A Tisza Párt szavazóinak többsége még mindig eufóriában van az elsöprő választási sikertől, az Orbán-éra lezárulásától, az új kormány megalakulásától. A hivatalba lépett kabinet tevékenységében egyelőre csak azt látják, hogy elkezdődött, mások kezében a pálca, ami már önmagában felszabadító érzés. Lengessék csak, lengessék kedvükre! A fideszes ellenzék meg persze türelmetlen. Ők nem vesztegetik az időt, támadásaikat arra összpontosítják, hogy Magyar Péter és csapata még mindig kampánymódban van, nem kormányoz. Talán azért, mert nem is képes rá. Telnek az értékes napok, és sehol egy törvénytervezet, áll a parlament, alig van felelős, érdemi döntés. Mi lesz így az országgal?! Influenszermozival, botrányok gerjesztésével nem lehet kezelni az égető, sürgős megoldásra váró problémákat. Hiába, ellenzékben valahogy mindig elkezd erősen buzogni az ország sorsa iránt érzett felelősség.
Érdemes-e értékelni egy új kormány első hetét? Meghirdetett programjához viszonyítva semmiképp. A kezdeti intézkedések, csapásirányok, a kommunikációs stílus mégis jelezhet valamit abból, merre indult a hajó, mennyire sodródik, mennyire tartják biztos kézben. Ezek persze csak benyomások, mégis jobb máris a pályára szegezni a figyelmet. Főleg, ha valamilyen szinten részesei is szeretnénk lenni az eredmény alakulásának. Elvégre már a meccs első fél percében lehet gólt rúgni. Meg kapni is.
Ígéretek és valóság
A vizsgálódáshoz nem árt egy összehasonlítási alap. Ezért érdemes röviden áttekinteni, hogyan kezdte ténykedését a kétharmados többségét fülkeforradalomnak minősítő, szintén rendszerváltást hirdető Orbán-kormány 2010-ben. Április 25-én ért véget a kétfordulós választás, és a Fidesz egy hónap múlva, május 25-én nyújtotta be vitára kormányprogramját. Ebben új társadalmi szerződésen alapuló alkotmányozást hirdetett. További szép ígéretek fogalmazódnak meg a gazdaság rendbetételéről, a közbiztonság helyreállításáról, az egészségügy megmentéséről, a szociális biztonság megteremtéséről, a demokratikus normákról.
Kiemelt hangsúlyt kap a küzdelem a korrupcióval, amely főleg a Gyurcsány-időszak alatt teremtett bizalmatlanságot az állammal szemben. Ezért „a magyar emberek jövője az elszámoltatás nélkül nem lehet sikeres”.
Felmerül a gyanú, hogy a leváltott kormány egyfajta bűnszövetkezetként fosztogatta az országot, ezt ki kell vizsgálni, a felelősök súlyos büntetést érdemelnek. Tíz év alatt egymillió új munkahely, a kis- és középvállalkozások védelme, keleti nyitás (döntően Oroszország, Kína, India felé) a gazdasági kapcsolatokban; a kórházi ágyak számának növelése, a mentők 15 perc alatt érkezzenek a helyszínre, a várólisták hosszának felére csökkentése; családtámogatás, az otthonteremtés feltételeinek biztosítása; esélynövelő iskolarendszer; a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzése, a magánnyugdíjpénztári megtakarítások védelme… Az akkori ellenzék aggodalma: kevés a konkrétum, még sok a homály.
A programot természetesen elfogadják, és május 29-én (szombaton) megalakul a kormány, amit ünnepi nagygyűlés követ a Kossuth téren.Lássuk ezután, mi történt a regnálás első hetében. Kinevezték az államtitkárokat, leváltották a vezérkari főnököt. Intézkedéseket kellett hozni az árvízhelyzet kezelésére. Nagy vitát kiváltó törvény született a nemzeti összetartozást jelképező Trianon-emléknapról. Bizottság vizsgálta a 2006-os rendőri fellépést. A Fidesz kötcsei piknikén hangsúlyozta a keresztény polgári nemzeti értékek, kultúra fontosságát. Végül a csődközeli gazdasági helyzet kezelésére Orbán Viktor akciótervet terjesztett elő. Ebben többek között exponálta az egykulcsos, 16%-os szja-t, az egyenes ági rokonok közötti adó- és illetékmentes öröklést, tíz kis céges adó eltörlését, a bankadó bevezetését, a devizaalapú jelzálog-hitelezés megszüntetését, a kilakoltatási moratórium meghosszabbítását. Az adminisztrációs processzusok mellett tehát egy szimbolikus tartalmú törvény született a keresztény-nemzeti ideológia hangsúlyozásával. Az akcióterv jelentősége tagadhatatlan, de a válságos gazdasági helyzet kényszerítette ki a kormányzás kezdetén.
