Király Béla a Világ Igaza?

Király Béla, az 1956-os forradalom nemzetőrségének parancsnoka 1990-ben úgy tért vissza az emigrációból, mint egy nemzeti hős. Három évre rá Mordecai Paldiel, a Jad Vasem (Yad Vashem) Világ Igazai Osztályának igazgatója levélben értesítette Királyt, hogy Az Igazak Kijelöléséért Felelős Különleges Bizottság 1993. március 11-én megszavazta a Világ Igaza kitüntetést a számára. A hivatalos értesítést másolatban Raymond Kaempfernek is elküldték.

Király egy véletlen találkozás során ismerte meg Kaempfert, a Jeruzsálemi Héber Egyetem Orvosi Fakultásának professzorát. Ha jól emlékszem, a történetet 1992 nyarán mesélte el nekem Király, akinek régi barátja és munkatársa voltam. Az év tavaszán egy este az Operaház egyik páholyából hallgatta az előadást. A szünetben beszélgetésbe elegyedett páholytársával, Kaempferrel, aki elmondta Királynak, hogy Hollandiában született és holokauszttúlélő, akit keresztények mentettek meg a deportálástól. Király azt válaszolta, hogy ő is mentett zsidókat, akik munkaszolgálatosok voltak az ukrajnai Proszkurovban. Története felvillanyozta Kaempfert, aki felajánlotta, hogy ha erre vannak tanúvallomások, kapcsolatai révén beajánlja, hogy Jad Vasem tüntesse ki Királyt, mint a Világ Igazát. Ez a követelmény nem ütközött nehézségekbe, mert miután kritikusai megkérdőjelezték az 1986-ban Honvédségből Néphadsereg címen kiadott, majd 1989-ben Budapesten is publikált emlékiratában szereplő proszkurovi történetet, Király már 1990-ben elkezdett tanúvallomások után nézni, hogy bizonyítsa igazát.

Kopácsi Király barátja, az 1956-os forradalom idején Budapest rendőrfőkapitánya és a nemzetőr főparancsnok Király Béla helyettese volt. Kopácsi bevezetőjében elmagyarázta, hogy azért tette nyilvánossá az interjút a volt proszkurovi munkaszolgálatossal, Farkas Sándorral, mert egyes lapokban a cikkek megkérdőjelezték „Király világháborús szerepét”. Az interjúban Farkas sztorijának leghihetetlenebb része az volt, hogy „amikor lerongyolódva és persze civil ruhában a városba érkeztünk, Király Béla volt az, aki megszemlélte századunkat és elrendelte, hogy mindenkit öltöztessenek egyenruhába. (…) Egyenruhában tehát szabadabban tudtunk mozogni, mert akkor mind katonák voltunk, és a németek sem tudtak volna minket egyszerűen csak elkapni, és akármilyen munkára beállítani.” Az interjú az egyik fő tanúvallomás lett, amelyet Jad Vasemben az Az Igazak Kijelöléséért Felelős Különleges Bizottság átvett és az interneten elérhető összefoglalójában majdnem szóról-szóra megismételt. Csak az lett hozzáadva, hogy ezzel Király törvényt sértett (Király broke the law), mikor parancsot adott a muszosoknak (munkaszolgálatosok – a szerk.) az egyenruha viselésére. Azt is ki hangsúlyozták, hogy „a századbéli zsidók később arról tanúskodtak, hogy Király a rendelkezéseivel életüket mentette meg”. Mindkét füllentés megfelelt a Világ Igaza kinevezés követelményének, miszerint a Világ Igazai azok, „akik életüket kockáztatták a zsidók megmentéséért”. Azonban az ukrajnai fronton, ahol a harcolók helyzete katasztrofális volt ruházatban, lőszerben és élelemben, kizárt, hogy kétszáz muszost egyenruhába bújtattak. A sztori duplán hihetetlen, mert a zsidó muszosoknak 1941 augusztusától a megalázó sárga karszalagot volt kötelező viselni a jelzés nélküli egyenruhájukon, majd 1942. március 17-től egyenruha helyett saját polgári ruhájukat és rozetta nélküli katonasapkát kellett hordaniuk.

Király Béla a 2004-ben megjelent emlékiratában – Amire nincs ige. Visszaemlékezések, 1912–2004 – részletesen ír proszkurovi hadtápparancsnoki szerepéről. Narratívájába beillesztette a Jad Vasem-i tanúvallomások egyes részleteit is.

Mint írta, „honvédköpenyt utaltam ki valamennyiüknek, és a sapkarózsát is felvarrattam velük. A karszalag viselését törvény írta elő, ezen nem változtathattam, de a katonaköpenyt rávehették, így nem lehetett megkülönböztetni a munkaszolgálatost a honvédtől.” (101. o.) Ez a szintén hihetetlen történet azért is figyelemre méltó, mert Király kijelentette, hogy ő olyat nem tett, ami törvényt sértett. Ez pedig meghazudtolta a Jad Vasem bizottság állítását, hogy Király a zsidókért törvényt sértett. A bizottság internetes szövegében a katonaköpeny nem szerepel, de az igen, hogy egy század muszos kapott katonasapkát rozettával, amely pedig nem ugyanaz, mint amit Király állít.

