Kezdetben vala ugye a 2013-as kukarezsi-csökkentés, amivel gyakorlatilag a 2010-es helyi díjak álltak vissza. Utána jött az EU, hogy azért az nem jó, ha minden szemetet eltemetünk meg patakpartra-tengerbe-óceánba szórunk, úgyhogy lassan neki kéne állni a visszaforgatásnak, újrahasznosításnak, erőművi elégetésnek vagy bárminek, ami csökkenti a szeméthalmokat. Szuper, mi is vállaltuk.
Ám jött a nagy felismerés, hogy ahhoz azért pénz is kéne. Az meg ugye nincs, mert csökkentés van. Mivel a mocskos, profithajhász, a zsírunkon dőzsölő külföldi és hazai szemét(-)vállalkozókat már rég kidobták, a kormány jobb híján a hulladékszállítást átvevő önkormányzatokat vádolta meg pénzszórással. „Rendteremtőnek” vagy egy évtizede az állami kukaholdingot jelölték ki. Ez persze mindenféle hisztérikus kreténséget szült, a „fideszes” és az „ellenzéki” kukacégek eltérő pénzellátásának vádjával, összeomló elszámolással, az egyre dagadó költségvetési támogatás ellenére folytatódó lerongyolódással; sőt olykor még a szemét is az utcán maradt, lásd Gödöllő és térsége.
Az így elhasználódott kukaholdingot néhány éve a koncessziónak nevezett állami umbulda váltotta: majd jön a Mol és mindent megold.
A türelmi időszak biztató jelei után ugyanakkor mára kiviláglott: bizony a Mol fő célja is a költségcsökkentés-profitnövelés. Mi más lenne, hisz magáncég. Csak már NER-es. Azt az ötletüket, hogy kopottas szekrényét mostantól vonszolná már el mindenki a „közeli” hulladékudvarba, még épp sikerült kisiklatni. Ám most itt az abszolút borítékolt sztrájk és újra utcán a szemét. Ezúttal a fővárosi kukások nem bírták tovább a pénztelenségből fakadó állandó mókot, a mosolydiplomácia szőnyege alá söpört tengernyi szemetet.
Csütörtökön végül felvették a munkát. Mert szemét az utcán nem maradhat.
De ez a helyzet sem.