A Mohu orrára koppintott az Orbán-kormány

 Tavaly 33 milliárd forint értékű palackot nem váltottak vissza

Vezetőváltás a Mohu élén: a Mol hulladékcégének irányításában már megvalósul a körforgás

Pethő Zsolt, a Mol „csoportszintű körforgásos gazdasági szolgáltatások vezetője” saját döntése alapján távozik tisztségéből és a társaságon kívül folytatja pályafutását – közölte az olajcég. Megjegyzendő: eddig Pethő Zsolt töltötte be a csoport széles ismertségre szert tevő hulladékkoncessziós cége, a Mohu Mol elnök-vezérigazgatói posztját is. 

Otthagyja a MOHU-t a cég vezérigazgatója

Nem ez az egyetlen személyi változás a Molnál.

Pethő Zsolt

Élesedik az ellentét a MOHU és az önkormányzatok között, a cég továbbra is úgy gondolja, nem az ő feladatuk a lomtalanítás utáni takarítás

Akár pereskedés is lehet az ügyből.

Mégse lesz idén palackvisszaváltás a Szigeten, környékbéli kis boltok egyike sem igényelt személyzettel együtt felajánlott ideiglenes automatát

Idén is marad a tavalyi felállás: a Sziget az eladásra szánt italokért általa már kifizetett 50 forintokat nem hárítja tovább, így azokra a rendezvényen nem számítanak fel visszaváltási díjat. 

A II. kerület feljelenti a Mohut, ha a lomtalanítás után nem takarít össze

A hulladékot pedig összeszedi és elszállítja a vállalatnak, mint tulajdonosnak.

Átalakul a palackdíjazás

Jövő hónaptól a 400 négyzetméternél nagyobb üzletek 3,5, a 200 és 400 négyzetméter közöttiek 7,5, az ez alatti méretűek pedig 11,5 forintot kapnak tételenként.

Tiltakoznak a visszaváltási díj csökkentése miatt a kereskedők, a módosítás azonnali visszavonását kérik

Helyette az indokolt költségeket fedező árazás kialakítását kezdeményezik.

Változik a palackvisszaváltási rendszer, az eddiginél rosszabbul járnak majd a nagyobb boltok

Más lesz a kezelési költségek mértéke, szeptembertől a 400 négyzetméternél nagyobb üzleteknek a gépi visszaváltásért csak palackonként 3,5 forint jár.

Rendszervisszaváltást!

Történik mindez 2025-ben, a Fülkeforradalom, a Nemzeti Együttműködés Rendszere, a magára kellő szerénységgel büszke Orbán-rendszer 15. esztendejében.

Úgy tűnik, a Mohunál besült a települési palackautomata-program, a hajléktalanszállóra ígért berendezések és a köztéri kukákra szerelhető tartók terve is

A Mohu célja, hogy a visszaváltási rendszer országossá váljék, ezért a vidéki lefedettség bővítése kiemelt feladat – közölte lapunkkal a hulladékkoncessziós cég. A társaságtól azért érdeklődtünk, mert amióta Gulyás Gergely kancelláriaminiszter áprilisban bejelentette, hogy a kormány az összes hazai településre palackautomatát helyeztetne, az ügyben nem történt látványos előrelépés. 

A palackvisszaváltással még mindig vannak gondok

Júliustól hátrányos helyzetű családokat lehet támogatni a REpont automatákon keresztül

Három segélyszervezet között osztják szét a következő fél év felajánlásait.

Egy csepp szemétben a tenger

Hatalmas bukás lett a Mohu Molból, a hulladékipari cég 50 milliárd forintos veszteséggel zárta a tavalyi évet

 A körforgásos gazdaságban egyelőre nem találja az egyensúlyt a Mol hulladékkoncessziós cége.

Itt a vége, az Orbán-kormány megszünteti a fiaskóvá váló kukaholdingot

Eredetileg a Mohu Molhoz került volna a szemétszámlázásért felelős NHKV Zrt., de az illetékes energiaügyi tárca szétdobja a feladatait.