A Jad Vasem adatai nem adják meg a tanú, Farkas Sándor századának számát, de a másik koronatanúét, Fodor Jánosét igen: 107/12. Azonban az a század, amely átélte Király parancsait, a 108/6 számú volt. Eörsi László idén júniusban megjelent Király életrajzban, amelyben a szerző elhiszi a szerinte bátor és humánus parancsnok proszkurovi történetét (28. o.), megemlíti, hogy Fodor interjúját a Jad Vasem számára Király készítette!

Ez egy különös dokumentum, hiszen biztos, hogy Király súgott Fodornak. Az azonban meglepő, hogy egy ilyenfajta interjút is elfogadott a Jad Vasem bizottság, amely négy tanút listáz, de csak hármat említ, Farkast, Fodort, és Bálint Andort. A két utóbbi tanúvallomását nem ismerem, de valószínű, hogy Fodoré jelenik meg Király 2004-es emlékiratában: „A fűtés helyreállítása, az ablakok beüvegezése, az ágyak és szalmazsákok kiutalása is soron kívül megtörtént” (101. o). A bizottság összefoglalójában csak az olvasható, hogy hálóhelyük hasonló lett, mint a katonáké. Mindkét verzió kérdéses. Tatár Imre 2020-ban kiadott, Fogságból fogságba című emlékiratában leírja, hogy a 108/6-os század Proszkurovban egy óriási istállóban volt elhelyezve, amelynek fele lókórház volt. Leírása szerint a fűtés működött, és betört ablakok sem lehettek, mert egy este a vaskályhán szalonnát főzött, utána azt az ablakba tette, hogy megfagyjon, és így reggelre abált szalonna lett belőle. Mivel Király a történetében a 108/6-os századnak adott parancsokat, meglepő, hogy Tatár Imre Királyt Proszkurovban nem ismerte. Azonban megemlíti, hogy „közvetlen feljebbvalóm részéről bántalom, megaláztatás nem ért” (152. o.). Valószínű, hogy mint feljebbvaló, Király szintén hasonlóan viselkedett a muszosokkal, de ez nem jelenti azt, hogy a proszkurovi akcióiért kiérdemelte a Világ Igaza kitüntetést.

Randolph Braham, a magyar holokauszt kutatás doyenje, akit gyakran felkért a bizottság konzultációra, volt egyetemi kollégája, Király Béla esetében nem volt meghívva véleményezésre. Reagálva az online „Igazak” összefoglalóra, és Király proszkurovi emlékeire, Braham egy 2008. július 27-i angol nyelven írt e-mailjében azt írta: „Én soha nem hallottam erről az esetről a magyarországi holokauszttal kapcsolatos sokéves kutatásaim során.” Még aznapi második levelében hozzátette: „Ami a Yad Vashem időnkénti »téves ítéleteit« illeti, erről írtam egy magyarul is megjelent könyvet: A román nacionalisták és a holocaust. Kitalált mentőakciók politikai kiaknázása címmel, amelyben az úgynevezett Camilly-Sorban ügyet dokumentálom”. A román Raoul Șorban hamis vallomások ajánlásaival állította, hogy a vészkorszakban kolozsvári zsidó magyarok életét mentette meg azzal, hogy átsegítette őket a magyar-román határon. 1986-ban a Jad Vasem a Világ Igazának tüntette ki Șorbant. Király tehát Braham szemében egy magyar Șorban volt.

Az 1986-os emlékiratában az szerepel, hogy mivel a háború után tovább kívánta folytatni katonatiszti hivatását, a volt vezérkari tiszt június végén személyesen adta be igazolási kérelmét Röder Jenő tábornoknak, a Központi Igazoló Bizottság vezetőjének. Könyvében Király megmagyarázta, hogy ahhoz, hogy az igazolást megkapják, a szolgálathoz a volt vezérkari tiszteknek be kellett bizonyítaniuk, hogy „népellenes vagy háborús bűnt nem követtek el”. Király szerint ez nyomban be lett bizonyítva, mert Rőder tábornok egy iratcsomagra mutatott, amelyben munkaszolgálatosok önkéntes nyilatkozatai voltak. Ők pedig kijelentették, hogy Proszkurovban Király emberséges körülményeket teremtett számukra és egyesek így megmenekültek a haláltól is.

