Harry Casey („KC”), aki egy floridai lemezbolt raktárából emelkedett a csúcsra, azt mondta a sodró lendületű funky dalról: „Az első héten a 98. helyen, aztán még lejjebb jegyezte a Billboard. Elmentem Henry Stone-hoz, a lemezkiadó tulajdonosához, és megkérdeztem tőle: »Mi lehet a gond?« Rezzenéstelen arccal felelte: »Ne aggódj!« S hat héttel később már az első helyen állt a szám.”
Casey és szerzőtársa, Richard Finch akkor már megírta élete nótáját, mert a Rock Your Baby, amelyet az egyszámos – szintén floridai – George McCrae adott elő, ötven országban lett listaelső 1974-ben, és több mint 11 millió példányban kelt el szerte a világon. A Get Down Tonight is sok évtizedes nyomott hagyott, felhangzott – egyebek közt – a Charlie angyalai, a Forrest Gump, a Doctor Doolittle mozifilmben, továbbá a Vészhelyzet és a Született feleségek tévésorozat egy-egy epizódjában. A topon a That's the Way (I Like It) követte 1975 novemberében, aztán az I'm Your Boogie Man és a (Shake, Shake, Shake) Shake Your Booty tekintett le a legfelső szintről. Majd 1977-ben a Keep It Comin' Love – micsoda malőr! – a második helyre szorult, viszont a Shake Your Bootyt tartalmazó kislemez B oldalán szereplő Boogie Shoes helyet kapott az abban az évben bemutatott Szombat esti láz című filmben, amelynek zenéjét nagyrészt a Bee Gees tagjai komponálták, s amelynek múlhatatlan hatása volt az egyetemes popkultúrára.
A KC és a Sunshine Band szintén sokat tett a popzenei hangzás színesítéséért, és kereskedelmileg sem panaszkodhatott: több mint 100 millió lemeze kelt el, miközben három Grammy-díjat és kilenc -jelölést kapott. Ezzel együtt Casey így emlékezett azokra az évekre, amelyek a diszkózenekarnak is titulált, ám már a diszkó kifejezés meghonosodása előtt magasra jutó együttes legszebb esztendei voltak: „A világ tetején álltunk, de azt hiszem, nálam magányosabb ember nem akadt e bolygón. Néha turné közben felültem a repülőgépre, és hazamentem, hogy az éjszakát a saját ágyamban tölthessem. Aztán felszálltam a retúr járatra, és este már megint nyomtam a show-t. Máskor meg ki sem mozdultam a szállodából, amíg el nem jött a koncert ideje. Hogy mit csináltam a hotelben napközben, arról fogalmam sincs.”
Annál inkább emlékszik arra, hogy 1982-ben másodszor is megszületett. Az esztendő első hónapjában frontális autóbalesete volt, fél dermesztő évre részlegesen lebénult, újra kellett tanulnia járni, valamint zongorázni. Az Oz, Judy Garland és a Somewhere Over the Rainbow ötlik az ember eszébe, mert a csodák csodájaként kell értékelni, hogy Casey nem csupán felgyógyult, de 1984-ben ismét a slágerlista élére került a Give It Uppal. (Addigi utolsó Number One-ját – a Please Don't Gót – a karambol előtt két évvel, 1980 januárjában jegyezte.)
Finchet szerencsétlenebb kimenetelű megrázkódtatás érte 2010-ben. Hét év börtönre ítélték, miután beismerte: több tinédzser fiút zaklatott szexuálisan. „Sajnálom, hogy zenei örökségemet is beszennyezik az alkohol hatása alatt elkövetett ostobaságaim” – mondta a bíróságon. Majd 2017. márciusi szabadulása után így beszélt a nagy időkről: „Sok remek munkát végeztünk, olyan muzsikát alkottunk, amely kiállta az idő próbáját, mindannyiunkat túlél.” Szerző- és zenekari társa elítélésekor Casey ridegen jegyezte meg: „Bár Richard tehetsége kétségkívül hozzájárult a KCSB-hangzás sikeréhez, közreműködése 1980-ban véget ért. Az ellene felhozott súlyos vádaknak semmi közük hozzám vagy az együtteshez.”
Ellenben a névadó KC-nek tényleg lehetett némi köze a Beatleshez. „Nem rajongtam a liverpooliak zenéjéért – említette –, de kétségkívül megragadt bennem, hányszor ismételték a she loves you, yeah, yeah, yeah-t vagy az I want to hold your handet. Aztán mi is hajtogattuk rendesen, hogy that’s the way I like it…”