A palackvadászat miatt szigorít a kukák kihelyezésének szabályain Terézváros

A jövőben akár 200 ezer forintos büntetés is járhat annak, aki nem tartja be az előírásokat.

Képünk illusztráció

Úgy tűnik, megvalósíthatatlan az Orbán-kormány nagy palackautomata-terve

Több piaci szereplő szerint a kezdeményezés aránytalan terheket róna a palackvisszaváltási rendszert működtető csaknem minden szereplőre, úgy a kereskedőkre, mint a koncesszorra - válaszolta a kormány települési palackautomata-tervével kapcsolatos megkeresésünkre Kozák Tamás, a nagy magyarországi élelmiszerboltokat képviselő Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára. 

A Mohu fesztiválos visszaváltógépet tesztel

Átgondolatlan és drága, de mindenki üdvözli az Orbán-kormány tervét a kistelepülési palackautomatákról

A 3155 magyarországi település közül mintegy kétezerben hiányozhat a palackvisszaváltó automata. Gépenként mintegy tízmillió forintos telepítési költséggel számolva a friss kormányzati terv mintegy 20 milliárd forintba kerül.

A helyhatóságok többsége a kistelepülési automatatelepítéshez anyagi forrásokkal nem tud hozzájárulni

Több tíz milliárd forintos veszteséggel működik a Mohu

A Mol-cég hiányának jó részét a lakossági hulladékszállítás okozta, amit nem fedezhetnek más területek nyereségéből.

A Mohu sikerként könyveli el az új palackvisszaváltási rendszert, a felhasználók nem teljesen így érzik

Még 8,5 milliárd forint hiányzik Budapestnek a második rákosrendezői részlet kifizetéséhez

Majd kigazdálkodják, a harmadik részlettel pedig ráérnek 2039-ig.

A hulladékkoncesszió bevételéből venné meg a Rákosrendezőt Budapest, de a Mohu szerint ez nem fog menni

Vitézy Dávid szerint kivitelezhető az ötlet, Karácsony Gergely korábban még a szolidaritási adóról beszélt. 

Márciustól változtat a szemétszállítás szüneteltetésének szabályain a MOHU

Nem csak nullás számlával lehet majd felmentést kérni, a szüneteltetéshez havi legfeljebb fél köbméter vizet és 50 kilowattóra áramot lehet majd fogyasztani.

Változatok lomtalanításra

Az érdekképviseleti vezető megfontolandónak tartaná, ha a jövőben a fővárosi házak elől legalább évi egyszer egyeztetett időpontban, ingyen vinnék el a nagy háztartási hulladékokat.

A házak elé kitett hulladék 30-40 százaléka tiltott, ott sem lehetne

Vizsgálja a Mohu, hogy a befőttesüvegek is visszaváltóak legyenek

Konkrét bevezetési terv még nincs.

Lantos Csaba bejelentette: kétéves átmeneti időszakkal vezetik be az új lomtalanítási rendszert Budapesten

2027. január elsejéig a kerületek dönthetik el, hogy a jelenlegi módon folyjon-e tovább a városrészben a lomtalanítás. 

Lantos Csaba a keddi egyeztetésen

Karácsony Gergely: Maradjon a lomtalanítás

A főpolgármester szerint az Orbán-kormány a lomtalanítás rendszerének átalakításáról a Fidesszel egyeztet, a fővárossal és a kerületekkel viszont nem. 

Mol-lom

Nagykanizsa nyerte a szemétháborút, a Mohunak engednie kellett

Péntek estére a Mohu mégis belement, hogy a jövőben is a város cége üríthesse a térség kukáit.

„Több tucat munkavállaló feje felett döntöttek” – Szolidaritást vállalt az új kukáscég ellen tüntető nagykanizsai dolgozókkal a szakszervezet

A helyi önkormányzati cég helyett a Mohu döntése alapján január elsejétől egy kaposvári cég látja el a térségben a szemétszállítási feladatokat.

Illusztráció.
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang