Szijjártó Péter;Győr;Orbán Viktor;országjárás;Digitális Polgári Körök;

Orbán Viktor: Nem érdekel az oroszok elnöke

A kormányfő leszögezte, ha ő mond valamit, azért mondja, mert úgy gondolja, és meggyőződése, hogy az a magyarok érdeke. Megjegyezte, a védőpajzs nem most kell, ezért most nem fáj semmibe, az energiamegállapodás pedig időlimit nélküli. Szijjártó Péter közölte, nagy szükség van erre a találkozásra, és amíg Orbán Viktornak hívják a miniszterelnököt, addig szerinte Magyarország nem áll be a brüsszeli sorba.

Azt hiszik gyakran, hogy viccből mondom, de nem: az a média, az az újságíró, akit külföldről fizetnek, nem szuverén ember – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Győrben, a háborúellenesnek meghirdetett gyűlésén, a Digitális Polgári Körök (DPK) országjárásán. A kormányfő hozzátette, kitiltani nem kell senkit, de neki harcosnak kell lennie. Időnként – folytatta – egyszerűbb lenne szépet, simulékonyat mondani, de az ő szakmájában nem így van, és ő nem ismer nemzeti szuverenitás-ügyben tréfát. – Jó, hogy itt vannak, majd megírják, ami nem történt meg – fogalmazott.

Ezt követően az őt kérdező Váczi Gergő társaságában közölte, háborúellenes gyűlést akkor kell tartani, ha veszély van, és Európában háborús veszély van.

Ki kell állni, Európa a háború küszöbén áll

– hangsúlyozta.

A miniszterelnök egy másik kérdésre – azzal kapcsolatban, hogy Magyarország ellenzi a fegyverszállításokat, és egyes kritikus hangot szerint az ezzel kapcsolatos narratíva összecseng az orosz narratívával – leszögezte: „viselkedjünk úgy, ahogy felnőttek szoktak”, ha ő mond valamit, azért mondja, mert úgy gondolja, és meggyőződése, hogy az a magyarok érdeke.

– Kellő tisztelettel és udvariassággal, nem érdekel az oroszok elnöke ebből a szempontból, az az ő dolga. Ez meg a mienk

– jegyezte meg.

A miniszterelnök ezt követően közölte, Magyarország hozzájárulhat a béketeremtéshez, de azt gondolni, hogy békét tud teremteni, nem felel meg a realitásoknak. Kiemelte, a kérdés, amivel ő fekszik és kel, hogy a magyarok ki tudnak-e maradni. A történelmi tapasztalat, hogy a magyarok kétszer is ki akartak maradni, de nem sikerült. Mi a válasz? – tette fel a kérdést. Ő – folytatta – össze tudja rendezni az eseményeket és a döntéseket 2010 óta úgy, hogy abból kiderül: azt a célt is szolgálták, hogy Magyarország elég szuverén és erős ország maradjon ehhez.

Orbán Viktor közölte, a mértéktartás és a méltányosság szerinte az a két erény, amire a magyar politikának épülnie kell,

„akkor is, ha ezüst kanállal a szádban születtél, akkor is, ha Felcsút-Külsőn”, ez lehetséges.

Úgy folytatta, a háborúzó felek szerinte nem akarnak békét, ha akarnának, béke lenne. Ő próbálta meggyőzni Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt arról, hogy az idő nem az ő oldalukon áll, és arról, „használj engem arra, hogy minél hamarabb próbálj békét kötni, aztán meglátjuk, hogy mi lesz utána”. De az ukrán elnök azt mondta: ők az erősebbek és győzni fognak, hogy az amerikai elnök mit csinál, azt meg majd meglátjuk. A miniszterelnök megismételte, szerinte Ukrajna megszűnt szuverén országnak lenni, nem képes magát fenntartani, ott vannak eszközök a nyugatiak kezében, hogy a béke felé tereljék.

Orbán Viktor megjegyezte, tudna mondani mindenfélét az európai vezetőkről, de hogy velejéig romlottak lennének, olyat nem mer állítani. Szerinte legalább a kétség szintjén ott van a „háborúpártiaknál” is az a lelkiismereti kérdés, hogy „úristen, mit csinálunk?”, csak ezt politikává kell alakítani.

Vannak – állapította meg – a bátrak, mint ők és a szlovákok, és vannak azok, akik otthon bátrak.

A kormányfő megjegyezte, azért kell Magyarországnak védőpajzsról gondolkodnia, mert Trianonban egy olyan Magyarországot hoztak létre, amely életképtelen, elvették az olajmezőinket, a bányáinkat, a sóbányáinkat, az erdeinek. Magyarországnak mindig valamilyen speciális pénzügyi kapcsolatrendszerre szüksége volt. – Ha megtámadják mondjuk a valutádat, egy spekuláns, hívják mondjuk Soros Györgynek, vannak ilyen spekulánsok, akkor meg kell védened, ahhoz pénzügyi eszközökre van szükséged – jelentette ki. Ez nem politikai vagy rendszerfüggő, hanem a magyar nemzet létezésének az adottsága – jelentette ki.

