François Bayrou francia miniszterelnök elvesztette a kormányával szembeni bizalmi szavazást. A francia nemzetgyűlés 364 szavazattal 194 ellenében, 15 tartózkodás mellett megszavazta a hivatalából való eltávolítását és kisebbségi kormányának megbuktatását – számolt be a hetek óta már szinte készpénznek vett döntésről a BBC. Mint írják, ezzel Franciaország újabb politikai válságba sodródott. Felidézték, a kormányfő meglepetésszerűen saját maga kért bizalmi szavazást, miután a nemzetgyűlésben hatalmas ellenállásba ütköztek a költségvetési tervei.
– Hetek óta világos volt, hogy Bayrou veresége. A mai szavazás, amelyet Yaël Braun-Pivet, a nemzetgyűlés elnöke hivatalosan is megerősített, valójában csak formalitás volt. A BBC nem kevés iróniával azt írta, hogy Bayrounak a vitát megelőző beszéde olyan volt, mint egy temetési menet. Sokat elmond, hogy Laurent Wauquiez, a jobboldali republikánusok vezetője előzetesen azt mondta, bár lelkesedés nélkül, de Bayrou mellett fog szavazni.
Boris Vallaud, a szocialisták képviselője szerint a franciaországi válságért csakis Emmanuel Macron elnök okolható, míg Cyrielle Chatelain, a Zöldek részéről megkönnyebbülésként jellemezte a miniszterelnök borítékolható távozását. Marine Le Pen, a jelenleg legnagyobb támogatottságú ellenzéki párt, a szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés vezetője új választásokat sürgetett.
Bukik Francois Bayrou kormányaA további menetrend is kiderült. Eszerint Francois Bayrou várhatóan kedd reggel benyújtja saját, egyben a kormánya lemondását a francia elnöknek. Elemzők szerint Macron legalább három lépés közül választhat. Egyik, hogy új miniszterelnököt jelöl, de ez a folyamat akár hetekig is eltarthat, ami csak a bizonytalanságot fokozhatja, miközben a bukott miniszterelnök ügyvezetőként a helyén marad. Az államfő új parlamenti választásokat is kiírhat, de az feltételezések szerint Marine Le Pen határozott győzelmét hozhatná. A harmadik lehetőség, hogy Emmanuel Macron is lemond, és új elnökválasztást ír ki mandátumának 2027-es lejárta előtt, de ezt korábbi nyilatkozataiban rendre kizárta. Mivel az elnök második ciklusát tölti, új választás esetén már nem indulhat.
Ezrek tüntettek Franciaországban az Orbán Viktor részvételével zajló szélsőjobboldali találkozó ellenMarine Le Pent bűnösnek találták és azonnali hatállyal eltiltották közhivatal viselésétől, nem indulhat a 2027-es elnökválasztáson sem