Flórának mézszínű haja volt, zöldeskék szeme, és az iparművészeti egyetemre járt. Hamar odaköltözött a nagy internetes portálnak dolgozó, nála jó pár évvel idősebb Marci nemrég vett lakásába az újonnan épített, Holló utcai házba, ahol néhány héttel korábban elvesztette a szüzességét. A lány kezdetben nem győzte ismételgetni, milyen sorsszerűnek érzi, hogy visszatért nagyszülei utcájába, akik utolsó éveikben a szemközti házban laktak.
Napközben Flóra könyvtárban ült, vagy ösztöndíjait, tanulmányútjait szervezte, Marci riportokra járt, visszaélésgyanús ügyekben nyomozott. Esténként a környék borostyánnal befutott, lampionos romkocsmáiban ültek, iszogattak, néha elszívtak egy-egy spanglit. Flóra szeretett karaokézni, táncolni, de jól érezte magát Marci idősebb barátai között is. Egyszer még Szinai rabbi szombatfogadására is elmentek a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógába. Flóra a nagyszülei halála óta nem járt templomba.
A lány kreol bőréről mindig a mediterráneum jutott Marci eszébe, ahová munkái miatt korábban gyakran kellett utaznia. Tengerpartról és napsütésről mesélt a lánynak, igaz, amikor ott járt, merényletekről, terrorról forgatott. Nem hiányoztak neki a veszélyes kalandok, épp elég volt az alvászavar, ami azóta kínozta, de egyszer el akarta vinni a lányt a Közel-Keletre.
Meglepően otthonosan működött a kapcsolatuk, csakhogy Flóra nehezen talált örömet szeretkezéseikben. Néha hajnalig beszélgettek, ilyenkor Marci mintha a lány életének sötét alagsorába láthatott volna, amelybe Flóra másoknak nem engedett bepillantást. Az éjszakai beszélgetések annyira távolinak tűntek a lány nappali szárnyalásaitól, mintha egy lezuhant repülőgép feketedoboza nyílt volna meg.
Nem megy, húzta fel a két térdét Flóra, és átkulcsolta a karjával. Egészen összegubózott.
De miért? simogatta Marci. A lány elhúzódott.
Nem tudom.
Velem van baj? Valamit rosszul csinálok?
Nem. Illetve nem tudom. Csak azt, hogy nem megy.
De mégis, mire gondolsz közben?
Mindenfélére.
Talán a mamádra? Arra, ami vele történt?
Nem konkrétan. De lehet, hogy arra is.
Nincs okod bűntudatra. Gyerek voltál, nem tudtad volna megakadályozni. Besokallt, nem viselte el az életét. Mit érsz azzal, hogy gyötröd magad? Hogy élve eltemeted a vágyaidat? Kivel vagy szolidáris? Apáddal? Lehet, hogy hamarabb túl tudott lépni rajta, mint te. Vagy a mamáddal?
Hagyjuk. Inkább ölelj át. Próbáljuk meg újra.
De egyszer a végére kellene járnunk. Érzem, hogy felzaklat.
Állandóan temetni, meg gyászolni kellett. Nekem ez volt a család. Ez volt a zsidóság is. Más meg élte az életét.
Ezért nem tudod elengedni magad. Szégyelled, ha örömhöz jutsz.
Szörnyű volt gyerekként látni, hogy mindig szomorúak. Én nem akartam szomorú lenni. Anyámnak ott kellett volna hagynia apámat, akkor nem halt volna meg.
Ez súlyos vád. És nem biztos, hogy igaz.
Ő volt az első férfi az életében. Nem tudott elszakadni tőle. De nem akarom mindezt rád borítani.
Kire borítanád?
Ha elmondom, teljesen meztelennek érzem magam.
Úgy már össze lehet feküdni. Páncélban nem megy.
Flóra hosszas rábeszélésre elment egy pszichiáternőhöz, akit szimpatikusnak talált. Hetente egyszer, majd néhány hét múlva már kétszer találkoztak. Az orvos időlegesen hangulatjavítót is javasolt.
