„A Fidesz elég aknát helyezett el mindenfelé ahhoz, hogy az új kormány ne tudjon hamar eredményeket felmutatni a csalódás ellen”

Látta jönni a Tisza kétharmados győzelmét?

Nem.

Bővebben?

Ha nem társadalomtudósként nyilatkoznék, akkor azt mondanám, hogy csoda történt. A társadalomtudomány szótárában azonban nem szerepel a „csoda” fogalma. Úgyhogy azt gondolom, hogy egyszeri, előre nem látható és megismételhetetlen jelenséggel van dolgunk, ami viszont szépen beleillik tudományos elméletekbe. Például a káoszelméletbe. A pillangóhatásról mindenki hallott: teszem azt Dél-Amerikában megrebbenti a szárnyát egy pillangó, és a véletlenszerűen tovagyűrűző hatás következményeként megváltozik a Golf-áramlat. A kegyelmi botrány kirobbanása, ami később útjára indította a Tisza Pártot, véletlenek sorozata volt. Magyar Péter színre lépésének nem volt előzménye.

A TÁRKI-nál évtizedeken keresztül foglalkozott közvélemény-kutatással. Előfordult a kampány során, hogy megkérdőjelezte a Tisza Párt fölényét mutató felmérések hitelességét?

Folyton a Medián van a központban, mert annak vezetőjét, Hann Endrét nemtelen támadások érték. Közben az összes – nem propagandagyártással, hanem valódi közvélemény-kutatással foglalkozó – intézet lényegében ugyanazokat az eredményeket hozta ki. Ha a pontos százalékokat, arányokat a választás előtt nem is lehetett tudni, az jól látszott, hogy magas lesz a részvétel és a Tisza nyerni fog.

Eddig abban a tudatban voltunk, hogy autokráciában élünk. Autokráciában le szokták váltani választáson az uralkodó pártot?

Igen, ha és amikor kudarcot vall. Az autokráciát általában jelzőkkel látják el, attól függően, mit tekint a kutató az erősen bebetonozott, hatalmi monopóliummal rendelkező hierarchikus berendezkedés jellegzetességének. A magyar helyzetet többnyire választási autokráciaként jellemezték. A Fidesz minden lehetséges és antidemokratikus eszközt bevetett annak érdekében, hogy biztosítsa a saját választási győzelmét. Ezzel szemben vette fel sikeresen a küzdelmet a Tisza Párt. Egyébként én inkább az „információs autokrácia” meghatározást használom, mert úgy gondolom, hogy az Orbán-rendszer bázisa, alappillére döntően az információ fölötti monopólium volt, és az ezzel való durva manipuláció, a közvélemény folyamatos „testreszabása”. Vagyis az, hogy közbeszéd csak arról szóljon és oly módon jöjjön létre, ami a kormányzatnak érdekében áll: kiktől és milyen okból kell a pártnak megvédeni, ha kell, megmenteni a magyar népet.

Budapesten – és a hírek szerint vidéki nagyvárosokban is – karneváli hangulat uralkodott a választás éjszakáján. Hallottam, amikor egy fiatal férfi odaszólt a társainak: kíváncsi lenne, minek örülnek ennyire az emberek. Annak, hogy nyert a Tisza, vagy annak, hogy megbukott az Orbán-rendszer? Jó kérdés. Mi váltott ki ekkora eufóriát?

Hajlok arra, hogy a rendszer bukása. Ugyanis csak egy rendszer bukását lehet ilyen önfeledten ünnepelni. Az embereket elsősorban nem az érdekelte, hogy Magyar Péter új politikai szereplőként hatalomra került, hanem az, hogy megbukott az Orbán-rezsim, amely túlságosan régóta, meggyökeresedve, hazug és álságos módon kormányzott.

Az elégedetlenség erősödésén és az ellenzéki alternatíva megjelenésén túl mintha valamifajta kollektív pszichés állapot is kialakult volna, ami hozzájárult ahhoz, hogy a választók tizenhat év után elzavarják a Fideszt. Miért éppen most sikerült?

Ennek tényleg létezik tömegpszichológiai alapja, de ez önmagában nem lett volna elegendő. Ha visszaemlékszünk, a szélsőjobboldali Jobbik akkor vált népszerű párttá, amikor járta a falvakat. A jobbikosok ontották magukból a cigány- és zsidóellenes szövegeket, a perdöntő azonban nem ez volt, hanem az, hogy kimentek az emberek közé. Hálózatot építettek, olyan képet alakítottak ki magukról, hogy a Jobbik másokra, a hétköznapi problémákra is figyelő közösséget alkot. 2002-ben, amikor az első Fidesz-kormány vereséget szenvedett, a polgári körök létrehozásával Orbán Viktor már a kudarc estéjén hálózatépítésbe kezdett. És bejött neki, ahogyan most Magyar Péternek is.

Megjegyzem, Orbán Viktornak nyolc évre volt szüksége ahhoz, hogy 2010-ben ismét kormányra kerüljön, a semmiből induló Magyar Péternek alig több mint két év elég volt.

Mondtam már, hogy csoda történt… Komolyra fordítva a szót: Magyar Péter sokszor bejárta az országot, állt a Ricsi nevű teherautó platóján – ennek múzeumban lenne a helye – és a helybeliek aktív bevonásával építette a hálózatot. Közben törődött azzal is, hogy olyan szakemberekkel vegye körül magát, akikről hihető, hogy kormányzati pozíciókba kerülve jól fognak teljesíteni. Egyesíteni tudta az alulról szerveződő tömegmozgalmat a szakértői kormány ígéretével. Talán ez a kombináció volt a siker receptje.

