Hegyi Iván: Újvilág és új világ

A főszereplő két hónappal korábban az Ed Sullivan Show-ban szerepelt; a címváltozást e fellépés előtt egy héttel jelentették be. A film már a premier hetében 540 000 dolláros bevételt hozott. Négy Presley-dal hangzott fel benne: a címadón kívül a Let Me, a Poor Boy és a We’re Gonna Move. Ám Elvis nem csupán énekelt, noha a tömeg a számokért és azok előadásáért tódult a vetítésekre. David Weisbart producer azt mondta az új pályán mozgó énekesről: „Együttműködő volt, soha nem késett, és nagyon komolyan vette a színészetet.”

A már akkor sem kis királynak 1956-ban 17 dala került fel a Billboard listájára, s közülük öt – a Heartbreak Hotel, a Don’t Be Cruel, a Hound Dog, az I Want You, I Need You, I Love You, valamint a Love Me Tender – éllovas volt. A Hound Dog és a Don’t Be Cruel ugyanazon a kislemezen jelent meg – a korongnak valójában csak A oldala létezett –, és a dupla élvezeti cikkből két hét alatt több mint egymillió példány kelt el. Elvisnek az évben két albuma látott napvilágot. Az egyik március 23-án jelent meg, s egyszerre volt első mint listavezető rock and roll- és milliós példányszámban eladott nagylemez. Tíz hétig tarolt a topon, míg az október 19-én piacra dobott második album csak öt hétig, viszont Presley lett az első előadó, akinek mindkét albuma egyből az élre került.

De az akkor 21 esztendős szupersztár nem mindenütt közlekedett diadalmenetben. Menedzsere, Parker ezredes lekötötte őt az 1956. április 23-án nyitó Las Vegas-i Hotel Frontier első két hetére. Ám – a szokásos hisztériával ellentétben – a vegasi szerencsejátékos közönség langyosan fogadta Presley produkcióját. A Las Vegas Sun azt írta: „A tinédzserek számára a magas memphisi srác kész zseni; az átlagos vegasi költekező vagy show-látogató számára unalmas fickó. Zenei hangzása háromakkordos kombinációival kissé nyers, nagymértékben illeszkedik értelmetlen dalainak szövegtartalmához.”

Azután, hogy 1956 júniusában a Milton Berle Show-ban ringott és dalolt, a tekintélyes New York Times megállapította: „Mr. Presley-nek nincs észrevehető énektudása.” A New York Herald Tribune „kimondhatatlanul tehetségtelennek és vulgárisnak” nevezte, míg a Cabaret ezzel a szalagcímmel jelent meg: „Ki a franc az az Elvis Presley?”

Humphrey Bogart eleinte „Elvis Pretzelnek” hívta a mozgékony bálványt, aki ellen augusztus 10-én, amikor újra megérkezett a floridai Jacksonville-be, Marion Gooding bíró elfogatóparancsot adott ki, mondván: kis- és nagykorúak erkölcsét egyaránt sérti, ahogyan forgatja a csípőjét. Jacksonville nem volt szerencsés színhely a számára: februárban kezdődő turnéjának tizedik állomásán a koncert után összeesett a Gator Bowl parkolójában. Az orvos kimerültséget diagnosztizált, ez azonban nem gátolta meg a szupersztárt abban, hogy másnap este ismét színpadra álljon ugyanott.

Egyfolytában turnézott, de egyetlen bulit sem mondott le. A kaliforniai San Diegóban a rendőrfőnök hasonlóképpen börtönnel fenyegette, akár a bíró Jacksonville-ben, míg a wisconsini La Crosse helyi újság szerkesztője levélben fordult Edgar Hooverhez, az FBI igazgatójához, hogy „hallomásból szerzett értesülése szerint Presley szexuális kielégülést mímel a színpadon”. A texasi Lubbock Avalanche Journal viszont arról számolt be: „Elvis másfél évvel ezelőtt 75 dollárért lépett fel nálunk, most 4000-ért tért vissza. Hangjából nagyon keveset lehetett hallani. Amint elénekelt néhány taktust, sikolyt és ájulásérzést váltott ki.”

Hatása határtalanná, ő maga szinte pillanatok alatt az amerikai ifjúsági kultúra elsődleges szimbólumává vált. A Wall Street Journal címlapján 1956. december 31-én az áll: „Az utóbbi hónapok Elvis-szuvenírkereskedelme 22 millió dolláros bevételt hozott.”

Presley így kommentálta példátlan berobbanását: „Nem tudom, mi történik velem, de azt szeretném, hogy soha ne érjen véget.”