Hozzátette, az Európai Unió maga is egy pénzügyi védőpajzsként működik, ha a barátod. De ha a brüsszeli bürokraták az ellenségeid, akkor az nem védőpajzs, hanem buzogány, majd jól fejbe vágnak. A miniszterelnök kiemelte, a védőpajzs majd kellhet, nem most kell, ezért most nem fáj semmibe.

Ő – jegyezte meg – épített ki védőpajzsot más irányokba is, de az amerikai a legnagyobb.

Hozzátette, amikor szükséges lesz, attól függően, melyiket választjuk, majd lesz valamilyen ára.

Az energiamegállapodás ügyében Orbán Viktor – Marco Rubio nyilatkozatával kapcsolatban – kérdésre válaszolva azt mondta: ő elmondta Donald Trumpnak, hogy – bár nyilván nem ez volt a szándék – az intézkedése agyonvágja a magyar gazdaságot, segítse ki ebből a helyzetből. – És azt mondta, jó, vigyed. Kicsit ennél elegánsabban, de ez volt a lényege – idézte fel.

– És erre kezet fogtunk, és ez most így lesz. Meddig lesz így? Ameddig az amerikai elnök így akarja

– fogalmazott, kiemelve, hogy ezért időlimit nélküli.

A miniszterelnök a beszélgetés során közölte azt is:

  • a csehek nem fognak feleslegesen egy forintot sem elkölteni, Andrej Babiš pedig nagyon nagy harcos, „szerényen azt mondom, hogy én sem vagyok épp az utolsó a sorban”. „Azt gondolom, jó harcost kaptunk”.

  • a háborúból ki kell maradni, a migrációval szemben meg kell magunk védeni. Annál nagyobb dolog az emberrel nem történhet, mint hogy magyarnak születik, aki nem beszél magyarul, nem tudja, miből marad ki – hangsúlyozta. A migráció – folytatta – megváltoztat bennünket, nem leszünk többé magyarok. Nem lát egy olyan országot sem Európában, amely beengedte a migránsokat, és boldogabb lett volna tőle.

  • a fiataloknak nem engednünk kell, le kell ülni és beszélni kell velük.

  • holnap nem sportesemény lesz, hanem jellempróba.

A műsort „a Digitális Polgári Körök nagykövetei”, Rákay Philip és Szabó Zsófi vezeti, utóbbi Orbán Viktor ATV-s firkáját ábrázoló pulóverben jelent meg, megjegyezve, hogy az valójában egy „mesterterv”. Külön köszöntötték a helyszínen Veres András győri püspököt, Czepek Gábort, az Energiaügyi Minisztérium államtitkárát, valamint Kohán Mátyást, a Mandiner újságíróját. Rákay Philip a Tisza Párt délutáni rendezvényére utalva úgy fogalmazott, hogy az „rohamosan apad”.

Őrült ideológiákról, Győrbe érkező brüsszelitákról beszélt Szijjártó Péter

Beszédet mondott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is. A tárcavezető közölte, fantasztikusan szép évek és emlékek kötik Győrhöz, örökké hálás lesz a városnak, amiért onnan indulhatott. Külön köszönetet mondott Dézsi Csaba Andrásnak, Győr korábbi polgármesterének is, amiért „beléptette” a Fideszbe.

– Nagy szükség van erre a találkozásra

– hangsúlyozta, kiemelve, hogy a válságok korában élünk. Hozzátette, őrült ideológiák nyomása alatt állunk, és Brüsszel azt akarja, hogy a szomszédságunkban zajló háború még tovább tartson, tovább eszkalálódjon. Közben szégyentelenül öntik a pénzt Ukrajnába. Brüsszel be akarja nyomni az ukránokat, velük együtt a háborút és az ukrán maffiát, valamint a silány minőségű élelmiszereket az EU-ba. Azt akarja, hogy migránsok lepjék el egész Európát. A keresztény identitást leépítik, és már az óvodában megpróbálják megmagyarázni a gyerekeknek, hogy „Te ugyan Tamara vagy, de majd ha felnőtt leszel eldöntöd, nem leszel-e Tamás” – sorolta, megjegyezve: Brüsszel azt akarja, mindenki álljon be ebbe a sorba. Majd azt üzente, amíg Orbán Viktornak hívják a miniszterelnököt, addig Magyarország nem áll be a brüsszeli sorba.