A Fidesz folyamatosan nyomogatta – az ön szóalkotásával élve – a „morális pánikgombot”, hogy a fenyegetettség érzésének fenntartásával megtartsa vagy növelje szavazótáborát. Miért mondott csődöt a 2026-os választáson az a módszer, ami korábban fényesen bevált?

A morális pánikgomb, ha túl sokáig használják, egy idő után kifullad, nem éri el a kívánt hatást. Sőt: kontraproduktív lesz. A Fidesz mindig ügyelt arra, hogy a régi bűnbakok, a kitalált, de jól karbantartott ellenségek megtartása mellett felmutasson újakat. Aztán eljött a pillanat, amikor a régiek – Soros György és Gyurcsány Ferenc – már nem működtek, a háborúval való ijesztgetés viszont olyan közvetlen félelemérzetet okozott, amit senki nem fogadott szívesen. A többség nem hitte el, mert nem akarta elhinni. Az emberi természet küzd az ellen, hogy folyamatos félelemben kelljen élnie.

Minek minősíti azt, ami napjainkban zajlik Magyarországon? Csak a politikai szlogenek szintjén nevezhető rendszerváltásnak, vagy valóban az?

Egyelőre csak egy kissé megkopott politikai szlogenről lehet beszélni, hisz fogalmunk sincs arról, mit hoz a jövő. Máskülönben én egy jó politikai szlogent nem becsülök le.

Ilyen súlyos vereség után a pártelnökök általában lemondanak. Mi kell ahhoz, hogy Orbán Viktor megváljon tisztségétől?

Pszichológiai tanulmányokban lehet találkozni a sötét hármas kifejezéssel, ami három tulajdonságot, személyiségjegyet takar: machiavellizmus, narcizmus és pszichopátia. A machiavellista a hatalom megszerzését és megőrzését tekinti legfőbb céljának, ennek érdekében mindent hajlandó megtenni. A narcisztikus személyiség kiemelkedőnek tartja saját magát, akit megillett a hatalom és a másoktól jövő tisztelet. A pszichopata számára – legalábbis ebben az összefüggésben – a folytonos harc jelent örömforrást, ami egyben az önkiteljesítés eszköze, az identitás szerves része. Vizsgálatok szerint mindnyájunkban van valamennyi a Sötét Hármasból, a vezetőkben – vállalati menedzserekben vagy politikusokban – több, az „átlagemberekben” kevesebb. Egy sikeres vezető akkor válik veszélyforrássá a vezetettek számára, ha a sötét hármas nagyon erősen jelentkezik nála. Ha mindehhez karizma is társul – tehát az illető el tudja hitetni a neki alárendeltekkel, hogy a hatalma valamiféle felsőbb erőtől ered –, akkor olyan személyiség alakul ki, ami nem engedi, hogy például egy pártvezető átadja a helyét másnak.

Nem fenyeget az a veszély, hogy a győzelmi mámor után, amikor mindenki visszazökken a hétköznapokba, óhatatlanul kiábrándulás, csalódottság következik?

Teljesen természetes, hogy elmúlik a győzelmi mámor: ilyen felfokozott érzelmi állapotban nem lehet élni az életet. Nem is baj, ha megszűnik. A mámort nem szükségszerűen követi kiábrándulás és csalódottság, de a Fidesz éppen elég aknát helyezett el mindenfelé ahhoz – sokról nem is tudunk –, hogy az új kormányzat ne tudjon hamar olyan eredményeket felmutatni, amelyek a lelkesültség múltán védelmet nyújt ez embereknek a csalódásérzet ellen. Nem szeretnék kommunikációs tanácsokat adni, de az új miniszterelnök szerintem akkor járna el helyesen, ha erre felkészítené a társadalmat. A kérdés az, hogy az új kormányzat a lelkesültséget bizalommá tudja-e konvertálni, majd ezt elmélyíteni, kiterjeszteni és megőrizni.

A rekordot döntő választási részvétel is mutatja, hogy az utóbbi időszakban kiemelkedően nagy érdeklődés mutatkozott a politika iránt. Hogyan lehet elérni, hogy a közéleti aktivitás, ami a választás előtt turbó fokozatban működött, ne vesszen ki teljesen a magyarokból?

Az lenne a jó, ha az országos szintű változások után a városokban és a falvakban hatalmat gyakorlók is belátnák: ahhoz, hogy hatalmon maradjanak, egészen máshogyan kell viselkedniük, mint eddig, és létrejönnének olyan közösségek, amelyek a helyi ügyekkel szakszerűen, sok ember bevonásával foglalkoznak. A világ más részein vannak technikák annak elérésére, hogy minél többen „bevonódjanak” a helyi döntésekbe. Rengeteg jó példa van. Nem minisztériumot kell megbízni ezzel a feladattal, az etatizmust el kell felejteni. Az állam legyen csak éjjeliőr, amelyik véd, rendet tart, vigyáz arra, hogy ne történjenek csalások. Ha az alsó szinteken elhiszik, hogy az állam nem uralkodni akar, akkor talán a társadalomban elindul egy olyan trend – aminek az elején volt egy tömegmozgalmon, amire jó lesz emlékezni –, ami alapjává válhat egy békés gazdasági és társadalmi fejlődésnek, amihez hasonló még sosem történt Magyarországon. Ennek most megvan az esélye.