hulladékszállítás;Mohu Mol;

A szelektív hulladékgyűjtés és a palackvisszaváltás bevezetése óta csökken a kommunális hulladék mennyisége

„A szemetet valakinek el kell vinni” – Veszélybe sodorhatja Magyarország uniós céljait, de a Mohu csak azért is kitart az olcsóbb települési hulladékszállítás mellett

Azt panaszként szinte minden forrásunktól hallottuk, hogy a lakossági szilárd hulladék szállítását és kezelését a rezsicsökkentés miatt változatlanul lényegében 2010-es díjszinten kell megoldani.

A települési hulladék elszállítását változatlanul végző, helyi közszolgáltatók számára a Mohu és „régiókoordinátorai” 2026-ra az ideivel megegyező, tonnánként 28 ezer forintos átvételi árat ajánlhatnak – értesültünk iparági forrásokból. A szolgáltatók az emelkedő – például bér- - költségeken túl ezt azért sem tartják elfogadhatónak, mert - elsősorban a magyar gazdaság és a lakosság anyagi helyzetének hanyatlása miatt - a hulladék mennyisége folyamatosan csökken. De a térítéses palackvisszaváltási rendszer bevezetése miatt az otthonokban lévő szelektív kukákban is kevesebb műanyagszemét gyűlik. Ehhez képest egyes területeken a Mohu még sűrítette is a szelektív kukák ürítését. A mennyiségalapú elszámolás miatt így az ideivel megegyező átvételi ár valójában csökkentené a bevételeiket. Ezt elsősorban azért tartják elfogadhatatlannak, mert a közszolgáltatóknak közegészségügyi okokból meghatározott időközönként mennyiségtől függetlenül is minden ház elől el kell vinniük a szemetet. Számításaik szerint a szolgáltatási színvonal megtartásához és egy minimális haszonhoz a közszolgáltatóknak a vegyes hulladékért átlagosan legalább tonnánként 33-35 ezer forintos ellenértéket kellene kapniuk a Mohutól. (Az egyeztetések indulásáról nemrég a 24.hu tudósított elsőként.)

A Mol-cég láthatólag úgy véli, hogy a szerinte túl drágán dolgozó közszolgáltatók helyett mindig található másik. Iparági forrásaink ezt visszaigazolták, mondván:

egyes vállalkozások különböző okokból akár átmeneti veszteség átvállalásával is terjeszkedhetnek, hiszen a szemetet valakinek el kell vinni. Az ilyen váltások ugyanakkor veszélyeztethetik az EU előtt vállalt hulladékhasznosítási célok teljesítését és tönkreteszik a szakma eredményeit is 

- fogalmaztak. Arra a felvetésünkre, hogy a „költséghatékonysági” hozzáállás nem ellenkezik-e a Mol által a koncessziós szerződésben a szolgáltatási színvonal tartására vonatkozó vállalásával, ágazati forrásaink emlékeztettek az idén év eleji nagykanizsai kísérletre, amikor a Mohu láthatólag előkészítetlenül küldött egy területre új vállalkozót és emiatt visszavonulót is kellett fújniuk. Ez néhány napig kétségkívül a szolgáltatási színvonal csökkenésével járt, hisz jórészt az utcán maradt a szemét. Emiatt a szolgáltatóváltások legalábbis alaposabb előkészítését sürgették.

Miközben a Mohu alvállalkozóit vádolja magas költségekkel, a Mohu tavalyi beszámolója alapján a cégnél csak az átlagos bérköltség havi 1,1 millió forint, ami azért az ágazat részéről a Mohuval szemben is felvet költséghatékonysági kérdéseket - tették hozzá. Véleményük szerint a Mohu által fizetendő egyéb hulladékátvételi árakat a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal javaslatára az energiaügyi miniszter szintén rendkívül alacsonyan húzta meg. Ama felvetésünkre, hogy a kialakult helyzet ösztönözheti-e az illegális hulladéklerakást, annyit rögzítettek, hogy a 2022-es koncessziós szerződés mindenesetre a szabálytalan szeméthalmok kezelését az önkormányzatok nyakán hagyta.

A Mohu egységes és átlátható hulladékgazdálkodási rendszert céloz - rögzítették megkeresésünkre a cégnél. A koncesszió előtt 27 közszolgáltató végezte a feladatot, térségeik saját előírásainak és árainak megfelelően. A 2020-as évekre a magyarországi újrahasznosítási és lerakási adatok nagyon elmaradtak az Európai Unió által és a környezetvédelem szempontjából elvárt számoktól. Míg a hulladék mintegy felét tulajdonképpen eltemetjük és csak alig harmadát hasznosítjuk újra, a lerakást az ötödére kell csökkenteni, az újrahasznosítást pedig meg kell kétszerezni. Ezt a leghatékonyabban a területi adottságok figyelembe vételével csak egy országosan egységes rendszerrel valósíthatja meg. A koncesszióval átalakultak a korábbi közszolgáltatási rendszer feladatai, ami az alvállalkozók tekintetében is piaci alapúvá vált. A Mohu által megállapított hulladékbegyűjtési díj piaci feltételeket tükröz és versenyképes - jegyezték meg.

A Mol-cégnél cáfolták, hogy a keretfeltételek ismertetése nélkül törekednének a jövő évi díjtárgyalások lezárására. A tárgyalások szeptemberben csak indulnak, a műszaki feltételek változását pedig mindig előzetesen egyeztetik a szolgáltatókkal. 

A jelenlegi rendszer az uniós célokat követi. A szolgáltatási minőség nem romlik, az illegális lerakással szemben pedig a Mohu a legszigorúbban lép fel - szögezték le. Sajnos belső vizsgálatok egyes szolgáltatóknál illegális hulladékelhelyezést tártak fel; a Mohu e cégekkel szerződést bont. A szelektív gyűjtés erősítése pedig a hasznosítható hulladékok mennyiségi növelését szolgálja.

Azt pedig panaszként szinte minden forrásunktól hallottuk, hogy a lakossági szilárd hulladék szállítását és kezelését a rezsicsökkentés miatt változatlanul lényegében 2010-es díjszinten

kell megoldani.

Bár a Mol elnök-vezérigazgatója következetesen kiáll az orosz nyersanyagbeszerzés fenntartása mellett, érveit független szakértők jórészt cáfolni látszanak.