Egy egész generáció lett vesztes, a magyar közoktatás egyedüli sikere, hogy még működik

A felsőoktatás az egész oktatási ágazaton belül az egyik legtöbbet rángatott terület volt a Fidesz elmúlt 16 éves kormányzása alatt. Hogy sok jó ebből nem fog kisülni abból is látszott, hogy kormányzati szereplők gyakran kifejezetten diplomaellenes szólamokat hangoztattak a kezdetektől fogva. A romkocsmák félhomályában merengő, semmire se jó diplomások toposzát maga a miniszterelnök ültette a köztudatba még 2012-ben, később ezt azzal fejelte meg, hogy egy jó szakma még többet is ér a diplománál.

Ez most, több mint egy évtizeddel később sem igaz: a KSH adatai szerint a felsőfokú végzettséggel rendelkezők bérelőnye még mindig nagyjából 40 százalékos mindenki mással szemben. Viszont egy területen fájóan mutatkozik meg az elmúlt több mint másfél évtized politikája: a 25-34 éves népesség diplomásainak aránya Magyarországon 32,3 százalék, ami a legalacsonyabbak között van az EU-ban, ahol az átlag 44,2 százalék. Az unió célkitűzése szerint 2030-ra el kellene érni a 45 százalékot, de mi ettől csak távolabb kerültünk az elmúlt évek alatt. Pedig semmi nem igazolja a „felesleges diplomások mítoszát”, az Európai Bizottság Oktatási és Képzési Figyelőjének adatai szerint a frissen végzettek foglalkoztatási rátája 93 százalék, ami meghaladja az uniós átlagot ( 86,7 százalék).

A Fidesz hatalomra kerülése után szinte azonnal egyfajta elitista fordulatot vitt végbe, 2011-ben egy huszárvágással megszüntettek 12 szakot, kivontak 80 milliárdot a felsőoktatás büdzséjéből, és megemelt ponthatárokkal nehezítették a bekerülést, aminek meg is lett az eredménye – radikális létszámcsökkenés következett be az egyetemeken. 2020-ban aztán kénytelenek voltak visszavonulót fújni, hamar letettek arról, hogy csak emelt szintű érettségivel és nyelvvizsgával lehessen bejutni a felsőoktatásba, mert kiderült, így még tovább csökkent volna a jelentkezők száma, legnagyobb mértékben éppen azokon a szakokon, amelyekre a kormányzat terelni szeretné a fiatalokat. 2022 óta pedig ismét tágra nyitották a kapukat, és most azzal büszkélkednek, hogy idén 15 éves rekordot döntött a jelentkezések száma, arról azonban nem szól a fáma, hogy ezzel csupán a Fidesz kormányzása előtti szintet sikerült elérni, és sehol nincsenek a 2000-es évek elejének arányaihoz képest.

Egyvalamit viszont sikerült elérnie a Fidesznek: az egyetemek politikai megszállását. Az első időkben a rektorválasztások miniszterelnöki kézbe delegálásával, aztán a kancellári rendszer bevezetésével tettek zömében NER-hű figurákat a felsőoktatási intézmények élére. Majd egy merész ötlettől vezérelve a Corvinus 2019-es alapítványosításával elkezdték a modellváltásnak nevezett folyamatot, amelynek eredményei az egyetemek politikai megszállásán kívül egyelőre nem látszanak. Csupán öt felsőoktatási intézmény marad ki a modellváltásból ‒ köztük a kiváltságosnak számító Nemzeti Közszolgálati Egyetem, amely szintén finoman szólva sem független a kormányzati befolyástól. A többi, közérdekű vagyonkezelő alapítványokba szervezett, vagyis „kekvásított” egyetem olyan konstrukcióban működik, amely arra az esetre is bebetonozza a Fideszhez hű embereket az irányító kuratóriumokban, ha esetleg bukna a hatalom. Az alapítványok kuratóriumában élethosszig ülnek a NER emberei, akik gyakorlatilag leválthatatlanok és elszámoltathatatlanok. Az egyetlen kritérium, amit Orbán Viktor megfogalmazott a kinevezettekkel kapcsolatban, hogy „nemzeti érzelműek” legyenek, „globalisták” nem kerülhettek ebbe a pozícióba.

A modellváltás a legtöbb egyetemen akadálytalanul zajlott le – emlékezetes kivételt például a Színház és Filmművészeti Egyetem jelentett, ahol a tiltakozó hallgatók 70 napra elfoglalták az intézményt – annak köszönhetően, hogy az átalakítást 85-90 százalékos költségvetés-bővítéssel és 70-80 százalékos béremeléssel tette vonzóbbá a kormányzat az érintettek számára. Ezzel egy pénzügyileg igencsak ellentmondásos helyzet jött létre. Bár a modellváltott intézmények, gyakorlatilag úgy működnek, mint a magánegyetemek, mégis több költségvetési támogatásban részesülnek, mint a megmaradt állami egyetemek, például a küszködő ELTE. Közben a „kekvásított” egyetemeket az EU kizárta az Erasmus+ és a Horizon nemzetközi mobilitási programokból, ami a diákokat és az oktatókat is igencsak érzékenyen érinti. Bár a 2010-es évek elején még akár logikusnak is tűnhetett, hogy a felsőoktatást a munkaerőpiac – értsd, a nagyvállalatok és az ipar – szolgálatába állítsák, mára kiderült, hogy a világon senki nem tudja, milyen szakemberekre lesz szükség öt-tíz év múlva. A kísérletezés vesztese egy egész generáció.