Nem csak mi gyűlünk össze Győrben, jönnek a brüsszeliták is – folytatta a külügyminiszter. Majd közölte, ez az ember éveken keresztül hisztizett, hogy az első sorban hallgathassa a miniszterelnököt. Dicséretes önuralom, hogy most már csak egy városban akar lenni – állapította meg. Nem véletlen – hangsúlyozta –, hogy Brüsszel és Kijev őket akarja látni a kormányrúd mögött. Szerinte a vezetőjük „fogva van”, Brüsszelből zsarolják. Mi nem engedhetjük, hogy Magyarországot beletolják a háborúba, behozzák a migránsokat, a gyerekek fejét mindenfajta őrült ideológiával töltsék meg – fejtegette Szijjártó Péter. Hozzátette, ennek feltétele, hogy továbbra is szuverén kormányunk legyen, ami a nemzeti érdeket képviseli Brüsszelben és Washingtonban.

– Vajon a kiskakas hogyan érte volna el a rezsicsökkentés megvédését?

– tette fel a kérdést. Ne kockáztassunk – üzente beszédében a tárcavezető.

Kerekasztalbeszélgetések a békéről, a „zebrásokról” és az alapértékekről

A színpadon korábban

  • Nagy Tímea olimpiai bajnok párbajtőrvívó többek közt arról beszélt: a béke iránti vágy mindenkinél ugyanaz, mert a béke az élet természetes igénye. Mindenki ezt szeretné, és bízik abban, hogy ez is fog történni.

  • Nacsa Olivér humorista azt mondta, ő is ott volt azon a strasbourgi karácsonyi vásáron, ahol 5 ember meghalt 2018-ban terrortámadásban. Nem tudja – folytatta –, tudjuk-e eléggé értékelni, hogy mi ilyen biztonságban, békében élhetünk, tulajdonképpen ez a minden. Brüsszelben most azt akarják, vegyük fel az EU-ba azt az Ukrajnát, ami most háborúban áll – jegyezte meg.

  • Békés Márton történész, politológus közölte, Washingtonban kiderült, kamu a „zebrások” állítása arról hogy ne lenne tervben a budapesti békecsúcs. Orbán Viktor láthatóan szemmagasságban tárgyal a világ vezető hatalmaival, például a kínai elnökkel és Törökországgal is – jelentette ki.

  • Schmittné Makray Katalin olimpiai ezüstérmes tornász, Schmitt Pál felesége a Női Digitális Polgári Kör alapítójaként kiemelte: egy ilyen közösség őt is erősíti, kölcsönösen örülnek egymásnak. Fáj a szívem a hazámért, mindnyájunknak össze kell fogni, félretenni a rossz gondolatokat, amivel egymást bántjuk – közölte.

  • Nemcsák Károly Jászai Mari-díjas színművész azt mondta, a színház egy olyan intézmény, ahol van lehetőség a párbeszédre, együtt gondolkodásra. Fontos, hogy az alapértékekre figyelmeztessük egymást, nagyon fakulóban van sok olyan érzésünk, ami nélkül szerinte nem lehet élni. Régen egy kézfogásnak ereje volt, ma már egy szerződéssel is gondban vagyunk – állapította meg.

  • Görbicz Anita 233-szoros válogatott kézilabdázó tudatta, a sportban megtanulta, hogy ha előre akar jutni, tisztelni kell az ellenfelet és becsülettel kell játszani. Hozzátette, a rengeteg álhír nagyon messze visz a békétől.

A rendezvényen jelen volt Rába Tímea, Tóbiás József volt MSZP-elnök, volt pártigazgató és parlamenti képviselő felesége is, aki nemrég lépett be egy digitális polgári körbe. A közönség soraiban ült Fűke Géza, a Győri Filharmonikus Zenekar igazgatója, Nagy Balázs, a Győri Nemzeti Színház színésze, az 1956-os hős, Büki Lajos, és Vajda Péter, a Pedró Pékség alapítója is.

Fellépett az Attraction Látványszínház, Radics Gigi és Curtis.

A helyszínen lévő tudósítónk szerint sokan jöttek kisbuszokkal, az előzetes várakozásokkal ellentétben azonban nincs lekordonozva a környék, bárki odamehet a résztvevőkhöz. Úgy tűnik továbbá, hogy megszületett az új jelmondat – legalábbis a szervezők és résztvevők között elhangzott az, hogy egy az algoritmus, egy a tábor.

Mint arról mi is beszámoltunk, a miniszterelnök még az október 23-i Békemenet után két nappal hirdette meg a Digitális Polgári Körök (DPK) országjárását, amit később a Fidesz kampányüzenetéhez igazítva háborúellenes gyűléseknek kereszteltek el. Erre reagálva jelentette be Magyar Péter, hogy a helyszínekre, elsőként Győrbe ő is elmegy, hogy láthatóvá váljon a különbség.

Magyar Péter eseménye teljesen nyilvános lesz, a rendezvény helyszínét pedig a Telex tudósítása szerint alaposan bekamerázták. A Tisza Párt elnöke a 14 órától kezdődő eseményen tart beszédet az Út a győzelembe elnevezésű országjárásának részeként.

Idén ősszel már 60 szakképző intézményben indult MI-kurzus a tanrendbe építve, a kormányzati tájékoztatás szerint ehhez 60 oktató kapott felkészítést.