Terápia közben is gyakran sír, mesélte a lány egy éjjel Marcinak, de a gyógyszerek és a kezelés hatottak, néhány hónap múlva, egy-két ösztöndíjas utazását követően oldottabb lett. Szexről is hajlandó volt beszélgetni, beleértve a hiányzó érzéseket, érzékei korlátozottságát. Próbálkoztak mindenféle módon, majd sor került pár napos absztinenciára is, de ez sem segített. Először Marci javasolta, hogy nézzenek pornófilmeket, de a hatást tapasztalva, később már Flóra kezdeményezte, hogy kapcsoljanak a Private-re, a Hustlerre vagy neten a Pornhubra, mint aki rejtett ösvényt fedezett fel önmagához. Ha pornót néztek vagy csak hallgattak, mert ezt is kipróbálták, akár az ujjaival izgatta, akár a nyelvével, netán Flóra nyúlt magához, végül mindig kielégüléshez jutott. A terápiájában is beszélt róla, mesélte, és a doktornő nyugtatta, ne legyen bűntudata, egyelőre próbálja átélni az örömöt, és legyen türelmes. Nemcsak a pornóhoz való viszonyában tért el a nők többségétől, akiket Marci ismert, hanem a vágygörbéje is egészen másként működött, mint azoké a nőké, akikkel korábban dolga akadt. Mindig meglepően, szinte előzmények nélkül, váratlanul robbant ki megfeszülő és hídba hajló testéből az orgazmus. Egészen addig csak a képernyőre tapadó tekintetén lehetett észrevenni az izgalmat és a feszült figyelmet.
Miután elélvezett, sírt, és általában ilyenkor, éjjel kezdett beszélni gyerekkori élményeiről. Egyre többször akart pornót nézni szeretkezés közben, és bár Marci nem találkozott még ilyen nővel, tudomásul vette. Néha unta a kizárólagosságot, de úgy érezte, nincs más választása, ha ezáltal tudja csak kielégüléshez juttatni. A lány élvezte a vadságot, a hangokat, az érzelemmentes szex látványát, miközben vágyott a gyengédségre, a simogatásra, az érzelmi és a fizikai közelségre. Gyakran teljesen váratlanul kuporodott Marci ölébe. Átölelte, szótlanul a nyakába fúrta a fejét, mint aki szinte belebújna, hogy elrejtőzzön.
Egy este azzal állított be, hogy egy fotós szeretné őt modellként fényképezni.
Hol ismerkedtetek meg? bizalmatlankodott Marci.
Az egyetemen fotózott. Ott látott, és megszólított. Baj?
Csak nehogy a végén aktot akarjon csinálni rólad. Onnan egy lépés, hogy lefeküdj vele. Ismerek ilyen csávókat.
Nem képzeled, hogy hajlandó lennék meztelenül modellt állni neki?
Miért ne? Ilyen jó testtel?
Kövér vagyok, és narancsbőrös a seggem.
A fülem is eláll. Olyan, mint a viccekben. Talán ezért imponál, hogy fotózni akar.
Szép vagy, csak nem hiszed el magadról. Most is kívánlak.
Dugjunk, lépett közelebb Flóra. De most nem kell film. Magamtól akarok végre élvezni. Úgy, hogy bennem vagy.
Nem kell erőltetni. A dokinőd is ezt mondta. Miért nem jó kézzel vagy a nyelvemmel? Úgy ment a múltkor is.
A lány elkomorodott.
Mi a baj? kérdezte Marci.
Ha nem nézünk filmet, nem tudok kikapcsolni. Nem tudok magamra koncentrálni, és megfeledkezni a külvilágról.
Akkor miért utasítod el?
Jó, akkor kapcsold be.
Egy este Flóra a szokottnál is melankolikusabb hangulatban érkezett haza. Lefekvés után szeretkezni sem akart, puszit sem adott, csak elfordult, és jó éjszakát kívánt.
Marci eloltotta a villanyt, hátulról hozzásimult, és átölelte. A lány szerette ezt, az ölébe vackolódhatott, de most erre sem reagált. Merev és feszült volt a teste. Marci elengedte. Aludni próbált ő is, de nem tudott.
Egy idő után, amikor hallotta, hogy Flóra mocorog, halkan megkérdezte, ébren van-e még. Sejtette, hogy valami nyomja a lelkét.
Mi nyomaszt? Nem mondod el?
Nem tudom. Nehéz. Nem akarlak bántani.
De mégis beszélnél róla, nem?
Mi mindig őszinték voltunk egymáshoz.
