baromarcú futballhuligánként, adóellenőrt vesztegetve, polgárokat poloskázva, liberálisokat diplomás kommunistázva, és egyáltalán: a nemzet jelentős részét a Himnusz balsorsához hasonlítva.) Jelentős distinkciói: mindenkinek joga van ahhoz a véleményéhez nagy nyilvánosság előtt is akár, hogy a balosok rendre a balsorsot hozzák az országra. Ennél jóval borzasztóbb véleményeket kifejező és ennél lényegesen nagyobb idiótákat is ügyesen elhordoz a hátán a Föld. Még akár szélsőjobboldali nemzetvezetők is lehetnek, ahogy nemsokára Franciaországban vagy Nagy-Britanniában előállhat ez a kellemetlen helyzet. És hát az Egyesült Államok is bebizonyította, hogy simán meghekkelheti hülyeállónak ítélt demokráciáját egy erkölcs nélküli keresztényfasiszta pancser.
Hiába is mondanánk persze mindezt az ellenzéki Fidesz-frakcióba szuszakolt ketrecharcosoknak, akik láthatóan továbbra sem veszik le a Finkelstein gyártmányú virtuális szemüveget, és ragaszkodnak a rendszerük ártatlanságához (ez a dolguk, és ezért válnak idegessé-nevetségessé rendre). Ezzel együtt kénytelenek együtt élni a nagy Matolcsy-sejtéssel (egy mégoly patrióta szívvel működtetett fúrógép is gondot okozhat, ha a fúrás helye a jegybank), és a Mészáros-paradoxonnal (Orbán összes barátsága és a Jóisten minden szerencséje sem ér föl a Rose d’Or lágy köbgyökéhez.) Valószínű mindazonáltal, hogy az elszabadult NER túlnőtt a néhai rendszerváltó fideszeseken, és még a névadóján, Orbán Viktoron is. Ő nem hitte, és talán még mindig nem tudja, mivé romlasztotta Magyarországot. De kutya kötelessége lesz odaállni a bíróság elé, hogy kiderüljön, ártatlansága miatt a fal adja-e a másikat a vádlóknak (ahogy kackiásan előre vetítette), vagy csak ő adja az ártatlant: számos vádpontban.
