Nemrég mutatták be a Velem mindig történik valami című gyerekelőadásukat a Budaörsi Latinovits Színházzal, Janikovszky Éva szövegeivel és a Budaörsi Jókai Mór Művelődési Ház gyerekvers-pályázatának válogatásával. Mesélnének róla?
Fülöp Kristóf: Régi vágyunk volt, hogy legyen gyerekelőadásunk. Jó látni, hogy egy másik korosztályt is elérünk. Bár gyerekelőadásként hivatkozunk rá, ezek a szövegek a felnőtteknek is legalább annyira működnek.
Liber Ágoston: A kisebbeket inkább a fizikalitás és a „hülyéskedés” érdekli, mint a szöveg nagyívű gondolata. De ezzel is jól lehet játszani. Sokszor jobban el is fáradunk, mint egy felnőtt előadáson, mert nagyon koncentráltan kell dolgozni, hogy egy pillanatra se veszítsük el őket.
Sok munka volt abban, hogy kortárs hangon szólaltassák meg a szöveget?
Krasznai Vilmos: Nem is az anyaggal volt nehéz dolgunk, hanem azzal, ahogyan a nézőhöz viszonyulunk. Azt látjuk, hogy a gyerekeket sokszor eleve fegyelmezett nézői szerepbe kényszerítik: amikor reagálnának, lecsitítják őket.
Sas Zoltán: Ha ezt mi is támogatjuk, ugyanazt a berögzült mintát erősítjük, amit az iskola. Inkább felszabadultságot akartunk közvetíteni: hogy lehet reagálni, lehet rosszalkodni is – és ebben, Janikovszkyhoz hasonlóan, partnerként legyünk jelen.
Mindig különleges a témaválasztásuk. Van mögötte valamilyen matek?
Krasznai Vilmos: Nem azért csinálunk meg valamit, mert jól hangzik, hanem mert közünk van hozzá. Vannak anyagok, amelyek foglalkoztatnak minket, és nem hagynak nyugodni. Ha nem tudnánk őket a saját nyelvünkön megszólaltatni, nem is nyúlnánk hozzájuk.
Sas Zoltán: Az, amit a két volt SZFE-s osztályfőnökünktől, Selmeczi Györgytől és Novák Esztertől kaptunk, megköszönhetetlen. Nem konkrét műfajokat tanultunk meg, hanem azt, hogyan lehet egyáltalán zenéről és előadóművészetről gondolkodni.
Leginkább archív anyagokkal dolgoznak – miért fontos ez?
Sas Zoltán: A magyar színházban időről időre visszatér egy ötlettelen hullám, amikor régi repertoárok ismétlődnek személyes koncepció nélkül. Mi inkább egyfajta értékmentő munkát végzünk.
Turi Péter: Olyan „igazgyöngyöket” halászunk ki a múltból, amelyek nincsenek jelen a köztudatban.
Liber Ágoston: Ez nem tudatos program volt, inkább természetesen alakult. Szívesen nyúlunk olyan anyagokhoz, amiket mások félretesznek vagy stigmatizálnak.
Sas Zoltán: Az emberek sokszor merev értékrendek mentén utasítanak el dolgokat. Minket az érdekel, mi történik, ha ezek a határok feloldódnak, és új jelentések születnek.
Krasznai Vilmos: „A kétely a legfontosabb mozgatóerő” – mondta Selmeczi. Mi nem dobunk ki egy anyagot sem csak azért, mert valaki egyszer rosszul nyúlt hozzá. Inkább felfedezzük. Szerintünk mindent meg lehet csinálni jól, a saját ízlésünkre formálva – csak sok munkát kell beletenni.
A short videókat is ide lehet sorolni?
Krasznai Vilmos: Igen. Hiszünk abban, hogy jó minőségű social media-tartalmat készíteni nem ciki.
Fülöp Kristóf: Ma, ha ezt nem csináljuk, sokkal kevesebb emberhez jutunk el. És fontos, hogy vállalkozásként is tekintünk a SICC-re.
Liber Ágoston: A klasszikus, biztonságos pályaív ma már nincs meg. Nekünk nem adatott meg, hogy felvesznek az egyetemre, aztán minden magától alakul. Így szerződéseket írunk, díszletet építünk, mindent mi csinálunk. A színházra teljes komplexitásában tekintünk – és ez ad függetlenséget is. Csak olyat csinálunk, amit szeretnénk, és azt mondunk, amit akarunk.
Milyen anyagi működési modellt látnak maguk előtt?
Turi Péter: Jelenleg pályázati pénz nélkül működünk. Sokszor mi tesszük bele a szükséges összeget egy-egy produkcióba. De hosszabb távon reálisnak látjuk a produkciós alapú működést – főleg a nézőkre támaszkodva.
Milyen hosszú távú tervük van?
Krasznai Vilmos: Szeretnénk egy olyan működést felépíteni, amiben normális életet lehet élni. Most ehhez nagyon keményen kell dolgoznunk.
Sas Zoltán: A SICC furcsa elegye az óriási pihenésnek és az agytépő munkának.
Mit jelent ez a gyakorlatban?
Liber Ágoston: Több helyen is dolgozunk, és ezekből sokat tanulunk. De a SICC-ben az a felszabadító, hogy teljesen őszintén tudunk vitatkozni.
Krasznai Vilmos: Sokszor beülünk egy lakásba, és órákon át dobáljuk egymásnak a YouTube-on talált zenéket, előadásrészleteket.
Sas Zoltán: Aztán ott van hét dühös ember, és addig győzködjük egymást, amíg vagy megszületik a döntés, vagy elvetjük az ötletet.
Mennyire „hétfejű” a SICC?
Fülöp Kristóf: A legegyszerűbben: a SICC Production Kft.-nek hét tulajdonosa van.
Turi Péter: A lelke ez a hét ember. De közben nyitottak vagyunk másokra is: nem egymást akarjuk nézni. Már most is több mint tizenöt művész dolgozik velünk. Olyan ez, mint egy sziget, ami hét homokszemből áll – és néha mások is hozzásodródnak.
Infó: SICC Production társulat (Kerek Dávid, Fülöp Kristóf, Turi Péter, Krasznai Vilmos, Liber Ágoston, Sas Zoltán, Vatamány Atanáz). Velem mindig történik valami – legközelebb 2026. április 23án a MOMKULT-ban
