Kórházbezárások, várólisták, reformok – Évi plusz 500 milliárd forint nagyon sok pénz, de a magyar egészségügyben nagyon gyorsan el is fog fogyni

Bár a szakemberek lelkesednek a kormány bevállalós egészségügyi programjáért, de az igazi bátorság próba még hátra van – ez tűnt ki a Szike Népszava egészségpolitikai podcastjának új epziódjában. Weltner János sebészfőorvossal, Spányik András orvos, pszichoterapeutával, és Kovácsy Zsombor egészségügyi jogásszal arról beszéltünk, mi az, ami száz nap alatt valóban elvégezhető – és mi az, amihez idő, de leginkább szemléletváltás kell.

Önálló egészségügyi minisztériumot, az intézményrendszer teljes átalakítását, évi 500 milliárd forintos többletforrást, féléven belül radikálisan rövidülő várólistákat, új betegútmenedzsmentet, transzparens minőségellenőrzést, azaz rendszerváltást ígér a Tisza-kormány az egészségügyben. Az első 100 napra tett vállalások része a jogi és intézményi keretek átalakítása, valamint, hogy növelik a folyamatok átláthatóságát beindítják a beteg-visszajelzési rendszert.

Az adásban megszólaló szakértők arról beszéltek: a valódi próba nem az első száz napban megvalósuló intézkedések száma lesz, hanem az, hogy elindulnak-e azok a folyamatok, amelyek hosszú távon átalakíthatják az egész rendszert.

 – fogalmazott Kovácsy Zsombor, aki szerint a betegutak újraszervezése, a minőségbiztosítás új szemlélete vagy az alapellátás megerősítése olyan feladat, amely „évekig fog tartani”.

Az adás vendégei ugyanakkor egyetértettek abban, hogy vannak úgynevezett „alacsonyan csüngő gyümölcsök”, vagyis gyorsan érzékelhető intézkedések. Ilyennek tartják például az egészségügyi dolgozók nyilatkozási korlátozásának lazítását, a beléptető kamerák leszerelését vagy akár azt is, hogy minden kórházban legyen vécépapír és szappan. – Ezekkel gyorsan lehet a közhangulatot javítani – hangzott el a beszélgetésben.

A valódi nehézséget azonban továbbra is a strukturális problémák jelentik. A résztvevők szerint a magyar egészségügy egyik legnagyobb gondja, hogy a szakrendeléseken és diagnosztikában nemcsak a műtéti várólisták hosszúak, hanem sokszor már az első időpont megszerzése is hónapokba telik. „Most már néha azért állnak sorba, hogy egy előjegyzésre majd utána bemehessenek” – fogalmazott Weltner János, aki azt is hozzátette: az állami ellátórendszer finanszírozási plafonját egyszerűen „kinőtte” az ellátásra szoruló betegek mennyisége.

A szakértők szerint az évi plusz 500 milliárd forintos többletforrás önmagában nem jelent rendszerszintű fordulatot.

– mondta Kovácsy Zsombor. Szerinte csak a gyógyszertámogatási elmaradások rendezése és a teljesítményalapú ösztönzők beépítése az orvosi bérrendszerbe felemésztheti az összeg jelentős részét.

Az adásban arról is sok szó esett, lehet-e végre nyíltan beszélni azokról a kérdésekről, amelyeket az elmúlt években politikai tabu övezett. Ilyen a kórházrendszer racionalizálása, a magánegészségügy szerepe vagy a több biztosítós modell kérdése.

Spányik András orvos, pszichoterapeuta szerint a magyar politika „fekete-fehér logikája” rendre ellehetetleníti az érdemi vitákat. – Ha egyáltalán felmerül valakiben a kórházbezárás vagy a több biztosítós modell, akkor rögtön jön, hogy Gyurcsány, SZDSZ, véged van – fogalmazott. Szerinte azonban

A Tisza-program egyszerre beszél regionális központokról, hatékonyabb betegutakról és arról, hogy nem zárnak be kórházakat, miközben a két állítás egyidejűleg nem teljesíthető. Mert ha racionalizálja a kormány a rendszert, akkor az megúszhatatlan intézmény bezárás nélkül. Weltner János erre megkérdezte: emlékeznek a beszélgetőtársak arra, hogy mit jelentett a második világháborúban az a kifejezés, hogy rövidítjük az arcvonalat? – Ha kevés az ágyú, kevés az ember, kevés a tábornok, akkor egy rövidebb arcvonalat kell kialakítani, hogy az még működni tudjon.

Spányik András korábbi sürgőségi orvosi tapasztalatait felidézve arról beszélt milyen problémákat okoz a széttagolt betegút-rendszer. Például amikor az Uzsoki sürgősségi osztályán dolgozott, oda gyakran kerültek olyan szívinfarktusos betegek, akikről csak helyben derült ki, hogy sürgős koszorúér-tágításra lenne szükségük. Mivel az intézményben nem állt rendelkezésre ilyen beavatkozásra alkalmas háttér, a beteget újabb vizsgálatok után tovább kellett szállítani egy másik centrumba, például a Városmajorba vagy a Honvédkórházba. Ez nemcsak időveszteséget jelentett, hanem plusz kockázatot és jelentős erőforrás-pazarlást is, hiszen újabb, magas szintű mentőegységet kellett bevonni az átszállításba.

Az egészségügyben nem pusztán pénz- vagy infrastruktúrahiányról van szó, hanem bizalmi válságról is. A szakdolgozók és orvosok megtartásában legalább annyira fontos a kiszámítható, partneri működés és az átlátható vezetés, mint a bérek.

– mondta Spányik András, aki saját kutatásaira hivatkozva arról beszélt: sokszor még a fizetésnél is fontosabb, hogy a dolgozók értsék, miért születnek bizonyos döntések, és legyen beleszólásuk a működésbe.

A podcastban többször előkerült az is, hogy a társadalomnak is változnia kellene. Kovácsy Zsombor szerint tarthatatlan az a gyakorlat, hogy a betegek kapcsolatokkal próbálnak előrébb jutni az ellátásban. – Az a magyar családfenntartó ideáltípusa, aki elintéz dolgokat – fogalmazott. Szerinte valódi transzparencia és nyilvános minőségi adatok nélkül ezen sem lehet változtatni.

A szakértők egyetértettek abban is, hogy a Tisza előtt nem egyszerűen egészségügyi reform, hanem politikai kultúraváltás áll. A következő hónapokban az dőlhet el, hogy a mostani ígéretekből valóban hosszú távú átalakulás lesz-e, vagy a rendszer ismét beleszalad azokba a konfliktusokba, amelyek korábban minden reformkísérletet megakasztottak.