Három éve tart a magyar gazdaság vergődése. Idén a III. negyedben a megtermelt bruttó hazai termék értéke az előző negyedhez képest nem változott, vagyis a gazdasági növekedés 0 százalék volt. Az előző év III. negyedéhez képest 0,6 százalékos növekedést tudott kisajtolni a magyar gazdaság – de csak az alacsony bázis miatt. Ugyanezeket a szomorú és elkeserítő híreket írjuk le már évek óta, és láthatóan a kormánynak semmi ötlete nincs arra, hogy a magyar gazdaság szekerét valahogy kihúzza a mocsárból.
De most sem ezzel vannak elfoglalva, épp a 2026-os és 2027-es növekedési lehetőségeinket ássák alá. Ugyanis amit ők jóléti intézkedéseknek hívnak, azt mások választási osztogatásnak. Sokan most is örülnek az újabb és újabb kormányzati ajándékoknak, a béremeléseknek, az adókedvezményeknek, a 14. havi nyugdíjnak – de ezeknek az intézkedéseknek nincs meg a fedezetük. Amit most a kormány elosztogat, azt 2026–2027-ben majd vissza kell venni. Ha jön a Tisza, egyszerűbb lesz – ki lehet hátrálni a választási ígéretekből. Ha marad Orbán, akkor egy kicsit rafináltabban kell csinálni: úgy kell majd megszorítani, hogy az ne látszódjon, például az infláció felpörgetésével.
A magyar gazdaság egyre reménytelenebb helyzetben van, sőt már-már negatív spirálban. Ugyanis már nemcsak arról van szó, hogy csökken a cégek termelése, hanem emiatt már a beruházások sem indulnak el, a termelőeszközök leamortizálódnak. Ahol nincs beruházás, ott alkalmazottakra sincs szükség. Igen, már vannak jelei az elbocsátásoknak, sőt néha egy-egy gyárbezárásnak is. A cégek bizalma elfogyott, hiába az újabbnál újabb kedvezményes, állami támogatású hitelprogram – sokszor az sem kell, mert a jelenlegi felesleges kapacitások miatt minek kezdenének új beruházásba.
Az, hogy lesz-e magyar gazdasági feltámadás, leginkább attól függ, hogy a cégvezetők meglátják-e a fényt az alagút végén. A segítség két helyről jöhet. Egyrészt az Unióból – nem feltétlenül csak a támogatások formájában, hanem az uniós konjunktúra beindulásának formájában. Ez ugyanúgy késik évek óta, mint a magyar gazdaság beindulása. A másik megoldás a hazai gazdaságpolitika megváltozása: a korrupció felszámolása, a közbeszerzések versenyszerű elosztása, a felesleges adók csökkentése, a versenyt korlátozó szabályok megszüntetése. Szükség lenne egy stabil antiinflációs pálya felrajzolására, amivel elérhető lenne a jegybanki és a piaci kamatok jelentős (például 3 százalékra történő) csökkentése. Ehhez szükség lenne a pazarló államháztartási kiadások felszámolására, tudásalapú gazdaság (oktatás) kialakítására, végül pedig az euró bevezetésére.
Lássuk be: erre Orbánék képtelenek, 15 éve. Az, hogy Magyaréknak sikerül-e, arra sincs semmi garancia; ennek ma még nem látszódnak teljesen az intellektuális és személyi feltételei. A szándék megvan sokakban, hogy újra felzárkózó növekedési pályára álljon a magyar gazdaság – de ez még kevés a magyar feltámadáshoz. Pedig de jó lenne végre egy jóléti államban élni! De ehhez egyelőre költözni kell.