Győr;Orbán Viktor;Digitális Polgári Körök;

Érkeznek a résztvevők Orbán Viktor háborúellenesnek meghirdetett győri gyűlésére

Az új jelmondat: Egy az algoritmus, egy a tábor.

Egy órája folyamatosan érkeznek a résztvevők Orbán Viktor háborúellenesnek meghirdetett győri gyűlésére a Digitális Polgári Körök (DPK) országjárásának keretében. A helyszínen lévő tudósítónk szerint sokan jöttek kisbuszokkal, az előzetes várakozásokkal ellentétben azonban nincs lekordonozva a környék, bárki odamehet a résztvevőkhöz.

Tudósítónk azon kérdésére, hogy milyen rendezvényre számít, Nagy István agrárminisztertől azt felelte, hogy ez a mostani jó hangulatú, vidám emberek gyűlése lesz.

Úgy tűnik továbbá, hogy megszületett az új jelmondat - legalábbis a szervezők és résztvevők között elhangzott az, hogy 

egy az algoritmus, egy a tábor.

Érdekesség, hogy a biztonságiak nem engedtek be a rendezvényre két olyan résztvevőt, akik AfD-s (a német szélsőjobboldali párt, az Alternative für Deutschland) zászlókkal érkeztek.

Mint arról mi is beszámoltunk, a miniszterelnök még az október 23-i Békemenet után két nappal hirdette meg a Digitális Polgári Körök (DPK) országjárását, amit később a Fidesz kampányüzenetéhez igazítva háborúellenes gyűléseknek kereszteltek el. Erre reagálva jelentette be Magyar Péter, hogy a helyszínekre, elsőként Győrbe ő is elmegy, hogy láthatóvá váljon a különbség. A kormányfő a győri Olimpiai Sportpark Multicsarnokában zárt körben, szelektált hallgatóság előtt beszél majd.

A református iskola azt állítja, hogy nyitott a cigány családok iránt, a másik oldalról azonban nincs fogadókészség. Miközben az egyházi intézmény hivatalosan nem ismeri el az etnikai alapú elutasítást, a roma szülők körében ilyen tapasztalat él.