Akkor?
Marci, én nagyon szeretlek.
Eddig nem fáj.
De egyszerre szabadulni is akarok. Borzasztó, de ma végre meg tudtam fogalmazni a dokinál.
Miért akarsz szabadulni? Mert idősebb vagyok?
Nem tudom. Nem tudnék hozzám valóbbat találni. De néha úgy érzem, mintha fuldokolnék.
Biztos, hogy miattam?
Talán bennem van a hiba, mégis így érzem.
Később kellett volna találkoznunk. Túl fiatal vagy.
Lehet. De ha elmennék, később még újra együtt lehetnénk.
Flóra, ez hülyeség. Egy kapcsolat nem így működik. De ha úgy érzed, hogy menned kell, akkor menj.
Meg szeretném érteni, mi az, ami ellök.
Vagy inkább azt akarod tudni, mi az, ami vonz. Mit vársz tőlem? Küldjelek el?
Tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű. Nem akarlak bántani, csak elmondom, mi van a fejemben. Egyszerre akarlak téged, és egyszerre akarom a szabadságot.
Más pasit? Azzal menne a szex?
Nem tudom.
Esetleg egy nem zsidó kéne. Aki biztonságot ad. Vagy a biztonság illúzióját. Aki nem emlékeztet a problémáidra.
Talán jobb, ha valaki nem tud ennyi mindent az emberről.
Próbálkozz afrikaiakkal vagy délkelet-ázsiaiakkal. Nekik más traumáik vannak.
Ne gúnyolódj, Marci! Talán nekem kéne inkább elmennem. Lehet, hogy itt nem tudom élvezni az életem. Lehet, hogy ezért nem tudok normálisan élvezni sem. A nagyi mindig azt mondta, az volt a legrosszabb, hogy a szomszédjai előtt alázták meg. Vagy épp a szomszédjai.
De Flóra, ez a múlt! Hogy jön ez ide?
A legszörnyűbb az volt, amikor meztelenül kellett állnia a szelekciónál. Ha jól nézett ki, és erős volt valaki, azt Mengele balra küldte, és a következő szelekcióig életben maradhatott. Akit jobb felé, azt vitték a gázba. De minden szelekció alkalmával ott kellett állnia meztelenül. Talán még mosolyogni is próbált. Ki kellett húznia magát, eltüntetni a sebeit, és szépnek lennie, hogy túlélhesse. El tudod képzelni, hogy a lesoványodott, kopasz nők sminkelni próbálják magukat a szelekció előtt, hogy jobban nézzenek ki a nácik előtt? Hogy egymással versenyeznek, melyikük marad életben? Még a szemöldöküket is kihúzták egy kis szénnel, a szájukat valami elrejtett rúzsmaradékkal, vagy akár pár csepp vérrel. Vérrel, érted? csuklott el a hangja.
Ne sírj! ölelte át Marci. Én nem vagyok náci.
Hogy jutott ez az eszedbe? lökte el magától Flóra, de csak annyira, hogy éreztesse megdöbbenését.
Hogy előttem nem kell mindig szépnek lenned. Nem kell mindig kirúzsoznod magad, és kiöltöznöd. Tőlem nem kell félned.
De hogy jutott eszedbe, hogy te náci vagy? kapaszkodott most bele a lány.
Lehet, hogy neked jutott az eszedbe. Anélkül, hogy tudnád.
Többet nem mesélek, ha ilyeneket találsz ki.
Meg akarlak érteni, Flóra. Vagy legalább azt szeretném, hogy te értsd meg önmagad. Lehet, hogy épp az tart távol tőlem, ami hozzám köt. Nem engedheted meg magadnak a boldogságot, mert akiket szerettél, azok sem voltak boldogok. Félsz a saját érzéseidtől, vagy nem hiszed, hogy más megérthet.
Nem akarom érezni a saját érzéseimet.
Mással szemben nem éreznéd?
Már tudnám, hogy nem szabad ennyire kötődnöm.
Azért lenne könnyebb, mert nem tudja, mit érzel?
Hagyjál! tolta el újra a lány. Elegem van az örökös kérdezősködésből. Azért járok terápiába, hogy ott analizáljanak, ne te.
Talán csak az rémiszt, hogy én vagyok az első. Meg a kíváncsiság. A többi férfi. Az épp elég.