Kubinyi Ferenc 1994-ben kiadott, A katonapolitika regénye című könyvében, amely a kommunisták uralta Honvédelmi Minisztérium Katonapolitikai Osztályának Királlyal való kapcsolatát vette górcső alá, a Hadtörténeti Levéltárban mindössze két tanúvallomást talált, és azt is egy levélben, amely, véleménye szerint megrendelésre lett írva. A levél szkennelt másolatát Eörsi László barátom jóvoltából kaptam meg. Könyvében Eörsi megemlíti az Ádlerek tanúvallomását, de a szöveg közlése nélkül. Ádler Emil és Ádler Mór, a 106/8-as számú munkás századból azt állították, hogy Proszkurovban Királynak köszönhetően „1943. év telén és 1944. tavasszal (…) az alája rendelt zsidó munkás századoknál a bánásmód kifogástalan volt. Nevezett tehát demokratikus felfogását tettekkel igazolta.” A levél 1945. július 26-ra volt dátumozva, pedig, ha az a Király által említett iratcsomagban lett volna, a dátumnak meg kellett volna előznie a Király-Rőder találkozó dátumát. A szöveg pedig nagyon úgy hangzik, mint ami tollba lett mondva. Nyilván a haderő újjászervezése megkívánta a Király-féle tapasztalt és tehetséges tisztek igazolását hamis, de pozitív vallomások révén. Hogy bekerülhessen az új hadseregbe, Király még a Kommunista Pártba is belépett.

A Jad Vasemben embermentővé avanzsált Királlyal kapcsolatos tanúvallomások összefoglalójában az Ádler fivérek levele nem szerepel. A Jad Vasem Világ Igaza szabálya szerint a hős igazak azok, „akik életüket kockáztatták a zsidók megmentéséért”. Ez pedig nem tűnik ki az 1945-ben írt leveléből. Nem is lett beadva a Jad Vasem bizottságnak. Egy másik nem használt tanúvallomás, amely 1945-ben jelent meg, kritizálta Királyt. György István Fegyvertelenül a tűzvonalban című könyvében azt írta, hogy Proszkurovban, ahol munkájuk lótrágyapucolás volt, „Új, friss inkvizítor kezébe kerültünk, ki várva várta, hogy végre összekerüljön velünk. Vezérkari százados volt és így el tudta intézni, hogy kifogásokkal elhúzza hazaszállításunk terminusát. (...) Mikor Pesten látták, hogy a parancs ellenére sem érkezünk meg, egy csendőr alezredest küldtek értünk indítási paranccsal. (...) Vagonokat szerzett, és elindulhattunk.” (108. o.) Király 2004-es emlékiratában azonban ennek az ellenkezője szerepel: „Mielőtt ide érkeztem, az volt a gyakorlat, hogy amikor egy nagyobb csapat szolgálati ideje lejárt, kis csoportokban küldték őket vissza Magyarországra, így többen soha nem érkeztek meg. Én katonai fedezet mellett, tehergépkocsival szállíttattam őket Munkácsra, ahol a helyi honvéd hatóság szerelte le őket.” (102. o.) György története 1943–44 telére esett, amikor csak egy vezérkari százados tartózkodott Proszkurovban: Király.

 Beregfy Károly honvédelmi miniszterrel napi kapcsolatban állt. Király egyik fontos határozata az volt, hogy a munkaszolgálatos csoport főnökséget átadta a szigorúbb totális mozgósítási és harcbaállítási minisztériumnak. Király arról a hadügyminisztériumban készült törvényjavaslatról is tudott, amely az elfogott szökött katonák és muszosok felkoncolásáról szólt. Beregfy 1031/1 kr. 1945. számú körrendeletét is ismernie kellett, amelyben megparancsolta, hogy „A zsidó munkaszolgálatosokkal való érintkezést úgy katonai mind polgári egyének részére megtiltom”. Kőszegen 5000 munkaszolgálatos volt a körletben, akik a Birodalmi Véderődön, a Délkeleti Falon dolgoztak. Pelle János történész azt írta egy cikkében, hogy túlélésük esélye jóval kisebb volt, mint azoknak, akiket abban az időben Bergen-Belsenbe szállítottak. A kőszegi sörgyárban pedig egy gázkamra működött, ahol a súlyosan beteg munkaszolgálatosokat gyilkolták le.

Király ebben a városkában, magas beosztása ellenére, még az ujját sem mozdította a munkaszolgálatosok érdekében, mint ahogy azt állítólag Proszkurovban tette, pedig nagyobb szükség lett volna rá. Ha Beregfy parancsa ellenére valamit is tett volna a munkaszolgálatosokért Kőszegen, akkor igazából meglehetett volna állapítani róla a Jad Vasemben, hogy életét kockáztatta „a zsidók megmentéséért”. Azonban zsidómentés helyett azt hazudta, hogy a nyilas minisztériumban egy ellenálló csoportot szervezett. Emlékirataiban is ez szerepel. Két hónappal azután, hogy Király igazolva lett, a honvédség ÁVO-ja, a Katona Politikai Osztály (Katpol), 1946. február 20-i összefoglaló jelentésében fehérre mosta Király kőszegi tevékenységét. „Király Béla vk. Szds., a Szálasi volt vk. tisztjének 1945. évben folytatott németellenes” akcióit, és átállását a szovjet oldalra a jelentés a tanúvallomások alapján elismerte. A kedvező jelentés azt sugalmazta, hogy a Katpol is számított Király szolgálataira.

 Aki nem érdemelt kitüntetést, ünnepélyes keretek közt 1993. május 5.-én vette át a Jad Vasemben.

(A szerző történész, a New Jersey állambeli Montclair State University professor emeritusa)