Az Orbán-kormány döntésétől függ, hogy 37-38 milliárd forintos mínusszal vagy a jogszabályi előírásnak megfelelően adósság nélkül zárjuk az évet – jelentette ki Karácsony Gergely főpolgármester a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) elnökségi ülése utáni sajtótájékoztatón. Ha a kormány nem fizeti ki a főváros járandóságait, például a trolipénzt, a Magyar Államkincstár pedig folytatja az inkasszózást, akkor nem tudják teljesíteni a törvény által előírtakat.
Lemondtam minden külföldi programomat, hogy készen álljak a kormánnyal való tárgyalásra. A szakszervezetek által szabott 168 órás határidő hamarosan lejár – mondta Karácsony Gergely, aki emlékeztetett: Gulyás Gergely a nyáron még azt mondta, hogy nem állhat elő olyan helyzet, hogy a közszolgáltatások veszélybe kerüljenek. – Ez a helyzet most már vészesen közeledik, de a kormány továbbra sem tesz semmi – mutatott rá a főpolgármester, aki egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy a pénzügyi válsághelyzet nem csupán Budapestre igaz.
A Kúria is a fővárosnak adott igazat a szolidaritási hozzájárulás ügyébenA Kúria döntése után Karácsony Gergely bejelentette, pert indít a főváros a jogtalanul elvont 28 milliárd forint visszaszerzéséértA városvezető szerint a Kúria múlt heti döntése valamennyi önkormányzat számára precedens értékű és új megvilágításba helyezi a kormány és az önkormányzatok közti vitát. A Magyar Államkincstárnak valamennyi szolidaritási hozzájárulást fizető önkormányzattal szemben le kellett volna folytatni azt a közigazgatási eljárást, amelynek során kiderül, hogy a sarc megfizetése nem veszélyezteti-e a kötelező feladatok ellátását. A településeket ügyfélként be kellett volna vonni. Ezt a kincstár egyszer sem tette meg, így törvénytelenül vont le több ezer milliárd forintot 800 önkormányzat számlájáról az elmúlt években. Itt az idő, hogy a kormány felismerje: rossz úton jár.
Már több mint 20 településre rendeltek ki költségvetési biztost, de ennél sokkal nagyobb azoknak az önkormányzatoknak a száma, ahol kétséges a tartozás nélküli pénzügyi zárás az év végén
– mondta Gémesi György, a MÖSZ elnöke, aki szerint a nagyobb településeken az állami normatíva a kötelező feladatok ellátásának alig a felét fedezi. A MÖSZ egyetért a Sita károly vezette Megyei Jogú Városok Szövetségének javaslatával, miszerint a szolidaritási hozzájárulás mértékét csökkentsék 15 százalékra. Ez az állami elvonás jelen állás szerint jövőre 400 milliárdra nőne, miközben a működési normatíva reálértéken csökken és csupán a kötelezően előírt bérfejlesztésre kapnak támogatást. A MÖSZ azonban ennél is tovább menne: kérik vissza a Covid járvány idején elvont gépjárműadót. Ez egyébként már akkor is csak az adóbevétel 40 százaléka volt, a többit korábban bekebelezte az állam, ahogy a személyi jövedelemadót is. A gépjárműadó részleges visszaadása 120-150 milliárdos bevételhez juttathatná az önkormányzatokat. Ez egyébként azoknak az önkormányzatoknak is nagy segítség lenne, ahol nincs iparűzési adóbevétel.
Az egész önkormányzati rendszer súlyosan alulfinanszírozott. Ránk nem vonatkozik a rezsicsökkentés, viszont kötelező a bérfejlesztés, miközben az állami normatíva a kiadások 20-80 százalékát fedezi.
A MÖSZ hónapok óta szorgalmazza az önkormányzati finanszírozás felülvizsgálatát, de még mindig nem kezdődött el. Ha 2026-ban sem lesz érdemi változás, az az önkormányzati rendszer összeomlásához vezethet – jegyezte meg Máté Antal, Nyírbátor polgármestere.
„Alig hárommilliárd forint maradt a fővárosi kasszában, kérdésessé vált a decemberi munka után járó bérek kifizetése”Ultimátumot adtak a fővárosi cégek, a bértárgyalások várható meghiúsulása miatt indulhat a sztrájk