Céltudatos tettrekészség
Nincs ok tehát sürgetni a jelenlegi kabinetet. Nagyjából a megszokott mederben és tempóban rugaszkodott el. Megtette szép ígéreteit munkájával, céljaival kapcsolatban. Nekilátott az államtitkárok kinevezésének, vezérkari főnököt váltott. Megszüntette a rendeleti kormányzást. Határozott végkielégítések visszatartásáról. Felvette a kapcsolatot az Európai Bizottsággal, az ukrán kormánnyal, egyeztetéseket kezdett az EU-s pénzek utalásáról, a magyar–ukrán kapcsolatok rendezéséről, tárgyalt Varsóban a lengyel vezetéssel a V4 megújítását szorgalmazva. Felállított öt parlamenti vizsgálóbizottságot a kegyelmi döntésekkel, a gyermekvédelem rendszerszintű válságával, végrehajtási visszaélésekkel, az MNB működésével, valamint a spontán privatizáció és a közvagyon elvesztésével kapcsolatos ügyek feltárására. Foglalkozott az azbesztszennyezéssel, Vitézy Dávid a helyszínen vizsgálta egy vasúti baleset okait. Rendelkezett az idei szolidaritási hozzájárulás befizetéséről. És benyújtotta első alkotmánymódosító javaslatait a nyolc évre korlátozott miniszterelnöki mandátum, a közérdekű vagyonkezelő alapítványok rendszerének lebontása, a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése érdekében.
A felsorolás a 2010-esnél egyértelműen nagyobb és sokrétűbb kormányzati aktivitást jelez az első héten. Ezt azonban a kommunikációban háttérbe szorították közjogi konfliktusok, kibukó csontvázak, botrányok (például az NKA-pénzek, a kegyelmi ügy dokumentumai, luxizás).
Érthető, ha a Magyar-kormány minél hamarabb meg akar szabadulni a tevékenységét az ellenzék érdekében hátráltatni képes közjogi méltóságoktól, köztük a köztársasági elnöktől. A Fidesznek annak idején nem volt ilyen problémája, hiszen Sólyom László mandátuma éppen lejárt, a testületek, hatóságok pedig egészében pártsemlegesek voltak. Mégis úgy gondolom, ezek a kérdések túl lettek lihegve. A közvélemény már bizonyos benne, hogy a miniszterelnök határozott lépésekre készül a legmagasabb szintű személycserék és az elszámoltatás terén, fölösleges erről naponta győzködni. Az érintetteket felszólította határidővel a lemondásra, jelezte, ha ez nem történik meg, alkotmánymódosításokkal mozdíthatja el őket. A visszaélésekkel kapcsolatos vizsgálóbizottságok felálltak. Pont. Nem kell több deklarálás, szócsata.
Meggyőződésem, hogy az új kabinet támogatóinak többsége számára az elszámoltatásoknál, leleplezéseknél (történjenek persze meg!) fontosabb egy friss, szabad, demokratikus, a társadalom felé nyitott kormányzati szellem és stílus jelzése. Ebből a szempontból egészében imponáló volt a miniszterelnöki beszéd, több miniszteri meghallgatás és a sajtótájékoztatók hangütése.
Ha szigorúan a kormányzati lépéseket, intézkedéseket nézzük, követik a korábban meghirdetett prioritásokat, és időben reagálnak napi problémákra.
Jelentős eredmény a külpolitikai irányvonal határozott átrajzolása, hogy elindult az uniós pénzek visszaszerzésének folyamata, és a kapcsolatok rendezése Ukrajnával. A kommunikációnak erre a következetességre, céltudatos tettrekészségre kéne helyeznie a hangsúlyt. Követhetővé, átélhetővé téve magát a kormányzást a polgárok számára. Beavatni őket a háttérben húzódó összefüggésekbe, véleménynyilvánításra, javaslatokra ösztönözni őket.
De hol a társadalmi egyeztetés?
Aggasztó mozzanatok folyamatosan lesznek, már most is vannak. Nem világos például, hova fut ki az önkormányzatok kötelezése a szolidaritási hozzájárulás befizetésére. A haladékokkal együtt hogyan befolyásolja majd az egyeztetéseket egy új rendszer kialakításáról? Eredményezhet-e a fővárosban átmeneti szövetséget a fideszes és tiszás frakció között? Kérdéseket vethetnek fel a „taktikai” alkotmánymódosítások is. Nem okoznak-e később zavart a valódi alkotmányozási folyamatban? A miniszterelnöki mandátum korlátozásának megítélése amúgy sem egyértelmű, furcsa hatalmi átalakulásokat, feszültségeket gerjeszthet(het!) a pártokban.
Ám ami engem egyelőre komolyabban aggaszt (erősödő szívdobogás nélkül), hogy semmilyen területen, témában nem érkezett még hír érdemi, társadalmi szintű egyeztetések kezdetéről.
(Tarr Zoltán zavaros kapcsolatba lépése a Magyar Művészeti Akadémiával aligha tekinthető ilyennek.) Miközben szervezetek, csoportok toporognak kidolgozott javaslatokkal a kapuban, hívó szóra várva. Van még idő, de lassan lépni kéne, mert a Tisza-kormányzás sajátos formájának kialakítása, progresszivitása, sikere nem kis részben az aktív, partneri szintű társadalmi támogatáson, kontrollon múlik majd.
